Whitesnake: 'The Purple Tour Live' lemezkritika
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy izgalomba hozott a kiadvány híre. A Whitesnake évek óta futja a levezető köröket, ami nem baj, valahol ez érthető és természetes dolog. Azért a "The Purple Album" elég jól beárazta a zenekar aktuális felállásának kínlódását, ekkora bakot ugyanis ereje teljében lévő banda nem nagyon lő... Arról nem is beszélve, hogy akinek birtokában van (nagyrészt megegyező szetlistával!!!) a "Live...In The Still Of The Night" CD/DVD (minden idők egyik legjobb koncert DVD-je) kombó, annak tényleg csak akkor lehetett e megjelenésnek komoly hírértéke, ha die-hard rajongó és mindent begyűjt a Whitesnake logó alatt. Jómagam is simán kihagytam volna, ha nem szörfözök még decemberben a MM honlapján "fekete péntek" alkalmából és nem látom, hogy aznapi megrendelés esetén, majd januárban házhoz hozzák a CD/DVD kiadványt 2900 Forintért. "Mert hülye azért nem vagyok!".. – és ez most így, ebben a formában tényleg teljesen igaz.
Ezzel együtt meg voltam győződve arról, hogy nem lesz nagy durranás a cucc. Covi apó ugyanis élőben már nem meggyőző, és ebben az eufemizmusban az életmű iránti minden tiszteletem benne van. No, részben igazam lett, részben nem. Ugyanis Coverdale hangja a magasabb hangtartományokban jobbára megszűnt létezni, ezen még a stúdiótrükkök és editálás sem segítettek. Több olyan vágókép is van, egyszer ráadásul érthetetlen okból lelassítva, amikor valami kétségbeesetten kínlódva a megfelelő hangért, csak a szeme fehérje látszik...nem túl épületes látvány. De ezzel minden rosszat el is mondtam az anyagról. Tudvalévő, hogy félelmetesen jó muzsikusokat gyűjtött maga köré a mester, akik közül majdnem mindenki nagyszerűen énekel. Michele Luppi billentyűs pl. inkább énekesként volt ismert korábbi (többnyire olasz) csapataiban, szerintem itt a blogon is nem egyszer áradozunk már orgánumáról. Tehát amilyen vokális segítséget kap David, az simán elvonja a figyelmet az ő korlátairól.
De igazából a valódi csemege a két bárdista. Aki még mindig azon sipákol, hogy anno Vai mennyire lenullázta belépésével a zenekar alapvetően blues arculatát és visszasírja a Marsden/Moody (hmm, hogy is mondjuk, hogy a kellő tiszteletet azért megadjuk?) mérsékelten technikás gitárpárost, az messze kerülje el a kiadványt. Itt már a "Burn" megadja az alaphangot. A gitárszólót mindketten elnyomják, felváltva, egymás után, tappinggel, és igen-igen, legyetek erősek: a Doug Aldrich után érkező Hoekstra beveti a nyolcujjas figurát is. És nem csak itt, többször is a program folyamán. Zseniálisak mindketten. Ugyanakkor megvan a dög és az erő is a játékukban. Ha valaki gitárbuzi, mint én, annak ez az anyag kötelező. Nagybetűs rockgitározás, fazonnal, pózokkal, tökéletes technikai felkészültséggel. A hang és kép is nagyon rendben van, bár a fent említett klasszikust nem éri utol, hiába fejlődött a technika is a bő tíz év alatt.
Azt hiszem, mindent elmondtam, gyűjtsétek be, mert még "Black Friday" elmúltával is korrekt áron árulják, ja és lehetőleg DVD-vel, úgy az igazi!
Az album dallistája:
01. Burn
02. Bad Boys
03. Love Ain’t No Stranger
04. The Gypsy
05. Give Me All Your Love
06. Ain’t No Love In The Heart Of The City
07. Mistreated
08. You Fool No One
09. Soldier of Fortune
10. Is This Love
11. Fool For Your Loving
12. Here I Go Again
13. Still of the Night
Túrisas
Forrás: Dionysos Rising
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
