Az Accept egy német heavy / power metal együttes, amely 1971 és 1997 között működött. Hét év szünet után 2004–2005-ben álltak össze egy turné erejéig, majd 2009-ben új énekessel készítettek új stúdióalbumot.
Korai évek
Megalakulása után évekig nem volt biztos felállása az együttesnek. Állandó változásokon mentek keresztül, ami lényegében amatőr szinten tartotta őket, miközben a közönség előtt is csak szórványosan jelentek meg különböző fesztiválokon. A szakmai előmenetelük 1976-ban kezdődött, amikor felkérték őket, hogy játszanak az egyik első német rock and roll-fesztiválon, ez volt a Rock am Rhein. A fesztivált követően az együttes lemezfelvételi lehetőséget kapott. Az ekkor felvett első Accept-album még nem aratott nagy kereskedelmi sikert.
Az Accept első stabil felállása Udo Dirkschneider énekesből, Wolf Hoffmann és Gerhard Wahl gitárosokból, Peter Baltes basszus gitárosból és Frank Friedrich dobosból állt. Friderich és Wahl otthagyták az együttest az Accept megjelenése után, mert nem állt szándékukban professzionális zenészekké válni. A helyükre Stefan Kaufmann és Jörg Fischer érkezett. Ezzel az új felállással kezdtek neki az új album felvételének 1980-ban. Az I’m a Rebel album hívta fel a média figyelmét a csapatra, ekkor kérték fel őket először televíziós felvételre.
1981-ben három fontos esemény is történt az együttes életében. Az első a Breaker album megjelenése volt, második Gaby Hauke menedzser megérkezése a csapathoz, aki az egész további karrierjük során menedzselte őket. A harmadik jelentős eseményt az jelentette, amikor az Accept csatlakozott a Judas Priest világkörüli turnéjához, ami jelentős sikert hozott az együttesnek, Európa-szerte ismerté téve őket.
A következő album a Restless and Wild 1982-ben jelent meg, de Jörg Fischer ekkor már nem volt az Accept tagja, röviddel az album felvétele előtt otthagyta a csapatot. Az összes gitár témát Wolf Hoffmann játszotta fel. A Restless and Wild albumon látható hogy az Accept zenéjébe egyre több olyan jellemvonást foglaltak bele, amit később már speed metálnak neveznek. Az album megjelenését egy turné követte, amire Jan Koemmet gitáros segítségét kérték, hogy elő tudják adni a dalokat a színpadon.
A siker
Az Accept számára az igazi sikert a következő albumuk, a Balls to the Wall megjelenése hozta, ami különbözött az eddig megjelentektől. Ez egy konceptuális album volt, olyan dalokkal amelyek komoly társadalmi problémákról szóltak, mint például a politika, a homoszexualitás, a különböző emberi kapcsolatok. A címadó dal a Balls to the Wall az elnyomás ellen tiltakozik, a Fight It Black a társadalomba beilleszkedni képtelen emberekről szól, miközben az alkalmazkodás ellen harcol. A szövegek szerzője az Accept és egy bizonyos Deaffy, amit később felfedtek, hogy a menedzserük, Gaby Hauke rejtőzik az álnév alatt. Ettől az albumtól kezdve ő írta a dalszövegeiket, anélkül hogy a dalok szövegeiért szerzőséget kért volna.
1983-ban a szülővárosukban adott koncert alatt véletlenül összefutottak Jörg Fischerrel. Hauke ragaszkodott hozzá, hogy Fischer legyen újra a banda tagja. Ezután egy olyan világkörút következett, ami egészen 1984-ig tartott, majd a történelmi Monsters of Rock fesztiválon léptek fel Angliában.
1985-ben jelent meg a Metal Heart, hamarosan utána pedig a Kaizoku-Ban EP, ami egy Japánban felvett koncert-lemez. Az albumok sorában a Russian Roulette következett 1986-ban, amin a Scorpions producerével Dieter Dierkszel dolgoztak együtt.
Időközben a különbözőségek is kezdtek a felszínre törni a csapat tagjai között. Peter Baltes, Wolf Hoffmann és Gaby Hauke egyre nagyobb érdeklődést mutattak az USA irányába, egyre több időt töltöttek a tengeren túli országokban, többet mint Németországban, ami azt jelentette hogy állandóan távol voltak az Accept többi tagjától. A köztük lévő távolság hézagot okozott, ezt Udo Dirkschneider úgy akarta pótolni, hogy szólókarrierbe kezdett. Az együttes otthon maradt tagjai együtt dolgoztak Udóval az első szóló albumán. Az Animal House című album U.D.O. név alatt jelent meg Európában és Amerikában.
A Dirkschneider utáni periódus
Egy rövid tétlen időszak után Peter, Wolf és Stefan úgy döntöttek, hogy megpróbálnak még egyszer együtt dolgozni. David Reece énekest kérték fel, hogy lépjen Dirkschneider helyére. Udo szóló karrierje jól működött és Jörg Fischer gitáros még egyszer elhagyta az együttest. Néhány demó után az együttes elég stabilnak tűnt és kiadta az Eat the Heat című albumot, ami az első Udo nélküli Accept album.
Egy rövid amerikai bemelegítő körút után Jim Stacey ritmusgitáros támogatásával európai turnéra indultak. A turné során Stefan Kaufmann háta komoly sérülést szenvedett, őt a turné befejezéséig Ken Mary váltotta fel a doboknál. A turné nem bizonyult túl szerencsésnek, egyrészt Kaufmann sérülése miatt, akinek egy hosszabb szünetet kellett tartania a dobolásban, másrészt, mert úgy ítélték meg, hogy Reece egy instabil személyiség, akivel nem tudnak együtt dolgozni. Végül úgy döntöttek, hogy eljött a visszavonulás ideje. 1989-ig az Accept abbahagyta a tevékenységét.
Újraegyesülés Dirkschneiderrel és az utolsó évek
1990-ben kibocsátottak egy koncert-felvételekből álló összeállítást Staying a Life címmel, a rajongók szerte a világon egy újra egyesülésre vágytak. Egy németországi látogatás alkalmával Udo találkozott az Accept zenészeivel és egy beszélgetés után eldöntötték, hogy újra együtt dolgoznak az együttes klasszikus felállásával.
1993-ban megjelent a Objection Overruled. Az együttes újbóli összeállása Európában és Amerikában is sikeres lett, ahol az együttes a Pavement Recordsszal szerződöt le. Az album megjelenését egy világkörüli turné követte. 1994-ben megjelent a Death Row című albumuk, de Kaufmann a korábbi sérülése kiújult és így képtelen volt még egyszer játszani. Az együttes a következő tervezett turnéra meghívta Stefan Schwarzmannt, hogy ideiglenesen pótolja Kaufmannt.
A zenészek mindazonáltal elkezdték fáradtnak érezni magukat. A Soligen városából származó tizenévesek fiúkból felnőttek lettek, és elkezdték érezni magukon azt a fáradtságot, amit az egész életen át tartó turnézás jelentett. A véglegesség érzése már bennük volt, amikor stúdióba vonultak, hogy Michael Cartellone-nal (a Damn Yankees együttesből) a doboknál felvegyék a Predator című albumukat, ami 1996-ban jelent meg.
Hézagok, újraegyesülések, bizonytalan jövő
Az Accept jövője bizonytalan, minden tag a saját projektjein dolgozik. Mindazonáltal 2005-ben újra összejöttek egy rövid megemlékező turnéra, melynek utolsó állomása 2005. augusztus 27-én volt Bulgáriában, de emlékezetes koncertet adtak előtte Budapesten, a Sziget fesztiválon is. Udo Dirkschneider a Lords of Metal magazinnak adott interjúban arról beszélt, hogy egyelőre nem tervezik az újabb visszatérést.