Az Anderson Pose 2006 óta létezik, zenei stílusuk mathcore, amely többek között a The Dilinger Escape Plan-ről lehet ismerős. Alábbi interjúnkban sikerült a csapat összes tagját megszólaltani, ezzel még átfogóbb képet kapva a zenekarról.

Rockbook: - Sziasztok! Első körben kérlek meséljetek a megalakulásról/kezdetekről és mutassátok be a zenekart!

Titi: Sziasztok! Nos, Tomás (dob) és én (egyik gitár) már középsuliban egy bandában szerencsétlenkedtünk, ami aztán feloszlott. Ő ezután még keresgélt valami zenélési lehetőséget, és így bukkant rá Totya (másik gitár) hirdetésére valahol a net egyik félreeső bugyrában.

Totya: 2005-ben, a még akkoriban létező TheSixCuts nevű oldalon dobtam fel egy hirdetést, miszerint dobost keresek valami ordibálós zenekarba, amire jelentkezett Tamásunk. Mellesleg még feldobta a lehetőségét annak, hogy mi lenne, ha hozna még egy gitárost is, aki a Titi. Mondom miért ne, minél többen vagyunk, annál.

Titi: Aztán basszert kerestünk serényen, majd miután 6 embert kipróbáltunk, és a legjobbnak tartott jelöltünk meggondolta magát, és inkább a bendzsózásra akart koncentrálni (komolyan), kerestünk még egy hetediket is, és végül így találtunk Bazsára.

Balázs: Az akkori zenekarom kezdett kifulladni, majd a gugli segítségével egy ‘Basszert keresünk’ hirdetés majd onnan egy ‘Standing Alone...’ című szám ugrott elém, amit 3 napig folyamatosan hallgattam. Lehengerelt. Muszáj volt jelentkeznem. Hát így.

Titi: Az eredeti énekesünk aztán szintén otthagyott minket, mert ő meg elektronikus zenével kezdett 100%-osan foglalkozni, úgyhogy az ő helyére is próbálgattunk emberkéket. Végül Márk lenyűgözött minket a selymes tinipofijával, és voilá, összegyűltünk.

Márk: A zenekar első pár éve az én életemből sajnos/szerencsére kimaradt. Nem sokkal azelőtt költöztem Pestre, hogy belebotlottam a srácok hirdetésébe egy fórumon. Emlékszem akkor összesen két darab felvételük volt készen, de azokat első hallgatásra imádtam. Pályáztam a pozícióra és mivel első találkozástól kezdve marha jól kijöttünk, végül engem választottak.

Rockbook: - A 2014-ben megjelent “ ~ ” EP-vel hivatalosan is bemutatkoztatok a közönségnek. Milyennek láttátok akkor a zenekar, illetve a műfaj fogadtatását?

Titi: Teljesen pozitívnak. Vagy csak akinek nem tetszett, nem volt elég hangos. Igazából nem tudom, mennyire tudjuk objektíven megítélni a dolgot, mivel leginkább egy tág ismerősi kör volt az, akikhez annak idején eljutott a dolog, ők meg nyilván vagy dicsérnek (ha tetszik), vagy csöndben maradnak (ha nem tetszik). Talán az volt a gondunk inkább, hogy nehéz így ismeretlenül egy nagyobb objektív embertömeg figyelmét felhívni a mi ismeretlen cuccunkra, szóval a vélemények, amikhez hozzájutunk, nem reprezentatívak. De hát el kell indulni valahol, nincs ezzel semmi baj.

Tomás: Tudtuk (és ma is tudjuk), hogy itthon erősen rétegzenének számít, amit művelünk, szóval nem vártunk csodát az EP-től. Viszont nagyon örültünk, hogy azok, akikhez sikerült eljuttatnunk a muzsikánkat, pozitívan fogadták itthon és külföldön is.

Rockbook: - Elég kreatív tokban jelent meg a lemez. Honnan az ötlet az origamihoz?

Balázs: Keressük azokat a dolgokat, amik érdekesebbé tehetik a zenénket, meg az életünket; így amikor Totya elfojtott gyermeki énjéből előbukkant a pop-up füzet ötlete, a bennem élő mérnök azonnal ugrott, hogy ez biza KAFA, aztán gyártottuk otthon a prototípusokat, hajtogatás minták, nyomdakeresés. Remek érzés ilyeneken dolgozni, főleg mert mindenki hozzáadta a maga részét.

Totya: A lemez szövegvilága félig-meddig koncepcióra épül, így ezt a koncepciót alátámasztva alakult ki a tok formája. Nagyon nem szeretnék ilyen művészkedős, nagy ívű mondatokba vágni, így röviden arról volna szó, hogy az ötszög az emberi érzékeket jelöli és ezek közé ez érzékek közé “szorulva” létezik az ember. Ja és sör.

Rockbook: - Hogyan jött a gondolat, hogy pont ebben a stílusban essetek neki a hazai színtérnek?

Titi: Ez abszolút nem egy gondolat vagy tudatos döntés eredménye volt; összeismerkedtünk, elkezdtünk számokat írogatni, és próbáltuk megtalálni a közös hangot, amiben mindenki megtalálja és belerakhatja önmagát, és persze élvezzük is a végeredményt. Hát ez lett belőle.

Balázs: Nagyon természetellenesnek éreztem volna, ha úgy érkezek a zenekarba, hogy le van fektetve pl. az, hogy pszichedelikus goth grundge-t fogunk játszani és nem mást. Élvezem a közös alkotás folyamatát, amit nem egy választott műfaj elemei, hanem ténylegesen mindannyiunk ízlése terel mederbe.

Tomás: Természetesen mind szerettük a komplex zenéket, ami nyilván kirajzolt egy halvány irányvonalat, de nem volt kupaktanács, hogy hogyan hódítsuk meg a zeneipart, vagy ilyesmi. :)

Rockbook: - Mennyire tapasztalni pl. a közönség létszámán, hogy rétegzenét játszotok?

Totya: Hát… elég családias koncerteket szoktunk adni, de nem feltétlenül azért, mert a stílusunk arra predesztinálna, hogy kevesen legyenek. Simán lehetünk bénák is. :)

Titi: Játszottunk már 2 ember előtt is, meg 150 ember előtt is, pedig ugyanazt a zenét játszottuk mindkét alkalommal. Igazából szerintem ahol most tartunk, ott nem annyira konkrétan a zene stílusa határozza meg, hogy mennyien kísérnek éppen figyelemmel minket, hanem hogy kikkel lépünk fel, mennyire van meghirdetve az esemény, mi a helyszín stb. Mindenesetre nem érzem, hogy bármi okunk lenne panaszkodni a közönségre; vannak emberek, akik kíváncsiak ránk, innentől részemről oké a dolog.

Tomás: Monjduk egy Dillinger vagy egy Converge is rétegzenét játszik, mégis sokan vannak az itthoni koncertjeiken. Inkább az a helyzet, hogy nem vagyunk valami nagy marketing-szakértők, sem pedig nyomulós fajták, így talán egész egyszerűen nem ismernek még minket annyira. Azt hiszem, többet kell még letennünk arra a bizonyos asztalra, hogy elérjük a célközönségünket.

Rockbook: - Mely zenekarok/előadók azok akik a legmélyebb nyomot hagyták bennetek és a zenétekben?

Titi: Azt hiszem, nem nagy meglepetés, ha azt mondom, hogy a Dillinger és a Converge vonal a leguniverzálisabb inspiráció a tagok között, bár mostanság kezd egyre inkább szerteágazni mindenkinek az ízlése, ami megint csak érdekes ízeket hoz a zenénkbe.

Balázs: Akik a komplexitás felé tereltek: The Number 12 Looks Like You, The Murder Of Rosa Luxemburg, Dillinger nyilván. Utána pedig a bandán belüli megvető „NEM hallgatod a MESUGGÁT ???” kérdések és egyéb zenéről való beszélgetések. :D

Tomás: Az én játékomra is anno nagyon nagy hatással volt a Meshuggah, a már említett bandák mellett.

Márk: Számomra ezeken kívül még talán a Periphery okozza évek óta a legnagyobb zenei élményt.

Titi: A magam részéről még azt tudom mondani, hogy egyre kevésbé van egy banda, akiben mindent szeretek, és egyre több olyan bandát hallgatok, akik csak egy valamiben jók, de abban nagyon – viszont így hosszútávon hamar unalmassá tudnak válni. Szóval inkább csapongok ide-oda sok banda között. Ezeket az egyedi elemeket pedig próbálom összeterelni az AP-ba, hogy egy konzisztens egyveleget tudjunk alkotni belőle, ami hatásaiban intenzív, de mégis hosszútávon is élvezhető marad. The struggle is real.

Rockbook: - Nem is oly rég felléptetek a Rolo Tomassi előzenekaraként. Milyen érzés volt egy, a mathcore keretein belül ekkora névvel együtt koncertet adni? … (Avagy Eva bájaiban elmerülni)

Totya: Természetesen baromi nagy megtiszteltetés volt számunkra ez az esemény. Előre el is döntöttem, hogy majd hajnalig bulizok velük pálinkamámorban, de sikerült úgy lebetegednem, hogy annak is örültem, hogy le tudtam nyomni a koncertet, és utána valahogy hazajutottam. Egyébként ennek simán “eleget is tettek volna”, ugyanis semmilyen nyoma nincs rajtuk annak, hogy nagy névnek számítanak a “szakmában”, mindenben készséggel segítettek és abszolút parti arcok, bárkivel elbeszélgetnek egy jó sör mellett. Jó srácok.

Titi: Egyértelműen ez volt az eddigi legnagyobb lehetőségünk, ennek megfelelően különösen nagy energiát fordítottunk a felkészülésre, és hál istennek egészen jól sült el az az este. Azért is volt érdekes az a koncert, mivel pont egy nappal azután szereztünk tudomást a lehetőségről, miután Balázs kiutazott 4 hónapra USA-ba.

Balázs: 144 napos kiküldetésem első napján Münchenben a karrierista kicsi kezem felveszi a telefont: Totya újságolja, hogy Rolo-ékkal fogunk játszani, DE kevesebb, mint 144 nap múlva. Kollégám csak nézett, hogy miért káromkodok olyan hangosan abban a kimért német környezetben. A koncertet egyébként az amerikai irodából durván 50x60 pixel felbontásban közvetítette az internet nekem. Érdekes élmény volt kívülről. Igazából büszke voltam arra, amit látok.

Titi: Próba-szerencse alapon azért kiírtuk fészre, hogy keresünk egy helyettes basszert az eseményre, és aztán jelentkezett is hozzák Bodnár Laci, aki brutális tempóban, másfél hónap alatt betanulta a teljes szettünket, és pöpecül lenyomta velünk azt az EGY koncertet. Nagyon sokat jelentett ez nekünk, szóval innen is pusziljuk őt sűrűn! Szóval ja, végül nagyon jól sült el az este, és iszonyatosan jó érzés volt Roloékkal játszani, akiket már évek óta ismertünk és szerettünk.

Tomás: Nagyon örültünk a felkérésnek, hisz természetesen szeretjük Rolóékat. Nyilván udvariasak voltak, de azért rendkívül jól esett, hogy megtapsoltattak minket a koncertjük alatt. Amúgy nagyon közvetlenek és aranyosak voltak, mi meg kicsit meg voltunk szeppenve, főleg, mikor Totyával először beléptünk a backstagebe, ahol Eva épp egyedül sminkelt. Azt az izgatott small-talkot fel kellett volna vennünk videóra… :D

Rockbook: - Visszatérve a hazai színtérhez! Melyek a szívetekhez legközelebb eső hazai zenekarok? Esetleg tudtok-e ajánlani hasonló bandákat azoknak, akiknek bejön a zenétek?

Totya: Részemről ami hirtelen eszembe jut, az a Sirens Chant, dUNA, Oaken, Omega Diatribe, The Palindrome Sequence.

Tomás: Sok remek banda van itthon, előre is bocs, biztos kihagyok párat, akiket amúgy szeretek, de kemény vonalról hirtelen ők jutnak eszembe: Oaken, dUNA, The Palindrome Sequence, Petőfi, Octahed, Sirens Chant, Orient Fall, Hegy.

Márk: The Palindrome Sequence, Petőfi, Stubborn. Szerintem mindhárom zenekar kiemelkedő abban, amit csinál.

Rockbook: - Mikor lesz aktuális az új lemez megjelenése? Mikor kapunk belőle ízelítőt?

Tomás: Még idén kiadunk egy különleges körítésű single-t, ami lényegében egy könnyedebb felvezetője lesz a következő anyagnak, aminek természetesen a kemény részei még keményebbek, a dallamosak még dallamosabbak, a matekos részei még matekosabbak lesznek, mint a korábbi anyagaink. :D Magabiztosan csak annyi jelenthető ki, hogy dolgozunk rajta.

Titi: Új hosszabb anyag viszont sajna még odébb lesz. Pár új szerzeményünk már van, amikre igencsak büszkék vagyunk, de hogy mikor lesz majd ez mindenki számára elérhető, azt nem tudjuk még mi sem. Per pillanat az a legvalószínűbb szcenárió, hogy szépen lassan bekúszik majd egy-két új dal az élő szettjeinkbe, aztán majd ha egyszer összegyűlik elég újdonság, akkor kidobjuk őket egy csomagban.

Rockbook: - Mesélnél milyen irányt vesz az új anyag? Mit tudhatunk róla?

Titi: Ezzel az új single-lel végérvényesen leírjuk magunkat, és egyben felvállaljuk a melegségünket. Ezt majd utána igyekezzük neutralizálni a következő rendes megjelenésünkkel, de addigra már késő lesz.

Tomás: Az single utáni anyagra még jócskán írjuk az új dalokat, de talán annyit elmondhatok, hogy készül olyan számunk, amiben van blastbeat. \m/ (Már csak el kéne tudnom játszani… :D)

Márk: Eléggé sablonos szöveg, de ahogy formálódunk az évek folyamán, úgy változik velünk a zenénk is. Szerintem úgy lesz más az új lemez, hogy közben hűek maradunk az eddigi irányzatunkhoz. Talán kicsit letisztultabbnak, kiforrottabbnak érzem, mint az eddig kiadott dolgainkat.

Rockbook: - Gondolkoztatok-e magyar nyelvű dalszövegekben? Miért döntöttetek az angol nyelvű szövegek mellett?

Titi: Őszintén szólva nem nagyon gondoltunk még magyar szövegekre, valahogy mindenkinek természetes volt, hogy angolul fogunk szövegelni. Biztos azért, mert legbelül vacak senkiházi hazaárulók vagyunk egytől egyig.

Tomás: Az angol rugalmasabban kezelhető, jól hangzó és többnyire értik az emberek. Zeneileg sokkal több lehetőséget ad az angol nyelv. Ettől függetlenül el tudom képzelni, hogy lehet valaha magyarul megszólaló számunk is, de biztosan nem lesz jellemző.

Balázs: Magyarul szöveget írni kivételesen nehéz szerintem. Ha ügyes vagy, akkor pl. Isten Háta Mögött magasságokba lehet emelni (elfogult vagyok), viszont szövegben vékony a határvonal, ha egy magas szintről eresztjük a képzeletbeli szöveg minőségét lefelé. Nekem hamar kezdi bántani egy közepes magyar szöveg a fülem. Az angolba is sok-sok energiát kell fektetni, de koránt sem zavar annyira egy kidolgozatlanabb angol szöveg, vagy egy Converge-es “SASH SHEF FWAAAA” mint egy magyar.

Rockbook: - A demon lévő négy számot nem terveztétek felvenni az új albumra, hogy azok is meg tudjanak jelenni fizikai formában?

Titi: Szóba jött, de itt sem a fizikai formátum lett volna a legfőbb indíttatás, hanem csak az, hogy a jelenlegi állapotunkat jobban képviseljék a demós dalok, főként inkább hangzásban. Csak aztán elérkeztünk ahhoz a döntéshez, hogy most inkább arra fordítjuk a szűkös időkeretünket, hogy a régi dolgainkat csiszolgatjuk, vagy pedig inkább az újakat próbáljuk valóra váltani – és itt végül az utóbbi mellett döntöttünk.

Márk: A régi számok az akkori önmagunkat képviselik. Mondanivalóban elég nagy az átfedés, de nem éreztem szükségét a régi dolgok újrafelvételének. Az akkor volt, most meg most van. :)

Rockbook: - Hogy látjátok a hazai underground helyzetét?

Tomás: A föld alatt. De pont ezért nagyon hálásak vagyunk azoknak, akik eljönnek a koncertjeinkre, akár tapsikolnak, ugrálnak, akár szigorúan néznek valahol hátul. Köszönjük ezúton is!

Totya: Nagy újdonságot nem hiszem, hogy tudnék mondani. Alapvetően a hazai underground lelkes, áldozatkész emberekkel van kikövezve, de valahogy ez nem találkozik nagyméretű nézőközönséggel. Ja, pénz az meg nincs ebben semmi se.

Titi: Annyira mélyen nem figyelem a zenei színtér minden rezdülését, de amennyit látok/tapasztalok belőle, az szerintem bíztató. Egyre több olyan bandával/emberrel találkozom a zenén keresztül, akik tényleg őszinte szeretetből, lelkiismeretesen csinálják a dolgukat, nem a pénzért, nem a hírnévért, nem nagy arccal. Jó ilyen körökben mozogni. Illetve úgy látom, „működik” a színtér: aki jobb, az előre jut, aki pedig rosszabb, az megáll egy helyben, vagy feladja.

Márk: Érezhető, hogy kevesen járnak koncertekre, és ha el is megy  az ember, általában csak azokat a zenekarokat nézi meg, akiket ismer. Ez valamennyire talán annak köszönhető, hogy az internet egyre nagyobb teret kap, aminek viszont ettől függetlenül megvan a pozitív oldala is. Sokkal könnyebb interneten eljuttatni az emberekhez a zenéd, ebből kifolyólag sokkal nagyobb a választék, mint régen.

Titi: Amúgy érdekes megfigyelni a színtéren most zajló metál-generációváltást: most, hogy elment a Blind Myself, Isten Háta Mögött, Subscribe, szépen jön a helyükre PETOFI, Stubborn, Anchorless Bodies stb. akik mind-mind teljesen megérdemelten tartanak egyre nagyobb közönség előtt koncerteket. Jó látni, hogy nem marad üresen a hely, van igény az ilyen zenére, és van is igényes zene.

Rockbook: - Legközelebb hol találkozhatunk veletek?

Titi: Velem pl. holnap reggel a Móricz mellett, arra bringázom melóba menet.

Balázs: Velem egy repülőgépen Európa felé.

Titi: Amúgy augusztus 15-én, a Zeg Zugban lépünk fel egy király francia banda, a Contwig előtt, a Dick Döglesszel karöltve. Csak Youtube-on stalkoltuk a srácokat, de marha szimpatikusnak tűnik, amit csinálnak. Igen csak várjuk azt az estét.

Támogatónk a Nemzeti Kultúrális Alap és a Cseh Tamás Program.