Bejelentkezés

x
Search & Filters

Mohikán Lemez Beharangozó Koncert

 
Város: 
Budapest 12. kerület
Helyszín: 
Időpont: 
2015. november 13. péntek, 20:00
Belépő: 
1000Ft

A Mohikán zenekar jelenlegi felállásban 2015 elején alakult meg. Az együttes tagjai szinte kivétel nélkül személyes baráti és munkakapcsolatban álltak a Republic zenekarral, végül a csapat megalakulásához az együttest és a magyar könnyűzenét egyaránt megrázó tragédia, Bódi László Cipő halála adta meg a végső lökést.

„Bódi László és Tóth Zoltán Republicban kicsúcsosodó zenei világa és gondolatisága épp úgy áthatja a zenekart, mint a nagy generáció tagjainak öröksége, amit a magunk módján, saját dalainkkal, mondanivalónkkal szeretnénk tovább vinni és ápolni.”

Ezt a zenekar, még az év vége előtt megjelenő lemezével is bizonyíthatja, amelynek dalait először 2015. november 13-án, este 20.00 órától hallhatja a közönség, az együttes lemezbeharangozó koncertjén.

Az este különlegessége, hogy a Republic egykori gitáros dalszerzője, a Bódi László halála után a zenekarból távozó barát, jelenleg pedig önálló formációjának, a Köztársaság Parknak dalszerző énekes-gitárosa, Tóth Zoltán is színpadra lép néhány dal erejéig, felelevenítve néhány régi és új slágert.

A Mohikán zenekar tagjai:
Dobrai Attila - basszusgitár, vokál
Földes Máté - zongora, akusztikus gitár, vokál
Nagy Gergő - dob
Nagy Tibor István - ének
Sivák Zsolt - gitár
Timár Krisztián - gitár

Címkék: 
Mohikán lemez beharangozó koncert