Bejelentkezés

x
Search & Filters

„Úgy voltam vele, hogy legyen valami haszna is annak, hogy egy halom gusztustalan szövegű katyvaszt összehoztunk” – Mig-29 interjú



A Mig-29 egyike "volt" a 2000-es évek elején feltörekvő magyar punkzenekaroknak, a pályafutásukban azonban több szünet is volt már, és nemrég ismét bejelentették a banda leállását. A csapat vezetője, Lek Gabi ennek ellenére tele van tervekkel – némelyikben ráadásul korábbi zenésztársai is érintettek – így a múlt és a jelen mellett a jövőről is mesélt a vele készült interjúnkban, amelyben sok mindenről szó esett a régi magyar punk színtértől kezdve a jótékonykodásig.
 
Rockbook: Sokak egyik kedvenc punkegyüttese a Mig-29, de szeptember elején ismét bejelentettétek, hogy megszűnt a zenekar. Bár úgy fogalmaztál, nem biztos, hogy végleg vége, de ha jól tudom, ez nem az első „gödör” a zenekar életében, amikor kisebb-nagyobb szünetre mentetek. Ez most miben más, mint a korábbiak? Mesélnél az okokról?
 
Lek Gabi: Ez valóban más, mint a többi. A 2003-as hosszú szünet személyes ellentétek miatt történt. Nem voltunk még elég érettek bizonyos konfliktusok kezeléséhez, de igazából nekem kellett volna észnél lennem, és nem elengedni a srácokat.
 
2005-ben aztán ismét összerántottam a csapatot, szinte új tagokból, de ez csak 2009-ig tartott. 2016 nyarán, amikor már 3 éve Budapesten laktam, összeismerkedtem nagyon jó arcokkal, és rengetegen megfordultak a bandában, de nem igazán tudtunk fellépni.  Jöttek-mentek az emberek, mindenki spanolt bandán belül mindenkivel, de aztán egyéb zenekarokat alapítottak, a próbák pedig elkezdtek tolódni.
 
Kis Zoltán, Parti Lajos, Mészáros Péter, Lek Gábor, Brumár Tibor (2005)
 
2017-ben ismertem meg Ferko Sanchezt, Sinkó Józsefet és Keresztes Ricsit. Velük kezdődött a Budapesti reunion. Ferko hozta Kovács Barbit gitározni, és így nyomtuk le az első bulikat, amelyek a mai napig kellemes emlékeke számomra. Sajnos ez a felállás is csak nagyjából egy évig tartott: egyrészt Sinkó Józsi betegsége, másrészt Barbi tanulmányai miatt, ezután pedig már a többiek sem látták értelmét.
 
Keresztes Ricsi, Sinkó József, Ferko Sanchez, Lek Gábor - Dürer Kert (2018)
 
2018-ban néhány nap alatt meglett az új felállás, bár ebben is volt jövés-menés, de év végén visszatért a csapatba Ferko, és letisztáztuk, hogy minőségi bulikat és egy új lemezt szeretnénk, aztán mindenki ott zenélhet, ahol akar, de ez nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, sőt, egy idő után úgy vettem észre, hogy csak kihasználtak engem és a kapcsolataimat bizonoys emberek, ráadásul nagyon néznem kellett a naptárat, mert szinte mindenkinek lett másik bandája a Mig mellett: Ferko a Kerozinban volt, Fecó meg a Hisztériában. Itt szeretném megjegyezni, hogy az a hír járja, hogy Toncsi Cox-szal mi rosszban vagyunk, meg haragszom rá. Ezt megcáfolom, mert nem így van, a mai napig tisztelem a munkásságát. 
 
Farkas Gábor, Pataki Fecó Pajkos Alex, Lek Gábor - Rock Out (2018)
 
Visszatérve a Migre, Pataki Fecó ezután hazaköltözött, az utolsó bulinkon Keresztes Ricsi dobolt. Végül 2021 augusztusában hoztam meg azt a döntést, ami már régóta érlelődött bennem. 2020-ban a feleségemmel örökbe fogadtunk egy kislányt, a zenekar pedig már nem úgy ment, ahogy kellett volna, amiben persze a pandémia is közrejátszott. Azt vettem észre, hogy a többieknek már nyűg ez a banda, és voltak bizonyos emberi tényezők is, illetve azt is hozzá kell tenni, hogy már nem is érdekeltünk annyi embert, mint korábban, ami valamilyen szinten érthető, mivel már nem a 90-es évekbeli hangzásunk volt, a tagok pedig állandóan cserélődtek. Nagyon sokan csak az eredeti felállásra lennének kíváncsiak.
 
Azért volt még néhány jó arc, akik a Mig utolsó évében már nem tartottak velünk. Kiemelném Pajkos Alexet, akivel néhány dalt még felvettünk a 2019-es kiszállásáig, Todorov Dominiket, aki Babicsek Bernát egyik kiemelkedő tanítványa volt – vele készítettük el a Tortamáz című dalt – és nem utolsósorban Rékasi Zsigmondot, akivel bár csak rövid ideig tudtunk együtt dolgozni, de eljött egy Slam erejéig az egyik debreceni bulinkra az édesapjával.
 
Rékasi Zsigmond, Farkas Gábor, Lek Gábor - Óbuda próbaterem (2018.)
 
 
Zárásként megjegyezném, hogy részemről nincs harag senki iránt, sőt, lentebb kitérek rá, mit tervezünk Pataky Fecóval és Ferko Sanchezzel.
 
Rockbook: Te melyik felállásban érezted legjobban magad? Egyáltalán szerinted volt bármi különbség a különböző felállásokban?
 
Lek Gabi: Csak különbségek voltak, de én minden felállásban jól éreztem magam, amíg a tagok el nem kezdtek átjárkálni különböző csapatokba a próbák és a zenekar rovására, a legjobb viszont egyértelműen az eredeti Mig-29 (Dandár István-gitár, Mészáros Péter-dob, Szakácsi Zoltán „Béka”-basszus, Molnár Zoltán Róbert-gitár) volt. Azoknak a srácoknak eszükbe sem jutott más banda, pedig mindenkit hívtak több helyre is. Mindig őszinték voltunk egymáshoz. Olyan volt, mintha vér szerinti testvérek lettünk volna, akik együtt sírnak, együtt nevetnek. Akkor voltam hülye, amikor hagytam elmenni a srácokat. Ezt a mai napig bánom. 
 
 
Mészáros Péter, Szakácsi Zoltán, Dandár István, Lek Gábor (2000)
 
Rockbook: A kezdetekben, zöldfülűként, vagy inkább meglett férfiként volt jobb színpadra állni, amikor a rajongók már kívülről fújták szövegeiteket? Hogy láttad, mennyit változott a közönség a banda indulása óta?
 
Lek Gabi: Az első bulin nagyon izgultam, a 98-as kezdetekkor és az újraalakuláskor is. Régen teljesen más volt minden. Fiatal suhancok voltunk, és felelőtlenül belementünk mindenbe. Volt politikai afférunk és egyéb kellemetlenségünk is, ami akkoriban előfordult a punkszférában egy kormánypárti városban.
 
Dandár István, Lek Gábor (az 1999-es Hegyalja Fesztivál nyitózenekaraként)
 
A mai közönségünk az érettebb korosztály tagjaiból áll, hiszen az akkori tinik már felnőttek, sokuknak családjuk van. Nemrég beszéltem egy sráccal, aki mesélte, hogy Prosectura és Aurora bulira viszik a gyereket is, de Mig-29-re nem mernék elhozni. Az egyik hölgy viszont éppen az első Mig-29 koncerten jött össze a gyermeke apukájával. Egyébként bármilyen meglepő, de a rajongóink között orvosok, jogászok óvónők és rendőrök is megfordulnak. Persze azok a srácok, akik annak idején szinte a tetőt is lebontották, most már csak szépen sörözgetnek a háttérben, a pogó pedig megmaradt a fiatal generációnak.
 
Rockbook: Két évvel ezelőtt hanganyagotok és karanténklip is készült, azóta viszont mintha elhallgattatok volna. Te mennyire voltál elégedett az utóbbi időben magatokkal? Szerettél volna még többet kihozni a zenekarból, mondjuk egy új albummal?
 
Lek Gabi: Lássuk be, ahhoz, hogy egy album hallgatható minőségű legyen, sok stúdiómunka és ezzel együtt sok pénz is kell. Az a lemez inkább egy visszatérő anyag volt, amit mi magunk vettünk fel, Kero (QSS, Hisztéria) pedig baráti alapon maszterelte nekünk. Én mondjuk egyik albumunkkal sem vagyok elégedett, ezt pedig szerintem el is kapkodtuk, ráadásul a mondanivalója sem érintette meg az embereket, amit a silány YouTube-os nézettségek is tükröznek. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy sokan már rég leírtak bennünket, és meggyőződésük, hogy ami Míg-29 néven fut, az csak szar lehet. Na meg ott volt a karantén, ahol bulik sem igazán voltak. A csend okait pedig már kifejtettem.
 
Rockbook: Akik követik a munkásságotokat, jó ismerhetik Csőke Pista nevét, ami a legutóbbi album címében is visszaköszön. Mesélnél egy kicsit róla azok kedvéért, akik nem ásták bele magukat a témába? Ki ő pontosan és honnan ered ez a nagy rajongás iránta?
 
Lek Gabi: Húsz éve, 2002-től a 2003-as leállásig segítette a csapat munkáját, majd a későbbi bandámat is menedzselte. Hatalmas forma és rengeteg jó sztorim van róla. Az első napon, amikor megismerte a csapatot, hazavitte az autót, aztán visszajött Debrecenbe, és keményen beálltunk. Na, akkor mondtam, hogy ő lesz a mi emberünk. Mostanában mentőzik, és végig helyt állt a Covid frontvonalán, magyarul egy félisten! Van egy külön dal is róla, a Csőke Pista balladája, melynek elég velős mondanivalója van, és a hossza alapján talán még rekorder is lehet.
 
 
Ezen kívül további két számban szerepel a mester neve:
 
 
 
Éljen Csőke Pista!
 
Csőke Pista
 
Rockbook: Valljuk be, egy zenekar sem képes végig ugyanazt a hangszínt és pörgést hozni, amit az elején, te viszont mindig lelkiismeretesen és büszkén álltál minden formációd mikrofonja mögött. Mi hajtott téged?
 
Lek Gabi: Magamról röviden csak annyit, hogy egy tehetségtelen, középszerű senki vagyok, nincs ezen mit fényezni. Az igazi pörgést csak a régi csapattal tudnánk hozni, de ebben ugye a kor is közrejátszana, hiszen a banda nagy része már közelebb van az 50-hez, mint a 40-hez. Engem amúgy a közönség szeretete mellett az hajt, amit az utolsó években csináltunk: gyermekklinikáknak és egy Ivett nevű lánynak segítettünk, aki sajnos már nincs köztünk. A végén tehát ezek a jótékonysági bulik adták nekem az adrenalint, az elején pedig a sör és a jól bevált boroskóla. A kezdetekkor azt képzeltük el, hogy a kaliforniai vérvonalon indulunk majd el, de végül más lett belőle, amit utólag már nem is bánok.
 
Rockbook: Ahogy említetted, több jótékonysági kezdeményezést is támogattatok. Voltak ezzel kapcsolatban pozitív visszajelzések? Milyen indíttatásból álltatok különböző karitatív ügyek mellé? Elég ritka, ha egy (punk) zenekar ilyen fontos szociális tevékenységet is felvállal.
 
Lek Gabi: Az az érdekes, hogy amikor ezt az egészet elkezdtük, több zenekart is hívtunk, hogy csatlakozzanak hozzánk, de két bandától az a reakció érkezett, hogy szerintük ez „nem olyan punkos” dolog. Persze bőven kaptunk pozitív visszajelzéseket is, és azt látom, hogy egyre több csapat csinálja ezt, aminek nagyon örülök. Maga az ötlet régóta érlelődött nálunk, és végül 2018-ban vágtunk bele. Pólókat és sapkákat gyárttattunk, az eladásukból pedig vérnyomásmérőket és lázmérőket vásároltunk gyermekklinikáknak. Gondolkoztunk, hogy ki legyen a jószolgálati nagykövete ennek az egésznek, és végül Koltai Róbertet választottunk, akire csak úgy ráírtam Face-en, aztán háromszor is beszéltünk Messengeren, mire elvállalta, de sajnos személyes találkozó azóta sem jött össze vele. A klubokat általában ingyen bocsátották rendelkezésünkre, a hajdúszoboszlói Rock Café tulajdonosa, Káposztás Gergő pedig még hangmérnököt is biztosított nekünk, amiért nagyon hálás vagyok.
 
Az indíttatás abszolút szívből jött. Úgy voltam vele, hogy legyen valami haszna is annak, hogy egy halom gusztustalan szövegű katyvaszt összehoztunk anno. Gyerekkorom óta arra törekedtem, hogy valami pozitívat is adhassak.
 
Rockbook: A 90-es évek végén alakultatok és már a kezdetek kezdetén olyan ismert számokat ontottatok magatokból, mint a Mesedélután, a Hazafelé, a Dögölj meg, vagy az egyik kedvencem; Az út mentén, de sajnos ezeket a korai dalokat alig lehet megtalálni valahol, és még a legnagyobb videómegosztón is csak az utóbbi időből vannak klipek és videók. Te hogyan emlékszel vissza a kezdetekre? Milyen volt akkoriban punkegyüttesként koncertezni? Nem szeretnétek megosztani ilyen archív felvételeket a YouTube-csatornátokon? Engem kimondottan érdekelne, hogyan fogadta a közönség anno a Disco mix-et élőben. Talán még egy tarajos Lek Gabi kép vagy videó is előkerül majd?
 
Lek Gabi: Kezdetben annyi pénzünk nem volt, hogy gyalog hazamenjünk. Lehet, hogy most sokan kinevetnek minket, de régi lemezjátszók voltak az erősítők és hangfalak. Aztán az összegyűjtött pénzemből béreltem olcsó cuccokat az akkori DJ Shopból, amiknek a bérleti díja kb. egy havi lerészegedés volt. A legelső bulink saját szervezés volt Alvinékkal, a Célforgalommal és a Macskanadrággal. Nagyon jó volt, de aztán pénzhiány miatt több hónapra leálltunk, és végül egy barátom erősítőjére dugtuk rá a két gitárt meg az éneket. Képzelheted, milyen volt... Aztán ezen a helyen ragadtunk közel két évig. Egyébként itt szeretném megköszönni Nagy Marcinak és családjának, hogy befogadtak minket. Ha ők nincsenek, akkor Mig-29 sincs.
 
Debrecenben amúgy komoly összetartás volt a zenészek között, és nem csak a punk színtéren. Nagyon sok kiemelkedő zenésszel spanoltunk anno. Például 2000-ben egy reggel megcsörrent a telefonom. „Szia, Lukács Laci vagyok! Nem ti játszotok a CPG előtt? Csak mert mi ma nem koncertezünk, úgyhogy megnéznélek benneteket, aztán tudnánk dumálni, sörözni is.” De sajnos nem mi játszottunk a CPG előtt. Volt néhány zenekar az úgynevezett „úri” rétegből, akik meg akarták osztani ezt a közeget, de őket hamar helyre raktuk.
 
Ami a felvételeket illeti, anno ugye nem voltak kamerás mobilok, úgyhogy vagy egy haverom, vagy Béka apukája vett fel néhány bulit. Sajnos sok felvétel eltűnt az évek során, de talán akad még pár, amiket fel tudnánk tölteni. Addig is itt egy részlet az egyik koncertünkből:
 
 
Rockbook: Nagyon sok együttessel léptetek már fel az elmúlt közel 25 év alatt. Vannak olyanok, akikkel azóta is jóban vagy? Illetve külföldön is voltak koncertjeitek. Onnan is maradtak meg kapcsolataid?
 
Lek Gabi: Természetesen. Minden régebbi nagy bandával letoltunk néhány bulit, a baráti, haveri kötődések pedig megmaradtak. Aurora, Picsa, Alvin, Macskanadrág, Hisztéria, Konflikt… velük szoktam Messengeren és néha telefonon beszélni. Amikor örökbe fogadtuk a kislányunkat, Goreczky Szabolcs (Kisbé, az Aurora basszusgitárosa) felesége látott el minket tanácsokkal, és mindenben segített, amiben tudott, úgyhogy ezúttal is hatalmas köszönet neki és Szabinak!
 
 
Mészáros Péter, Lek Gabi, Vigi + Galacs (Aurora)
 
Rockbook: Végül szeretném reményemet kifejezni, hogy lesz 25. éves születésnapi koncert is, ahol a legjobb régi dalok is felcsendülnek majd. Te hogy látod, mennyi esély van erre? Illetve mivel fogsz foglalkozni a következő időszakban, hogy betöltsd ezt az űrt?
 
Lek Gabi: Nem sok esély van a 25 éves bulira, a többieken, vagyis az eredeti felálláson múlik minden, de ha találnék helyileg embereket, akik lekisérnének, megcsinálnám velük. Ha ez megvalósulna, és mondjuk sikerülne az eredeti felállást behúzni, akkor csak régi tételek lennének. Ahogy már említettem, két zenészcimborámmal, Pataki Fecóval, és Ferko Sanchez mesterrel tervezek egy projektet. Összehozunk pár átdolgozás dalt. Távlatilag dolgoznánk, vagyis nem lennének próbák, csak megírt ötletek, amiket egyelőre a YouTube-ra töltenénk fel. Azt még nem tudom, milyen néven toljuk majd, de az tuti, hogy nem Mig-29-ként. Pár bulit is összehozhatnánk, ha látjuk értelmét, de ez még tényleg nagyon a jövő zenéje.
 
Visszatérve a Migre, nagyon szeretném csinálni, de csakis jótékony alapon, erre pedig valószínűleg nem találok egyhamar csapatot, ráadásul az én szívem is az eredeti felállás felé húz. Ha a zenélés nem is jön össze, szívesen szerveznék jótékonysági bulikat, mert tudom, hogy bőven lenne kiken segíteni, emellett pedig sulikba is ellátogatnék egy kisebb előadássorozat keretében néhány zenészismerőssel, mivel sajnos egyre több az öngyilkosság és a zaklatás a gyerekek között, illetve az újra divatba jövő munkahelyi mobbing ellen is fel kellene lépni, de mindent úgysem tudnék megvalósítani a család és a meló mellett. Hobbiból pedig vlogokat tolok majd, amik témája sokrétű lesz: többek közt az új világrend és az, hogy bassza meg a kurva anyját minden milliárdos. Ezek a Mig-oldalon lesznek majd elérhetők.
 
Végezetül, a történtektől függetlenül, minden egykori zenésztársamnak köszönök mindent, és ha lenne köztük olyan, aki olvassa ezt a cikket, és rosszulesik neki néhány leírt dolog, gondoljon bele abba, hogy nekik nem kellett azt a rögös utat végig járniuk, amit nekem, főleg az elmúlt öt évben. Ráadásul az igazán kínos dolgokat le sem írtam. Szóval sok sikert, srácok!
 
 
GG