Tankcsapda „Tank’s not dead European tour 2014 ” - Bécsi koncertbeszámoló (Irgalom nélkül)
Az idei negyed százados jubileumi évét megünnepelve a debreceni trió egy rendhagyó tavaszi európai 19 állomásos, 11 országot érintő koncert sorozattal kezdte. Vannak szomszédos, és távolabbi helyszínek egyaránt. Lukács Laci szavaival élve: - Ne Wembley Stadionos bulikra gondoljunk, hanem kisebb 3-400 fős klubokban játszunk, mint annak idején! - A kilencvenes évek elején volt már a Csapdának egy hasonló sorozata ad hoc jelleggel, mivel elég durvára sikerült (mint nekem a mostani hétvége), és egyáltalán nem volt megszervezve a következő állomás. Mindig az előző bevételből utaztak tovább - ha volt. Az akkori viszonyokra jellemző volt a „füst, pia, pina és a vadorzás”. Most ellenben profin le van vajazva az összes helyszín, a régi pubok közül csak a berlini kocsma ugyanaz, és hát Ők is megkomolyodtak, hogy úgy mondjam: Beértek. Mivel a régi külföldi túra nekem sajna kimaradt, elmentem megnézni az egyik legközelebbi és legextrémebb nyugati állomást, a bécsi Chelsea-t.
Tankcsapda - Hatalom Nélküli Rend
A klub, ahol játszanak, a főváros központi részén egy vasúti töltés alatt fekszik, olyan mint egy bunker és szintúgy negyedszázada létezik, mint a Csapda. Fullon van mellesleg. Akkora, sincs, mint a Trafó Gödöllőn, ahol nyitni szokták a turnét. Csak Fejes roadja fér el a színpadon, a többiek oldalt. A sör, vagy whiskey kóla 4,4 euró. Inkább kint alapoztunk a töröknél nyitásig. Aztán bent. Na, mindegy, de italárakról nem tudok bővebben írni, mivel hozott anyaggal dolgoztam idejövet és az korrektül kitartott a véremben, főleg hogy tegnap még egy BackStage nevű pubban üvöltöttem Pesten hajnalban (arcom ilyenre az országút faragta, az éjszakák jeleket véstek rá!). Egy kis csúszás után a kapunyitást követően a hangulat megalapozásáról a magyar Helland zenekar gondoskodik ötven százalék ex-Pokolgépes tagokkal a másik felét az ex- Impression volt zenészei teszik ki. Egy kis matek: Ki tudja megmondani, hány fős a banda, ha klasszikus felállásról beszélünk? Zeneileg remek, angolul tolják negyven percben, ami gitár ügyileg a System of the Downra hajaz talán, de ha mindenképp viszonytani akarjuk egy nagyobb bandához, akkor legyen az „Alter Bridge”. Soha rosszabb előbandát! A határ közeli koncerteken ők lesznek az állandó kísérő banda, most jelent meg a nagy lemezük a meglévő kis EP után. A nóták közül a „I walk no line” különösen megfogott! Május 2-án lesznek Pesten a ShowBarlangban ingyenes bulin.
Tíz körül jön a Csapda, mennek a rigmusok, taps, fütty, „Lukács” bekiabálás, részünkről a „Boldog Szülinapot Tomi”, üvöltünk mint a szamarak! A Helland faszán bemelegített! Remek a hangulat, semmivel sem rosszabb, mint az otthoni klubokban, sőt! Nyitásként mindjárt itt a most húsz éves férges lemezről a „Voltam már bajban”, ami biztos megállja a helyét részükről a vadkorszakból…Ugrálunk az időben ölünkben a lányokkal, jó lenne ha bekapnák a horgot! Úgy szeretjük ezt páran, ami a nótára is igaz: „Úgy szeress! Enyém vagy bébi!” Fasza szexista számok! Laci Úr tud szöveget írni! Marha jó a közönség is, küzdünk, mint az oroszlánok a rácsok mögül! „Ki a fasz csinál itt rendet” ezek után? Szerencsére csemegék is vannak a setben: „A kísérlet száma”, három éve a Trafóban ment utoljára, ha jól figyeltem. Húúú, a szavak úgy jönnek belőlem, - még jó, hogy nem a pálinka - úgyhogy előre szólok: „Senki nem menekül” előlem! A nejem, ha hív erre csörög a teló, már három éve. A „most”-ra igyekszem felvenni… Csemegének számít még a „Lopott könyvek” is, jó hallani ismét. Kedv csinálónak itt egy friss road movie, ami Sidi Mester műhelyében készült - ha már egy régit belinkeltem az elején, hogy teljes legyen az ilyen volt / és lett kép, páran magunkénak érezzük a szövegét is:
Tankcsapda - Jóképű
Tomit is megköszönti a zenekar a „maroknyi” közönséggel a buli közepén. A végén záporoznak a slágerszámok, nagyon húzós a hangulat, tényleg. Én talán még bátrabban nyúltam volna a dallistához a ritkán, vagy soha nem játszottak kategóriából, de nekem nem elég, semmi nem elég, ha kell, én mindent leteszek eléd! Na, majd a jubileumin…El kell, hogy szomorítsam azokat, akik a teljes setlist-et várták, nem fogom leírni, jöjjenek, hallgassák meg személyesen – no nem nálam, hanem valamelyik közeli bulin. Elégedjenek meg annyival, hogy két órás 26 darabos, és remek! Johhny ugyan úgy a mocsokban rohad a végén a „szanaszét baszott R’n rollban”…Kép: Összegezve az egészet, a nagyjából húsz évvel ezelőtti határontúli bulikat kihagytam, - mivel a hazai Lyukban hallottam őket először 92-ben – így talán van fogalmam milyen lehetett akkor! Ilyen! Most is piszok jó volt a feeling, bár vissza tudnám tekerni az időt, és elölről kezdenénk! A setlist is teljesen rendben, elég „súlyos”, megvoltak a húzó sláger számok is! Volt miből válogatni a negyed század alatt megírt nótákból, szerencsére leporoltak néhány régen játszott dalt! Egy remekül összeszokott, vérprofi – és most jöjjön pár idegen szó, hogy Fejes Urat is idézzem, akinek még egyszer: Sok Boldogat!– oldschool és vintage banda benyomását keltették bennem! Hangtechnika hibátlan, mint mindig, a látvány klubhoz mérten is kiváló, csak a dohányfüst hiányzik. Szóval Ezüstlakodalom lassan ide, 25 év oda, forró a hangulat, virgonc a Csapda! Mintha csak itthoni lett volna a koncert, a Tankok egyáltalán nem halottak (Tank’s not dead)! Ha kell, eskü alatt vallom: Ilyen komolyhangulatú bulin még nem voltam! Legyen ez az etalon! Kitűnő turnékezdés. Szerintem a nyárig érdemes „felkeresni” Őket, még találkozunk! Lesznek a határhoz nagyon közeli helyszínek (Szabadka, Lendva, Felsőpulya, Apátújfalu, Nagyvárad). A régi idők emlékéért így a végén „Irgalom nélkül” elindulok haza fele, kezemben egy kövér deckkel… A http://www.radio35.hu/ kívánságműsorának üzenem, ez a nagy kedvenc számom! Nincs is jobb, mint egy Westbahnhofos csövezés hétfő hajnalban március idusán harmadnaposan (scheisse). A dal magáért beszél!
Tankcsapda - Lejárt lemez
Juhász Peti