A Black Veil Brides egy amerikai rockegyüttes, ami Hollywoodban alakult meg. A zenekar tagjai Andrew Biersack (ének), Ashley Purdy (basszusgitár és háttérének), Jake Pitts (szólógitár), Jinxx (gitár és hegedű), valamint Christian „CC” Coma (dob). A Black Veil Brides-t kirívó megjelenésükről és a Kiss-re emlékeztető fellépésükről ismerik a legtöbben, de hasonlítanak a ’80-as évek glam metal zenekaraira is.
A kezdeti évek, a lemezszerződés és az első album (2006-2010)
A Black Veil Brides – eredetileg „Brides” néven – 2006-ban alakult az Ohio állambeli Delhiben. Az első tagok, azaz Andrew Biersack énekes, Johnny Herold gitáros és Phil Cenedella basszusgitáros a MySpace-en keresztül hamarosan kapcsolatba kerültek Nate Shipp gitárossal és Chris Riesenberg dobossal. Az együttesre először a ’Knives and Pens’ című szám kapcsán figyeltek fel: a dal több mint 32 millió megtekintéssel büszkélkedhet a YouTube-on.
2009 novemberében David „Pan” Burton a tagok közötti nézeteltérés és bizonyos munkabeli különbségek miatt kilépett a csapatból. Nem sokkal kiválása után a szintén ex-Black Veil Brides gitáros, Chris „Hollywood” Bluser társaságában megalapozták a House of Glass nevű közös projectjüket. Következő lépésként a MySpace-re olyan demókat töltöttek fel, amiknek a szövegét Biersack írta. A Black Veil Brides nem hagyta annyiban a dolgot, állítva, hogy a demókat az ő készülő lemezükről lopták, és hogy Pan csak föléénekelt az eredeti vokálnak. Pan azt állította, hogy a dalokat ő szerezte még az együttesbe való csatlakozása előtt, és hogy azokat az eredeti elképzelés szerint készítette el. Mivel a demók még a ’We Stitch These Wounds’ megjelenése előtt kiszivárogtak, az együttes inkább megváltoztatta két daluk címét: a ’Funeral in Flames’-ből ’Beautiful Remains’; az ’Alive and Burning’-ből pedig ’All Your Hate’ lett. A ’Sweet Blashpemy’-t végül változatlanul hagyták.
2009 szeptemberében – immár az új nevükkel – a Black Veil Brides aláírta szerződését a Standby Recodsszel. Az első lemez és az első turné tervezése azonnal megkezdődött, és decemberben már el is indulhattak az „On Leather Wings” nevű első amerikai turnéjukra.
Az együttes debütáló albuma, a ’We Stitch These Wounds’ 2010. július 13-án került a boltokba. Az első héten 10.000 példány fogyott el belőle, a Billboard Top 200-on a 36. lett, míg a Billboard Independent charton elérte az első helyet is. 2010 végén a zenekar a The Birthday Massacre, a Dommin és az Aural Vampire mellett indult turnéra.
A Black Veil Brides-ra akkor figyelt fel Jason Flom, a Lava Records igazgatója, amikor a Hot Topic egyik vezető munkatársa, John Kirkpatrick elmesélte neki, mekkora felhajtás alakult ki az együttes körül, akiknek a saját dizájnú pólóját akkoriban az egész ország lázasan kereste. Ami még ennél is lenyűgözőbb volt, az az, hogy a banda „csináld magad” alapon szerezte az egész rajongótáborát, hiszen saját zsebből finanszírozott videókkal reklámozták magukat.
További események és a ’Set the World on Fire’ (2011 – napjainkig)
A Black Veil Brides előzenekar volt a Murderdolls 2011-es „God Save The Scream” turnéján, valamint március 18-ától május 6-áig az „AP” turnén is szerepeltek. A következő állomásuk a Vans Warped Tour volt, ami június 24-étől augusztus 14-éig tartott. Hamarosan azt is tudni lehetett, hogy a brit Download Fesztiválon és a New Jersey-i Bamboozle Fesztiválon is részt vesznek majd. Április 20-án kiderült, hogy ők nyerték a Revolver Magazine legjobb új előadónak járó „Golden Gods” díját, majd pedig a Kerrang! angol rockzene-magazin a „legjobb új előadónak” választotta meg őket. Ugyanennél a magazinnál a „legjobb nemzetközi újoncok” kategóriában is begyűjtöttek egy jelölést.
A zenekar második stúdióalbuma, a ’Set the World on Fire’ 2011. június 14-én jelent meg a Lava Music és Universal Republic Records kiadókon keresztül. A lemez borítója áprilisban volt látható először. Az album címadó dala eredetileg a „Scream 4” című filhez készült, ám amikor kiderült, hogy a dal kimaradt a filmből, az együttes feltöltött az internetre egy bejelentést és egy hosszabb dal-előzetest is. Május 23-án elárulták, hogy a dal végül a ’Transformers: Dark of the Moon’ című film betétdala lesz.