A váratlan sláger, amellyel a Yes betört a mainstreambe
1981-ben úgy tűnt, a Yes csillaga végleg leáldozott: a brit progresszív banda tagjai szétszéledtek és más projektekre koncentráltak, azt pedig senki sem gondolta volna, hogy alig két évvel később zajos sikerrel és egy igazi rádiós slágerrel térnek majd vissza.
Nem sokkal a Yes feloszlása után, 1982 januárjában Chris Squire és Alan White Trevor Rabin gitárossal kiegészülve megalapították a Cinema-t, majd kisvártatva csatlakozott hozzájuk Tony Kaye és végül Jon Anderson is, vagyis a Yes gyakorlatilag újra együtt volt és megkezdődtek a 90125 album munkálatai.
A produceri teendőket Trevor Horn vállalta magára, annak ellenére, hogy a környezetében mindenki, még a felesége is próbálta lebeszélni erről, mivel véleménye szerint a banda már "lejárt lemez volt" és Horn utólag bevallotta, hogy a Rabin házában hallott első demókat ő maga sem tartotta kifejezetten erősnek. A fordulópont akkor jött el, amikor a gitáros elment vécére, a magnót azonban nem állította le, így elindult az Owner Of A Lonely Heart korai verziója, amelyre Horn azonnal felkapta a fejét.
"Ahogy Trevor visszajött a klotyóról, rögtön mondtam neki, hogy ebből igazi sláger lehet, mire csak legyintett, hogy ezt nem is a Yes-nek írta, hanem valaki másnak, én viszont erősködtem, hogy ők is simán megcsinálhatnák."
Ennek ellenére a lemez munkálatai már a célegyenesbe értek és az Owner Of A Lonely Heart még mindig a fiókban hevert, így Horn-nak saját bevallása szerint "térden állva kellett könyörögnie" a banda tagjainak, hogy vegyék fel a dalt, a zenészek pedig végül beadták a derekukat, bár egyáltalán nem voltak elragadtatva az ötlettől és a producer elképzeléseitől, Horn ugyanis azt találta ki, hogy a pergődobos témákhoz a The Police dobosa, Stewart Copeland játékát vegyük alapul a Synchronicity albumról, ez azonban Alan White szerint úgy szólt, "mintha valaki egy hordó tetejére hugyozna."
Azzal kapcsolatban is megoszlottak a vélemények, hogy pontosan ki is a dal szerzője, mert bár a lemezen a csapat mind a négy tagját társszerzőkként tüntették fel, Rabin későbbi elmondása szerint az általa rögzített demóban már gyakorlatilag minden benne volt, ami karakteressé tette a végleges verziót, és egy interjúban Anderson is elismerte, hogy "nem sok különbség volt Trevor felvétele és a kész nóta között", a verzéket azonban ő maga dolgozta át egy kicsit, mert "túl átlagosnak" találta őket.
A kész mű végül egy minden szempontból izgalmas és egyedi dal lett, amit az Arista azonban visszadobott, ugyanis a kiadó fejese, Clive Davis szerint "az Owner Of A Lonbely Heart túl furcsa volt ahhoz, hogy sláger legyen." Szerencsére az Atlantic égisze alá tartozó Atco-nál már hittek a dalban és a szükséges hátteret is biztosították ahhoz, hogy a dal berobbanhasson. Jon Anderson így emlékezett erre vissza:
"A kiadó vezetői már a megjelenés előtt kijelentették, hogy listavezető sláger lesz belőle, és ha kell, lapátszámra rakják bele a pénzt, hogy ez összejöjjön. A Yes-nek korábban hosszú dalai voltak és nem is vágytunk rádiós sikerdalokra, de ha már így alakult, miért ne hozzunk össze egyet?"
Az Owner Of A Lonelya Heart 1983 októberében debütált és az Egyesült Államokban valóban listavezető lett, ráadásul az MTV is előszeretettel játszotta a klipjét, így a Yes betört a mainstreambe, amit a frontembernek is el kellett fogadnia.
"A turné első hetében megnéztem a Spinal Tap-et, amelyben elhangzik, hogy az semmit sem vesz el a hitelességből és a kreativitásból, ha egy zenekarnak olyan slágere lesz, amit aztán több ezer ember előtt adnak elő. Azóta imádom ezt a dalt és szerintem nagyon jól is öregedett. Egyáltalán nem hangzik idejétmúltnak. A mai napig szívesen éneklem a színpadon és a közönség is imádja. Nagyszerű dal."
Fotó: Michael Putland/Getty Images)
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
