„Szentes-Rostock fenegyerekei” - Renderer: 'Onslaught' lemezkritika
Szentes. Kis város, az utóbbi időben inkább alszik, mint virul, é s mintha megállt volna az idő kereke. A kulturális élet és azon belül az underground, jelenleg a béka segge alatt van, aki eddig bármit is hozzátett az egészhez, az vagy elköltözött-elutazott; vagy feladta elveit egy más perspektíva miatt, vagy csak egyszerűen abbahagyta. Kivételek azért akadnak. Mégis az évek alatt rengeteg innen elszármazott s elismert művész (zenész, színész vagy éppen író) tekinti Szentest, szívének kedves, szép emlékekkel teli szülőhelyének. Hírvivők szerencsére vannak és mindig is lesznek, továbbhordozván a fáklyát, mely fénye, Szentest olykor beragyogja.
Rostock. Hideg, borongós, kikötőváros Németországban. Valahol a messzi Északon. Lelkes underground, remek bandákkal minden műfajban, látni az utánpótlást a fiatalok köreiben még a punk-hardcore vonalon is. Vannak normálisan felszerelt klubok, kocsmák melyek elengedhetetlen életterei az underground szubkultúrának. Hemzseg a hely a bandáktól, koncertektől (mintha például valami másik nagy német városban lennénk), ami van az egészséges és termékeny. És, hogy hogyan kerül a képbe bájos kisvárosunk, azt hamarosan elárulom.
A rostock-i Renderer zenekart még 2013-ban alapította Philipp (énekes-gitáros), Micha (basszer), Richie (gitáros) és Ole dobos. Richie távozása után, 2018-ban került Rui a zenekarba, illetve Szabics „Szasza” Péter (városunk egyik aktív és ismert UG torka, több banda vokalistája) csatlakozott hozzájuk frontemberként. Az élet néha produkál furcsa fordulatokat. A kémia működött, a hardcore-punk misfits tagsága így lett teljes, melynek bemutatkozó albuma az Onslaught. Lássuk, halljuk hát!
Az Onslaught 10 számot tartalmaz, 41 perc 15 másodpercben. Nekem valószínűleg egy régebbi verzió lehetett meg, mivel sehol nem találtam az Everything Falls Down című számot, így gyors letöltöttem a lemezt a srácok bandcamp oldaláról. Durva, hardcore és metal szellemiségben fogant, tökös punk zenét kapunk az arcunkba, de azért mégsem ilyen egyszerű a képlet. A Renderernek szerves részét képzi a rock and roll, melybe olyan stíluselemek olvadnak bele, ami mondjuk csak a post-metal és post-hardcore bandákra jellemző. Vagy mondjuk black (!) vagy éppen thrash. A mocskos street-punk témák mellett, fővédjegynek számítanak a kiválóan megírt refrének és az okosan felépített dalszerkezetek. Nincs töltelék nóta a lemezen, a számomra ismeretlen Everything Falls Down sem lóg ki a sorból, amolyan kétlábgépes retro-thrash hangulata van a dolognak, persze alaposan meg van „rendereresítve”. Súlyos. A zenei és műfaji sokszínűség ellenére sem húz szét az anyag, óriási kohézió/szellemiség tartja egybe, s biztos vagyok benne, hogy a velük csak még most megismerkedő hallgatóság is fog a Renderer-ben találni valami számukra megkapó/emlékezetes pillanatot. Ki ezt, ki amazt.
Pár track-et szeretnék kiemelni, mely nekem kedves: az abszolút favorit és szerintem album csúcspont, a Sleeping On the Bottom Of the Sea a maga 7perc 15 másodpercével. Konkrétan és aljas módon behúz a tenger aljára, a közepén levő zseniális gitárszóló (Philipp!) alatt könnyek csordulnak az ember szeméből majd éteri Neurosis-szerű mélységekbe merülünk; megjelenik Jim Morrison és a Doors homályos szellemképe, majd valami ősi energia figyelmeztet bennünket a közelgő sorscsapásra. Azon vesszük észre magunkat, hogy együtt üvöltjük Szaszával a következő sorokat: „let the holy water clean the earth, clean the earth, let the holy water clean the earth… clean the earth…”. Koncerten ez a dal nemhogy üt, ez szétküld, agyoncsap, megsemmisít. Libabőr végig. És még az atomzúzós-groove-os Springtime-ról vagy a monumentális majdnem 9 perc hosszú Coming Home érzelmi hullámvasútjáról még nem is beszéltem. Igazából bármelyik nótát emelem ki, mindben ott bújik a kraft.
Több, nagy erényét tudom felhozni a srácoknak, erejüket ebben látom: a kórusok fontossága/dalközpontúság illetve a gitárriffek/basszus plusz a szólók összhangzata. Minden csillagos ötös, de ez csak és kizárólag akkor működik, ha minőségi dobmunka és egy végtelenül karakteres ének társul hozzá. Nos, jelentem mindkettő megvan, Ole dobolását hallgatni egy élmény, Szasza éneke meg hab a tortán. Mint korona az uralkodón. A lemez hangzása telt, vaskos, a gitárok szenzációsak (Philipp és Rui), de különösen a basszusnak (Micha) van szépen kivehető helye a mixben. Zseniális a sound. Nem tudom ki csinálta, de minden elismerésem az övé.
A borítóra annyit tudok mondani, hogy szimbolikusan hangsúlyos és kifejező, abszolút visszaadja a lemez mélyén futó érzelmi síkokat, barázdákat, völgyeket, s csúcsokat. Egyelőre még csak 12” vinylen jött ki az anyag, ami a zenekar oldaláról beszerezhető. Én roppant örülnék egy hivatalos kazetta vagy egy CD kiadványnak, de nagyon szimpatikus a „pay what you want” bandcamp opció is, szóval, aki késztetést érez, az ne legyen rest és tépje fel a rést!
Ha élőben láthatnám őket, az maga lenne az igazi csoda, és úgy tűnik, erre most van is lehetőség: az egész albumot lenyomják élőben a fiúk, egy live-stream keretein belül. Időeltolódás nincs, kezdés 20:15-kor.
Lupus Canis
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
