Bejelentkezés

x
Search & Filters

Death Angel

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1982

További képek

Biográfia: 

A Death Angel igazi családi vállalkozásként indult 1982-ben, San Franciscóban, a legendás Bay Area thrash korszak kezdetén. Két szemtelenül fiatal filippínó unokatesó, az akkor 14 éves gitáros Rob Cavestany és a 9 (!!!) éves dobos Andy Galeon hozták össze. Hamar csatlakozott hozzájuk két további unokafivér, Dennis és Gus Pepa, mindketten gitáron. Ekkor egy rövid ideig Rob kezelte a négyhúrost, de hamar rájöttek, hogy ez a megoldás nem épp a legjobb, így Dennis vett pár basszus-órát, majd átváltott erre a hangszerre. Kezdetben nem is kerestek énekest, a vokálokat Rob Cavestany vállalta magára. Véletlenül alakult úgy, hogy az ötödik kuzin, Mark Osegueda is a bandába került. Az akkoriban a Bay Area csapatai körül sertepertélő, roadként a Death Angelnek is besegítő, egyébként az iskolai kórusban éneklő Oseguedának Cavestany mutatta meg a Kill As One szövegeit, így a banda második demóját már Markkal kiegészülve vették fel.

A Kill As One demó olyannyira jól sikerült, hogy az Enigma szerződést ajánlott a csapatnak, majd 1987-ben meg is született az első nagylemez, The Ultra-Violence címmel. Az ekkor még mindig hihetetlenül fiatal banda (Galeon még mindig csak 14 éves!) egy pusztító, ám a későbbiekhez képest még egyszerűbb thrash lemezt pakolt le az asztalra. Ennek ellenére a cucc komoly sikert aratott, több mint 40 ezer példány ment el belőle, így jöhetett a folytatás, mely 1988-ben érkezett Frolic Through The Park címmel. Ez a lemez már változatosabb volt, mint az arcbamászó Ultra-Violence: a pusztító thrash témák közé befért a lazább szerkezetű Bored – amely az 1990-es A texasi láncfűrészes mészárlás folytatódik című film egyik betétdala lett később – és a Cold Gin című KISS feldolgozás is, megmutatva, hogy a banda nem fél új elemeket is vegyíteni muzsikájába.

A sokáig utolsó, véleményem szerint a mai napig felülmúlhatatlan harmadik Death Angel lemez 1990-ben jelent meg, azonban közel sem volt egy könnyű szülés. A háttérben komoly problémák voltak a zenekar és az Enigma kiadó között, amelynek az lett a végeredménye, hogy a Geffen kivásárolta a csapatot, így a harmadik DA anyag már egy multi szárnyai alatt jelenhetett meg. „A lemez elkészítése előtti események következtében felgyülemlett bennünk egy jó adag düh és elfojtott méreg, és ez tört felszínre a nótákban" , nyilatkozta később Rob Cavestany. Bonyolított a helyzeten, hogy a lemez producere ezúttal nem a már jól bevált Davy Vain volt, hanem Max Norman, aki korábban dolgozott már Ozzyval, az Armored Sainttel és a japán Loudness-szel is. „Max korábban nem foglalkozott thrash zenekarokkal, mindig hagyományos metal bandák lemezeit csinálta, de végül minden nagyon jól sült el", mondta Cavestany.

Az Act III-vel óriásit ugrott előre a zenekar. Saját stílusuk megtartása mellett tökéletesen kevertek a zenébe külső hatásokat, így a végeredmény úgy lett végtelenül dallamos és fogós, hogy közben feszességéből és keménységéből sem vesztett egy cseppet sem. Cavestany: „Egyre jobban próbáljuk kiterjeszteni a stílusunkat más műfajok irányába is. Nagy rajongói vagyunk a régi Queennek, ők képesek voltak minden stílusban könnyedén mozogni, úgy, hogy egyúttal a tipikus Queen-sound is megmaradjon. Az Act III esetében azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy többféle érzést fejezzenek ki a dalok, az egész változatosabb legyen, mint korábban. Minden dalban koncentráltan foglalkoztunk az énektémákkal. Alaposan kidolgoztuk együtt a részleteket is, míg korábban az ének nem volt sokkal több a riffekre hadart szavaknál. Korábban a magasfeszültségű muzsika mellett a pillanat adta énekdallamokat használtuk fel, ezúttal leültünk és mindent precízen kidolgoztunk." Ez a precizitás nem csak az énekdallamokra volt igaz, hiszen a dalok komplexitása, nyakatekertsége megkövetelte a maximális odafigyelést a feljátszáskor is. „Egy hónapig voltunk stúdióban, ebből három hetet csak a felvételekkel töltöttünk. Mindent kizárólag élőben rögzítettünk! Az utolsó hét vagy inkább négy nap volt a leghasznosabb, a korábbi tekercsek mind a kukában kötöttek ki. Nem tudom, miért csak az utolsó pillanatban állt össze az anyag, de nagyon örültünk, hogy végre sikerült."

És mi az, hogy sikerült! A banda egy minden ízében tökéletes lemezt tett le az asztalra, mely az akkori piszok erős mezőnyben (ne felejtsük el, hogy a Rust In Peace, a Seasons In The Abyss, a Twisted Into Form, az American Way vagy a Persistence Of Time is 1990-es lemezek) is megállta a helyét. Ráadásul az Act III-re a zenekar a dalszövegek tekintetében is végleg felnőtt. Ezúttal nyoma sem volt kannibál törzseknek vagy thrash metal kliséknek, ezek helyét szépen megfogalmazott képek, érzések vették át, melyeknek köszönhetően a zenekar egy új közönséget is megcélozhatott.

Sajnos hiába volt ott a banda tarsolyában eddigi legzseniálisabb lemezük, nem kapták meg a megfelelő támogatást kiadójuktól, ahol igencsak kis halnak számítottak. „Roppant büszkék vagyunk az Act III-re, szerintünk nem is sikerülhetett volna jobban, de a Geffen nem fordít kellő pénzt és energiát a reklámra. Korábban sokkal többet foglalkoztak velünk a rádióállomások, a TV-k, az újságok, most valahogy nem vagyunk érdekesek. Reméljük, a jövőben a Geffen nagyobb figyelmet fog szentelni a csapatnak", nyilatkozta a megjelenés után Rob, de szavai sajnos nem találtak értő fülekre, sőt, az igazán komoly problémák csak ezt követően zúdultak a Death Angel nyakába. Épp azon gondolkodtak, hogy kiadnak egy koncertlemezt, mikor megtudták, hogy előző kiadójuk, az Enigma a megkérdezésük nélkül dobta piacra a Fall From Grace című élő anyagot. A probléma csak annyi volt, hogy a három évvel korábban, Hollandiában felvett cucc produkciós szempontból olyannyira rosszul sikerült, hogy a zenekar anno még ahhoz sem járult hozzá, hogy a rádióban leadják, nemhogy koncertlemezként megjelenjen. Ez persze az Enigmát cseppet sem érdekelte, a csapat háta mögött piacra dobott anyaggal lehúztak némi kis extra bőrt egykori csapatukról. Ha ez még nem lett volna elég, 1990 novemberében a banda komoly buszbalesetet szenvedett amerikai turnéján. Rob: „November 28-án reggel fél hét tájban Tucsonból utaztunk Las Vegasba, és még félálomban voltunk, mikor a busz egyszerűen lecsúszott az útról és felborult. A sivatag kellős közepén voltunk és másfél órát kellett várnunk a mentőkre. Dennis, Gus és jómagam csupán karcolásokat, horzsolásokat szenvedtünk, Mark is csak az egyik lábujját zúzta össze, de Andy feje súlyosan megsérült. Komoly műtéteket hajtottak végre rajta, két hétig feküdt kórházban. A legrosszabb az a másfél óra volt, amíg az orvosokat vártuk. Andy csak feküdt a földön, nem is moccant, ráadásul amikor a mentők meglátták, pánikba estek, mert azonnali sebészi beavatkozásra volt szükség. Épp csak odaértek időben. Azt hiszem, ezt sosem fogjuk elfelejteni."

Ekkorra már teljesen összezavarodtak. A lemezről két maxi is készült, az első a Seemingly Endless Time-ra, a második pedig a banda új arcát mutató A Room With A View-ra. Utóbbi egyszerűen csak D.A. név alatt jelent meg, mivel a srácok szerint ekkorra a zenekar neve már nem volt felvállalható. A mainstream siker azonban elmaradt, a bandának pedig Andy Galeon balesete tette be a kaput: le kellett mondaniuk a Clash Of The Titans turnén való részvételt a Slayer, a Megadeth és az Anthrax társaságában, és kiadói nyomásra kénytelenek voltak néhány japán bulit beugró dobossal elvállalni. A kölcsönhatás azonban nem működött, így megtagadták, hogy új ütőssel menjenek turnéra, mire válaszként a Geffen kidobta őket. Mark Osegueda ekkor sokallt be végképp, és kiszállt a bandából. Ez a lépés a zenekar végét jelentette hosszú évekre.

Maga a Death Angel hivatalosan 2001-ben éledt újjá, a Thrash of the Titans segélykoncert kedvéért, amit zenésztársai szerveztek Chuck Billy Testament frontember megsegítésére. A régiek közül egyedül Gus Pepa nem tért vissza, őt Ted Aguilar pótolta a gitárosi poszton. Bár eredetileg csak egyetlen fellépésről volt szó, a siker folytatásra ösztönözte őket, és rögtön fejest ugrottak egy Európa-turnéba is (hazánkat is érintette). 2004-ben a Nuclear Blast gondozásában megjelent a visszatérő lemez, a The Art of Dying, ami a legkevésbé sem nosztalgiázás, hanem egy friss, erős thrash lemez. 2004-ben ismét ellátogattak volna Magyarországra, a koncert a külföldi partner miatt meghiúsult.

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Mark Osegueda
ének
Rob Cavestany
gitár
vokál
Ted Aguilar
gitár
Damien Sisson
basszusgitár
Will Carroll
dob