Bejelentkezés

x
Search & Filters

Death

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1983 - 2001

További képek

Biográfia: 

A Death megalakítása 1983-ra tehető, amikor a 16 éves gitáros néhány barátjával összehozta a Mantas zenekart, aminek nevét egy Venom dalszövegből választották. Nem meglepő, hogy Chuck és társai zenéjére erős hatással voltak a brit zajcsinálók, hiszen ők mutattak fényt a korai nyolcvanas évek bandái számára, akik aztán drasztikusan megváltoztatták a metal arculatát. A Venom követők iskolája ’thrash metal’ néven olyan legendákat szült, mint a Slayer, a Metallica, a Celtic Frost, a Kreator és a Sepultura.

Habár az utóbbi zenekarok napjainkban csak árnyékai egykori önmaguknak, amikor kevesebb bátorsággal művelték a metalt, még ha szélsőségesebben is. Csak a korai ’80-as évek thrash bandáinak nyers, atonális agressziójával vált teljessé a metal és a sötétség közötti kapcsolat, mely az ős Black Sabbath első két albuma után veszett el. A vad thrash hangzás választotta le a rock-orientált, kereskedelmileg életképes csapatokat, mint például a Def Leppard és az AC/DC, és nyitott utat a death és később a black metal számára. Ebből a nézőpontból a Death előfutára volt a death metalnak és nem pedig egy death metal banda.

Chuck zenekara soha nem lett olyan sikeres, mint a Metallica, a Slayer vagy a Sepultura. Ez leginkább talán a helyi kultúra miatt történt és nem a zenészi kvalitások miatt. Visszatekintve, a napfényes, floridai Tampát szokták a death metal bölcsőjének nevezni, de a ’80-as évek közepén ez még egy felfedezetlen terület volt néhány sötét thrash bandával, akik megpróbáltak annyira okkult hangzást kialakítani, amennyire csak lehetett olcsó erősítőkön, kopott próbatermekben. Ezek a zenekarok a Death, a Morbid Angel és az Obituary voltak, összebarkácsolt, olvashatatlan logókkal, de a zenéjük kétségtelenül sokkal nyersebb volt, mint a kortársaiké. Az első Death lemezek, habár a rajongók manapság mérföldkőnek tartják őket, teljesen igénytelennek számítottak. A szövegek tele horror klisékkel, ami akkoriban nagy divat volt az undergroundban, és a zenét sem lehetett előremutatónak nevezni.

A ’90-es évek elején aztán a floridai thrash csapatok tettek néhány alapvető felismerést a death metal zászlaja alatt. Tampa a death metal epicentruma lett, bandákkal, stúdiókkal és producerekkel, akik meghatározták a stílus nemzetközi szabványait. A death metal a ’80-as évek teátrális és fellengzős előadásmódjára adott válasznak látszott, ahogyan a thrash mozgalom is. Amíg a Cannibal Corpse meg nem jelent a színen, addig a Death és a Morbid Angel a thrash napbarnított változatát művelte. Aki látott Death koncertet 1997 végén, bizonyára emlékszik a szélgépekre, melyek büszkén lobogtatták Chuck hosszú haját. De hiúságuk ellenére, az Államok dél-keleti részéről származó bandák erős pozíciót vívtak ki a kevésbé hiú rajongók szívében és lemezgyűjteményeiben.

A híres mondással ellentétben (amit a frontember a Rock Hardnak nyilatkozott), a Death mégsem volt méltó vetélytársa a Morbid Angelnek. Ennek oka talán az volt, hogy Chuck nem elégedett meg a szövegi és zenei klisékkel. Mára vitathatatlanul a Morbid Angel a death metal császára, mert az ő zenéjük a komplexitás ellenére sokkal befogadhatóbb maradt az egyszerű rajongóknak, és mert a szövegek H.P. Lovecraft és Aleister Crowley könyvekből vett hókuszpókuszokkal vannak tele. Az 1991-ben megjelent negyedik korong, a Human-től kezdve a Death alapvetően másnak mutatta magát, a zene sokkal technikásabb lett megtartva az agressziót is, a szövegek pedig sokkal intelligensebbek lettek, semmi röpködő végtag vagy ördögi egyének, akik gyakran előfordulnak a death metal szövegekben. Chuck a szövegeiben társadalmi problémákkal foglalkozott - anélkül, hogy megpróbált volna a világ megváltója lenni - filozófiai elméletekkel és emberi érzésekkel.

A másik hátramozdító tényező a bandán belüli kapcsolatok voltak. A legvadabb pletykák keringtek Chuck zsarnoki uralmáról a Death soraiban, kiszámíthatatlanságáról és makacsságáról. A dráma egy zendülés után hágott a tetőfokára közvetlenül a Spiritual Healing megjelenés után 1990-ben. Amíg Chuck otthon csücsült a többiek egy másik énekessel turnéra indultak. Az alapító/zenekarvezető ezt nem tűrte és mindenkit kirúgott a csapatból. Chuck győzött a hatalmi harcokban és Death egy jóval stabilabb fázisba lépett. A zenészek jöttek és mentek, de kevesebb csinnadrattával, mint korábban. Tiszta volt a helyzet, Chuck felelt mindenért és semmi nem állt a zenei fejlődés útjában. Ez nagyon erős, progresszív albumok sorozatát eredményezte (Individual Thought Patterns, Symbolic és a hattyúdal The Sound Of Perseverance), melyek meghatározták a Death arculatát a ’90-es évekre. A zenei tökéletesség védelmében Chuck kiváló zenészekkel vette körül magát, mint például a dobos isten Gene Hoglan, King Diamond szólógitárosa Andy LaRocque és a Sadus basszus-virtuóza Steve DiGiorgo.

Mégis, valami tovább gyötörte. Habár a Death-ben szabadon dönthetett, Chuck többet akart. Örökké visszatérő probléma volt számára "szeretem-gyűlölöm" kapcsolata a mikrofonnal. "Mindig is gitárosnak tekintettem magamat elsősorban." - mondta egyszer egy interjúban. "Inkább kényszerűségből vállaltam magamra az éneklést, mint meggyőződésből." Zeneileg is többre vágyott, de tudatában volt annak, hogy minden ötletét nem tudja megvalósítani a Death keretein belül. A rajongókat ez nem érdekelte, ők az ismerős hangzást akarták Chuck éles halálhörgésével. A ’90-es évek közepén készült interjúkban már utalt új projektjére, egy sokkal tradicionálisabb heavy metal hangzású bandára, lehetőleg a korábbi Black Sabbath frontember Ronnie James Dio énekével.

Az ötlet 1996-ban öltött határozottabb alakot a Control Denied megalakulásával, bár Chuck-nak nem sikerült megszerezni sem Ronnie James Dio-t, sem a Nevermore énekes Warrel Dane-t. Gyakorlatilag a Control Denied - Chuck kivételével - viszonylag ismeretlen nevekből állt (kezdetben legalábbis). A felvett demók kiszivárogtak a rajongók felé, de a fontos kiadói támogatás nem érkezett meg. A rajongók és a zenekari tagok várakozásával ellentétben mégsem a Death, hanem a Control Denied került parkolópályára bizonytalan időre. Csak az újabb Death korong megjelenése után kezdtek neki a debütáló Control Denied lemez munkálatainak. Végül 1999-ben megjelent a The Fragile Art Of Existence, és többnyire lelkes kritikák és rajongók fogadták.

"A Death egyenes folytatása" - mondja a Control Denied hivatalos biográfiája az első CD-ről. Valahogy azt érezhette Chuck a The Fragile Art Of Existence-szel kapcsolatban, hogy ez a betetőzése mindannak, amit valaha is a Death-tel létrehozott. Végül csak a gitárjátékra összpontosíthatott. Végül kicsivel több hagyományos és modern metalt adhatott hozzá zenei egyenletéhez, amit a Death-ben nem tudott, vagy nem akart megtenni. Akármennyire is kellemetlenül hangzik a kitartó Death fanatikusoknak, mégis 15 év és hét album után a Death egy kényszerzubbony lett, amiben nem érezte jól magát többé az énekes/gitáros. Ugyanakkor a Control Denied mű vigaszt is nyújtott, mert nem különbözött drasztikusan a Death-től. A cipő most már csak kevés helyen szorított. A Control Denied nagyobb volt egy számmal, de nem egy új modell.

Ugyanakkor minden megváltozott. ’A létezés törékeny művészete’ cím új értelmet kapott, amikor 1999-ben Chuck-nál rosszindulatú rákos daganatot diagnosztizáltak. Az interneten keresztül érkezett a riasztás, amikor kiderült, hogy a Schuldiner család nem rendelkezik a megfelelő kezeléshez szükséges pénzzel. A korábbi zenésztársak, akik a múltban mérhetetlen gazdagsággal vádolták Chuckot, most fájdalmasan vették tudomásul tévedésüket. Betegsége rengeteg történést váltott ki a metal világában. Létrejött egy Chuck Schuldiner alap, internetes árveréseket tartottak felépülésének támogatására és végül segélykoncertek sorozata zajlott. A metal rajongók széleskörű támogatása - enyhén szólva - hihetetlen volt. Soha máskor nem mutatkozott akkora részvét egy zenész betegsége iránt ebben a műfajban. Túl egyszerű lenne a választ a közösség érzékenységében keresni, a szintér összetartásában és testvéries természetében, mert negatív reakciók is voltak, ahogy Steve DiGiorgo nyilatkozta a Chuck betegségével kapcsolatos rossz hírek megérkezése után az Aardschok (holland rockújság) hasábjain. "Az emberek olyan kijelentéseket tettek, hogy ’Chuck hazudik’ vagy olyan humoros megjegyzéseket, hogy ’hahaha, milyen vicces, ha valaki a Halál nevű zenekarban ír dalokat és maga is meg fog halni.’ Az ilyen levelek jobban kiborítottak, mint amikor Chuck felhívott, hogy tumor van a fejében."

A tekintély, amit Chuck az évek során megszerzett nem vált vitathatatlanná. Mégis elegen szerették, hogy széleskörű támogatásra számíthasson. Az utolsó segélykoncertet mindössze pár héttel a halála előtt tartották meg. Furcsamódon életének azokban az utolsó heteiben óvatos optimizmus volt jellemző rajongói között Chuck felépülésével kapcsolatban. Akkor már képtelen volt válaszolni az emailekre, és az édesanyja tartotta a kapcsolatot a külvilággal.

Chuck távozásával véget ért a Control Denied és a Death története is. Steve DiGiorgo azt nyilatkozta, hogy a Control Denied megpróbálja még befejezni az akkor éppen készülgető második albumot, Chuck emlékére. De azután a függöny végleg lehull majd, mert mindkét banda egyszerűen elképzelhetetlen Chuck Schuldiner zsenije nélkül.

Utolsó felállás: 

NévHangszer
Chuck Schuldiner
ének
gitár
Shannon Hamm
gitár
Scott Clendenin
basszusgitár
Richard Christy
dob