Dave Steffen amerikai blues-rock gitáros-énekes. 1965-ben született. Több, mint 30 éve megtalálta azt a zenét, amit azóta is játszik, kis kluboktól a csarnokokig, Hawaii-tól Wisconsinig. Zenéjével többszázezer ember ismerkedett meg ez alatt az idő alatt. Kis kék Chevy teherautójukkal 450 000 mérföldet turnéztak össze az évek folyamán, a motort háromszor kellett cserélni, a zenészek viszont maradtak. Dave Steffen énekes - gitáros mellett a basszusgitáros Craig Neuser és a dobos Spencer Panosh játszik a csapatban.
Wisconsin-ban született és nevelkedett ez az egyéni hangú és stílusú zenész. Már középiskolás korában kitűnt tehetségével, és itt alapította zenekarát is, melyet az iskola befejezése után rögtön leszerződtetett a Specter Records lemeztársaság. 5 éven belül pedig az RCA és a Mercury adta ki lemezeit. Különleges tehetségét a Billboard Cashbox és a Gavin Report is kiemelte.
Fellépésein, főleg Wisconsinban játszott többek közt a Bostonnal, a Styx-szel és a Rush-sal. Több éve már a Dave Steffen Band Chicago, Minneapolis és Milwaukee egyik legismertebb csapata.
1986-ban, a Dave Steffen Band nyugat felé, San Francisco-ba ment, tapasztalatszerzésre. Kilenc éve alatt Dave együtt dolgozott olyan nevekkel, mint Huey Lewis és a News, Santana, Robin Trower és a Journey. Ez idő alatt folyamatosan írta saját számait, és 3 albumot adott ki. 1995-ben visszatért Wisconsinba, vissza a gyökerekhez. Azóta ő is, zenekara is nagy név lett a szakmában.
A legnehezebb felállásban, trióban nyomják, és ennek ellenére irgalmatlan show-t adnak minden fellépésükön. Talán a jól eltalált számok és a közönséghez fűződő különleges kontaktus az, ami a Dave Steffen Band-et arra a szintre emelte, ahol most tartanak. Eddig 10 albumuk jelent meg, és több ezer koncertet adtak. 1995 óta Wisconsinban élnek, és nem is nagyon hagyják el a környéket, csak a turnék idejére.