Vesztegzár - Megérkezett a komáromi thrasherek új klipje, a "Szilánkokra hullva"
2012 decemberében jelent meg első nagylemezünk "Beteg világ" címmel. A megjelenéskor már kihoztuk a "Gyűlölet és harag" stúdióvideóját. Márciusban pedig a "Szemet szemért" című tételhez készült egy koncertklip, majd augusztusban tettük közzé "Az idő fogságában" szöveges videóját. "Az idő fogságában" dal érdekessége, hogy egy versszak erejéig közreműködik benne Schmiedl Smici Tamás, a Moby Dick és a Bloody Roots frontembere.
Mindenképpen szerettünk volna még egy videót. Az volt az elképzelés, hogy egy egyszerű, alacsony költségvetésű klipet készítünk, ahol csak zúzunk és ennyi. Így a próbaterem melletti garázst jól bevontuk fekete anyaggal, majd a nap folyamán jó párszor eljátszottuk a dalt. Közben pedig más-más kameraszögből lett rögzítve a kép. Az anyagot pedig Juhos Gábor barátunk vágta.
Az pedig, hogy miért pont a "Szilánkokra hullva" lett kiválasztva? Igyekeztünk a videós dalokat úgy összeválogatni, hogy minél jobban tükrözzék a lemez változatos voltát. Ez a tétel pedig így tökéletesen passzolt a videók sorába. Tehát már jó ideje tudtuk, hogy ehhez a dalhoz szeretnénk ezt a fajta videót elkészíteni.
Facebook: https://www.facebook.com/vesztegzar?fref=ts
Vesztegzár - Szilánkokra hullva


