Bejelentkezés

x
Search & Filters

Uriah Heep – Mick Box a közelgő DVD-ről beszélt



A Uriah Heep bejelentette, hogy a március 4-i a londoni koncertjükből készül a zenekar új Live DVD-je, mely előreláthatólag 2014 végén, vagy 2015 elején jelenik meg a Frontiers Records kiadásában. A Heep klasszikusok mellett, ezen a koncerten a résztvevők néhány új dalt is hallhatnak a csapat készülő új albumáról, mely a 2011-ben megjelent ’Into The Wild’-ot követi.

Megéri tehát részt venni a márciusi Koko-ban megrendezésre kerülő koncerten, hiszen esélyünk nyílik, hogy egy pillanat erejéig is, de szerepeljünk a Uriah Heep új koncert DVD-jén.

„54 országban adott koncertek után, felemelő érzés lesz visszatérni Londonba. Oda, ahol minden elkezdődött.”- mondta Mick Box.

 

Addig is a 2011-es 'Into The Wild' albumról itt a 'Nail On The Head'

 


 
Címkék: 
uriah heep