Bejelentkezés

x
Search & Filters

Balaton

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1979

További képek

Biográfia: 

Balaton néven működik egy alternatív, underground együttes Magyarországon. 1979-ben alapította Víg Mihály (gitár, billentyűk, ének) és Hunyadi Károly (gitár).

A kezdetekben az alapítók saját szerzeményeiket, valamint Vető János és Kozma György verseket zenésítettek meg és adtak elő diavetítésekkel egybekötve a BME Bercsényi kollégiumában valamint a Kassák Klubban. Ekkor közreműködőként az együttesben fellépett Königh Péter (szájharmonika, ének) és Hajnóczy Árpád (szaxofon). Első koncertjüket az URH együttessel adták közösen 1980 szeptemberében egy pszichiátriai ambulancia udvarán.

A verseket, forgatókönyveket és színdarabokat is szerző Víg Mihály 1982-től egy másik fontos együttesnek, a Trabantnak is meghatározó tagja lett, majd 1984-től állandóan változó kísérők (főként Európa Kiadó-tagok) társaságában léptek fel a csak rájuk jellemző szomorú rock'n'roll sanzonokkal. Végül az Európa Kiadóval közös 1986-1987-es turné után a Balaton beszüntette működését.

1991-ben azonban újjáalakult az együttes, Víg Mihály ekkor Wahorn Simonnal és Oláh Imánuellel triót alkotott, hogy szerte az országban kisebb klubokban lépjenek fel.

1992-ben két archív koncertfelvételt tartalmazó kazetta jelent meg, az első stúdiólemez pedig 1996-ban látott napvilágot A fény közepe a sötétség kapujában címmel.

A 1990-es évek végétől a Balaton egy még újabb felállásban ef Zámbó István együttesével és fúvósokkal kiegészülve koncertezett. Ekkortól főként klasszikus nyolcvanas évekbeli sanzonjaikat, Trabant és Neurotic számokat játszottak, kiegészítve 1996-os dalokkal és a Hungária (együttes) pár számának csak a Balatonra jellemző melankolikus, szomorkás feldolgozásával.

Az, hogy a 2000-es évek első évtizedében az együttes még létezik és rendszeresen koncertezik, önmagában is jelzi, hogy a körülötte kialakult kultusz nem vesztett erejéből, és ezen még olyan események sem változtattak, mint például az új Balaton meghatározó alakjának, Döncinek a kiválása. A közönség szeretete és az elismertség azért sem meglepő, mert a Balaton alakulása után 30 évvel még mindig az a kis klubegyüttes, ami annak idején volt.
 

Klasszikus felállás: 

NévHangszer
Víg Mihály
ének
gitár
billentyűsök
Dénes József „Dönci”
szólógitár
Keszei Krisztián
gitár
Magyar Péter
dob
Horváth Gábor
basszusgitár
Csimpi
dob