Bejelentkezés

x
Search & Filters

Doobie Brothers, The

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1970

További képek

Biográfia: 

A 70-es évek egyik legnépszerűbb kaliforniai pop/rock bandájaként a Doobie Brothers egy gazdag, hippi korszak előtti boogie bandából jól menő, soul beütésű pop csapattá nőtte ki magát az évtized végére. Útjukat járva felhalmoztak számos arany és platina albumot az Államokban, olyan rádiós slágerekkel, mint a Listen to the Music, a Black Water és a China Grove.

A Doobie Brothers gyökerei a Pud-ban hevernek, egy rövidéletű kaliforniai country-rock bandában Moby Grape vezetésével, valamint Tom Johnston-nal a gitárnál és az éneknél, John Hartman-nal pedig a doboknál. Miután a Pud feloszlott 1969-ben, a páros zenélni kezdett a basszista Dave Shogren-nel és a gitáros Patrick Simmoms-szal. Végül a négyes elhatározta, hogy zenekart alapít Doobie Brothers néven, miután véget ért marihuána-korszakuk. Hamarosan a Doobies erős követőtáborra tett szert, főként a Hell’s Angels körében, és szerződést kötöttek a Warner Bros.-nál 1970-ben. A banda második debütálása figyelmen kívül maradt 1971-es kiadásáig. A megjelenés után Shogren helyére Tiran Porter került, és a csapat bevett egy második dobost is Michael Hossack személyében az 1972-es Toulouse Street albumhoz. A Listen to the Music és a Jesus Is Just Alright című kislemezekkel a Toulouse Street a banda áttörése lett. A The Captain and Me még sikeresebb lett top 10-es dalokat „szülve”, mint, a Long Train Running és a China Groove.

Hossack-ot Keith Knudsen váltotta a másoddoboknál az 1974-es What Were Once Vices Are Now Habits munkálataiban, ami meghozta első number one slágerüket, a Black Water-t, és jelentős hozzájárulást kaptak a Steely Dan korábbi tagjától, Jeff „Skunk” Baxter-től. Baxter hivatalosan is csatlakozott a Doobie Brothers-hez az 1975-ös Stampede-hez. Az album tavaszi kiadását megelőzően Johnston kórházba került gyomorgyengeség miatt, és a turné alatt a billentyűs/vokalista Michael McDonald lépett a helyére, aki már a Steely Dan-ben is játszott. Bár meg sem állt a negyedik helyig, a Stampede nem volt akkora kereskedelmi siker, mint három előde, így a banda úgy döntött, hagyja, hogy McDonald és Baxter, akik ekkor már hivatalos Doobies tagok voltak, hogy kipofozza a csapat könnyed country-rock és boogie beütését.

Az új hangzást 1976-ban mutatták be a Takin’ it o the Streets lemezen, ami könnyed funk és jazzes pop keveréke volt, ráadásul platinává cseperedett. Még ebben az évben a banda kiadta a The Best of the Doobies válogatást. 1977-ben a zenekar megjeletette a Livin’ on the Fault Line-t, ami a nélkül is sikeres volt, hogy nagy slágereket produkált volna. Johnston lelépett a bandából a megjelenés után, hogy egy sikertelen szólókarriert folytasson. Távozását követően a Doobies előrukkolt legsikeresebb lemezével, a Minute by Minute-tel 1978-ban, ami öt hétig tanyázott number one pozícióban olyan slágereknek hála, mint például a What a Fool Believes. Hartman és Baxter kilépett a csapatból a turné után, otthagyva a Doobie Brothers-t McDonald háttérbandájaként.

Egy évnyi meghallgatás után a Doobies bevette a Clover exgitárosát, John McFee-t, a dobos Chet McCracken-t és a Moby Grape korábbi szaxofonosát, Cornelius Bumpus, majd kiadták a One Step Closer platinalemezt 1980-ban, ami a top 10-es Real Love slágert eredményezte. 1982 elején a Doobie Brothers bejelentette, hogy feloszlik a búcsúturné után, amit az 1983-as Farewell Tour-on dokumentáltak is. A banda feloszlása után McDonald követte szóló karrierjét, míg Simmons kiadott egy bukott szólólemezt. 1987-ben a Doobies egy koncert erejéig összeállt a Hollywood Bowl-ban, ami gyorsan egy rövid „egyesülő turné” lett; McDonald azonban nem vett részt ezen.

1989-re a kora 70-es felállás, Johnston, Simmons, Hartman, Porte és Hossack kiegészült az ütőhangszeres és korábbi Doobies turnés Bobby LaKind-dal, és aláírtak egy szerződést a Capitol Records-zal. A visszatérő album, a Cycles aranylemez lett 1989 nyarán, egy top 10-es slágerrel, a The Doctor-ral. A Brotherhood két évvel később következett, de nem sikerült nagy figyelmet vonzania. A 90-es évek hátralevő részében a banda az USA-ban turnézott, a régi 70-es slágereket játszva. 1995-re McDonald újra csatlakozott, és a következő évben kiadták a Rockin’ Down the Highway-t. Azonban a felállás még egyszer megváltozott az ezredfordulón. 2000-ben a banda – Hossack, Johnston, Knudsen, McFee és Simmons – összeállt a Sibling Rivalry-vel, ami új turnétagokat hozott: Guy Allison billentyűst, Marc Russo szaxofonost és Skylark basszistát. A banda 70-es évekbeli új felállása (Simmons, Johnston, McFee és Hossack, valamint Michael McDonald mint vendég) még egyszer összejött, hogy kiadja a World Gone Crazy-t 2010-ben.

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Tom Johnston
gitár
billentyűsök
harmónika
ének
Patrick Simmons
gitár
bendzsó
fuvola
ének
John McFee
gitár
hegedű
ének
John Cowan
basszusgitár
vokál
Guy Allison
billentyűsök
vokál
Michael Hossack
dob
Tony Pia
dob
ütőhangszerek
Marc Russo
szaxofon
Ed Toth
dob