Bejelentkezés

x
Search & Filters

Vazul szerepét én választottam, én kértem - Interjú Stulával, a Mobilmánia énekesével

Először a Vazul Vére rockopera kapcsán találkoztam vele, Ő játssza Vazult a darabban. A hangjával már akkor levett a lábamról. Aztán megtudtam, hogy a Mobilmánia zenekar énekese, így elkezdtem hallgatni őket is és csalódnom most sem kellett. Fiatal kora ellenére nem kevés zenei év van a háta mögött, remek hangjával pedig mindenkit meggyőz. Kíváncsi voltam erre az emberre, íme:

Rockbook: Honnan jött a Stula becenév?

Molnár Péter ’Stula’: 14 éves koromban kaptam, általános suliban. Köpködtük egymást vízzel, ami akkor rettentően poénos volt nekünk, és a Csulából valahogy Stula lett, amit annyira viccesnek találtam, hogy sokat röhögtem rajta. Aztán ez rám ragadt, másnaptól már így hívtak. Előtte voltam még Süni is a rövid hajam miatt, meg Izom, mert sokat bodyztam, de a Stula maradt meg.

Rockbook: Ezt a Sünit, illetve a rövid hajat, a mostani külsőd alapján azért nehéz elképzelni.

Molnár Péter ’Stula’: Pedig volt, bármennyire hihetetlen is. :D

Rockbook: Énekléssel mióta foglalkozol?

Molnár Péter ’Stula’: 19 éves koromba kezdtem zenélni, akkor még gitároztam. Aztán 22-23 éves koromban a zenésztársaim unszolására kezdtem énekelni, mert éppen nem volt énekesünk az akkori bandámban. Akkor egy fél-háromnegyed évet jártam tanárhoz, utána pedig már magamat fejlesztettem, leginkább régi magyar rockzenével.

Rockbook: Ha jól sejtem ez az akkori banda a Crazy Granat. Mesélj egy kicsit a róla!

Molnár Péter ’Stula’: Ez a zenekar az én dédelgetett zabigyerekem. 2000 március 20 alakult és a mai napig létezik, itt kezdtem el énekelni. Vámosmikoláról származom és az ottani helyi vagányok összeálltunk, elkezdtünk próbálgatni, dalokat írni. Amikor összejött annyi dalunk, amire már lehetett egy műsort építeni, akkor elkezdtünk koncertezni. Néhány feldolgozást most is játsszunk, saját zenével vegyítve. A stílust pedig a metál és a rock között lehet valahol behatárolni.
 


Rockbook: Ki írja a zenét, dalokat?

Molnár Péter ’Stula’: A szövegek 80%-át és a zene 40-50%-át én írom. A többit a gitárosaink teszik össze, vagy pedig például a rajongók által küldött szövegeket használjuk fel.

Rockbook: Az egyik klipben láttam, basszusgitározol is. Régóta játszol ezen a hangszeren?

Molnár Péter ’Stula’: 18 évesen kezdtem gitározni, de a fő ének mellett néha még a basszus maradt. Először 2012-ben került a nyakamba.

Rockbook: Más hangszeren is játszol még?

Molnár Péter ’Stula’: Doboltam régebben, meg tanítottam dobolni embereket, meg gitároztam is, szóval elvagyok a hangszerekkel, meg szeretek is rajtuk játszani, de az ének a fő és ezt szeretném még fejleszteni is.

Rockbook: Mióta vagy a Mobilmánia tagja?

Molnár Péter ’Stula’: Tavaly február óta.

Rockbook. Hogy kerültél a képbe?

Molnár Péter ’Stula’: A youtube-on találtak rám Zefiék. Megtetszett nekik a hangom, a korom, a fizimiskám. Meglepődtem, mikor csörgött a telefonom és Zefi volt a vonal túl végén. Behívtak egy próbára, ahol bejöttünk egymásnak, azóta vagyok a csapat tagja.

 



Rockbook: Téged mi fogott meg a Mobilmánia-ban? Mi miatt döntöttél úgy, hogy beszállsz?

Molnár Péter ’Stula’: Leginkább talán az, hogy apám által, meg aztán később már magamtól is, rengeteg régi zenét hallgattam. Magyarországon hangilag talán két embert említhetek, aki a példaképem. Az egyik Vikidál Gyula. Mindenképp a karcosabb hangokat szeretem, ezt próbáltam egy időben utánozni is. Aztán kialakult a saját hangom. A régi magyar rockzene szeretetéből jött, hogy a Mobilmánia is megfogott, tetszett a zenéjük, így nem volt kérdés, hogy beszállok.

Rockbook: És milyen érzés volt aztán, hogy az egyik példaképeddel, Vikidál Gyulával egy színpadra is állhattál?

Molnár Péter ’Stula’: Fantasztikus érzés, mind a mai napi hihetetlen büszkeséggel tölt el. Imádom őt, mind énekesként, mind magánemberként is.

Rockbbok: A Mobilmánia zenéjét tervezitek fiatalítani? Kicsit átvenni az „öregektől” az irányítást?

Molnár Péter ’Stula’: Az irányítást egyenlőre nem. A tavaly októberben megjelent lemezünk, a Fénypokol viszont már érezhetően frissebb, maibb hangzású. Talán az én énekhangom is hozzátett ehhez. (a lemezismertetőt itt olvashatjátok)

Rockbook: A Mobilmánia dalaihoz is hozzá tettél, hozzá teszel zeneileg, szövegileg?

Molnár Péter ’Stula’: Zeneileg nem, az Márk és Zefi gyermeke általában, szövegileg vannak ugyan ötleteim, de a dalok jelentős részét Horváth Attila írta, amik fantasztikusak. Egy remek szövegíró és szerencsére tudok is azonosulni az általa írtakkal. Egy dal van az albumon, amelyik szövegének körülbelül a felét én írtam, az a Meztelenül című dal.

Rockbook: Szerepelsz a Vazul Vére rockoperában is, te játszod a címszereplőt, Vazult. Hogy talált rád ez a szerep?

Molnár Péter ’Stula’: Régebben volt egy Jim Fizz nevű formáció, amiben játszottam, csupa jó arccal. 2010-ben volt egy 10 állomásos turné a Rómeó Vérzik zenekarral. Ebben a bandában gitározott Vörösmarty Imre ’Ermi’, a darab megálmodója. Megtetszett neki a hangom, akkor telefonszámot cseréltünk. 4-5 év múlva felhívott telefonon, hogy csinált egy rockoperát. Megmutatta nekem, és egyből megfogott, azt mondtam, hogy ebben benne akarok lenni. Vazul szerepét pedig én választottam, én kértem. Két szerep volt még akkor szabad, Torda és Vazul szerepe, de nem bántam meg a döntésem.

 



Rockbook: Szerintem is jól áll neked ez a szerep. Miért pont mellette tetted le a voksod? Volt valami különleges oka?

Molnár Péter ’Stula’: Azt mondták, hogy meg fogom szenvedni a vakítás miatt, meg egyebek miatt. Nekem tetszett ez benne, meg természetesen utána is néztem Vazulnak az interneten és megfogott, hozzám közelebb áll, mint Torda.

Rockbook: Ha már említetted a vakítást. Volt szerencsém már többször is látni a darabot és abban a jelenetben, amikor téged megvakítanak, ha jól sejtem művért fecskendeznek a szemedre. Ez nem okozott neked kényelmetlenséget? Nem ment a szemedbe, nem csípett?

Molnár Péter ’Stula’: Az egy sűrített áfonya lé, imádom :D

Rockbook: Szívesen játszanál még hasonló darabokban?

Molnár Péter ’Stula’: Egyenlőre a Mobilmánia koncertek sokasága miatt, nem tudok több színházi dolgot vállalni, de meg vagyok elégedve azzal, ami mostanság körbevesz.

Rockbook: Mik a hobbijaid?

Molnár Péter ’Stula’: A zenélés az első, és nagyon szeretek motorozni is meg kondizni. Ez utóbbi az elmúlt egy évben sajnos háttérbe szorult kissé, de szeretném visszahozni.

Rockbook: Mióta motorozol?

Molnár Péter ’Stula’: 16 éves korom óta. Addig azt hittem, hogy aki motorra ül, az hülye, azóta viszont már én sem tudok róla leszálln.

Rockbook: Van civil foglalkozásod?

Molnár Péter ’Stula’: Igen, tűzoltó vagyok 15 éve, mellette szobafestéssel is foglalkozom.

Rockbook: Próbáltam utánad keresni a Facebookon és bizony nem találtalak meg. Tudatos döntés volt ez részedről? Nem gondolod, hogy egy remek reklám felület lehetne neked, mint énekesnek?

Molnár Péter ’Stula’: Hosszú évek óta hallgatom ezt, hogy miért nem vagyok fent a különböző közösségi portálokon. Az az igazság, hogy ha saját oldalt csinálnék magamnak, akkor egyfelől biztos, hogy rengeteg ismerősöm lenne és mivel szeretek mindenki kérdéseire válaszolni, ezért biztos, hogy sok időmet venné el mástól, hogy folyamatosan ott ülnék. Ha valaki mégis szeretne az interneten megtalálni, emailben teheti ezt meg a stularock@gmail.com email címen.

Rockbook: Milyen zenét szeretsz hallgatni még a régi magyar rockon kívül?

Molnár Péter ’Stula’: Nagy kedvencem a Black Label Society, ők most lesznek a Fezen-en is, úgyhogy oda biztos megyek.

Rockbook: Mi az álmod még, mit szeretnél még elérni ebben az életben?

Molnár Péter ’Stula’: Magánemberként a család. Szakmailag pedig nyilván persze a külföldi ismertség, hogy meg tudjak élni a zenélésből, éneklésből. De az talán fontosabb, hogy még sokáig tudjak énekelni az itthoni vagy a határainkon túl élő magyaroknak, hogy az igazi hagyományos régi magyar rock zenét ne felejtsék el, ne kopjon ki a köztudatból.

Rockbook: Köszönöm szépen az interjút!

A legutóbbi Mobilmánia koncert képei ide kattintva megtekinthetőek.

 

A 'Fénypokol' album itt teljes egészében meghallgatható:
 

 

Máthé Kriszta

Fotók: Polczer Eszter, Molnár Péter ’Stula’, Vazul Vére, Crazy Granat