Bejelentkezés

x
Search & Filters

celtic punk

A celtic punk olyan punk stílus, melyet hagyományos kelta zenével ötvöznek. A műfajt a ’80-as években a The Pogues zenekar teremtette meg, melynek tagjai olyan londoni punk zenészek voltak, akik büszkén hangsúlyozták ír származásukat. A celtic punk együttesek gyakran dolgoznak fel hagyományos ír népzenét és politikai töltetű dalokat, de sok eredeti ötletük is van. Bár az ír emberek nehéz sorsa igen sok daluk szövegében felbukkan, a celtic punk mégsem sorolható a kirívóan politikai műfajok közé. A celtic punk dalok legkedveltebb témái Írország, Skócia, az ír republikanizmus, a skót függetlenség, a két nép szétszóródása a világban, valamint ivászat, és a dicső munkásosztály mindennapjai.

Jellemző vonások

Egy tipikus celtic punk zenekar rockzenei alapra épít, ám használ olyan hangszereket is, mint a skótduda, hegedű, ír síp, harmonika, mandolin és bendzsó. Csakúgy, mint a celtic rock, a celtic punk is a kelta zenei fúzió egyik fő eleme.  A celtic punk kifejezést leginkább azokra az együttesekre használják, akik tradicionális ír vagy skót zenére építkeznek. Bár elfogadott nézetnek számít, hogy a celtic punk beletartozik a szélesebb körű folk punk műfajba, ez utóbbi kifejezés inkább a brit, amerikai vagy egyéb folk zenét alapul vevő zenekarokra illik.

Kialakulása

A celtic punk gyökerei a ’60-as, ’70-es évek folk rock zenészeire vezethetők vissza, akik Angliában jellemzően electricfolkot, Írországban és Skóciában pedig celtic rockot játszottak; ám a hagyományosabb kelta népzenét játszó együtteseknek is szerepe volt a stílus kialakulásában (pl. The Dubliners és a The Clancy Brothers). A skóciai Dunfermline-ban alakultThe Skids volt talán az első olyan Egyesült Királyságból származó punk együttes, akik erőteljes népzenei hatást alkalmaztak a zenéjükben, mint például az 1981-es ’Joy’ című lemezükön is. Ezzel körülbelül egy időben, Londonban, Shane MacGowan és Spider Stacy kísérletezni kezdett azzal a hangzással, amiből később megszületett a The Pogues. Korai szárnypróbálgatásaikat a tradicionális stílusban megírt eredeti szerzemények, valamint a régi népzene punkos előadása jellemezte. Egyéb korai celtic punk zenekarok között említhetjük még a Nyah Fearties-t és az ausztrál Roaring Jacket.

Az észak-amerikai celtic punk együttesekre főleg az amerikai zenei hagyományok voltak hatással; az ilyen formációkban ritka volt, hogy egy tag valóban ír/kelta származású legyen, és többnyire angolul énekeltek.