Bejelentkezés

x
Search & Filters

A U2 ingyenessé tette az új, 'Invisible' című dalát az AIDS elleni küzdelemért



A U2 ingyenesen letölthetővé tette új, "Invisible" című dalát az iTunes-on. A szóban forgó dal azonban több, mint szimplán egy ingyenesen letölthető szám; a Bank of America azt ígérte, hogy minden egyes letöltés után egy dollárt ajánl fel Bono 2006-ban alapított RED elnevezésű szervezetének az AIDS elleni küzdelem segítése érdekében. A dalt Bono egyébként úgy emlegeti, mint egyfajta "előzetes betekintést" a zenekar következő albumába.

Összességében a pénzintézet akár a nyolcmillió dollárt is meghaladó összeggel járulhat hozzá helyi idő szerint hétfő éjfélig a RED jótékonysági akciójához, amely az AIDS, a tuberkolózis és a malária elleni globális összefogás megsegítését tűzte ki céljául. A szervezet a HIV és az AIDS áldozatainak kezelését, valamint a megelőzést és az ehhet kapcsolódó szűrővizsgálatokat végzi a világ legszegényebb országaiban.

A RED becslése alapján egyébként a Bank of Americával való együttműködés eredményeképp az összegyűjtött összeg akár még a tízmillió dollárt is meghaladhatja.

 


 
Címkék: 
U2