Bejelentkezés

x
Search & Filters

Doors, The

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1965 - 1973

További képek

Biográfia: 

A The Doors egy 1965-ben Los Angelesben alakult, az akkori fiatalságra az egyik legnagyobb hatással lévő rockzenekar. Arculatát az énekes Jim Morrison lázadó személyisége határozta meg leginkább. Az ő 1971-ben bekövetkezett halála után az együttes már csak két évig, 1973-ig működött.

A kezdetek: 1965-1966

Az együttes 1965-ben alakult meg, miután Jim Morrison és Ray Manzarek – két UCLA filmiskolás diák – találkoztak Los Angelesben (Kalifornia, USA). Morrison előadta Manzareknek néhány költeményét és dalszövegét, köztük a Moonlight Drive címűt is. Manzarek már tagja volt a Rick And The Ravens együttesnek, míg Krieger és Densmore a Psychedelic Rangers-ben játszott, de már ismerték Manzarek-et közös meditációs óráikról. Az utóbbi kettőt, egy női basszusgitárossal együtt gyorsan felvették az együttesbe és elkezdtek los angeles-i klubokban játszani (London Fog, majd később a Whisky A Go-Go).

Az együttest Aldous Huxley könyvének címéről, a "The Doors of Perception" -ról nevezték el. Az idézet egy 18. századi versből származik William Blake (1757-1827) író és festő tollából: "If the doors of perception were cleansed, everything would appear to man as it truly is, infinite." ("Ha az érzékelés ajtói megtisztulnának, minden úgy tűnne fel az ember előtt, amilyen valójában)

Korai felvételek: 1967-1969

Miután Paul A. Rotchild producer felfigyelt rájuk, szerződést kötöttek az Elektra Records kiadóval elkezdve ezzel egy hosszú és sikeres együttműködést Rothscild-del és Bruce Botnick hangmérnökkel. A saját magukról elnevezett bemutatkozó nagylemez tartalmazta az összes elkészült dalukat, beleértve a közel 10 perces zenei drámát, a The End című számot is. A zenekar annyira lendületben volt, hogy az albumot néhány nap alatt sikerült rögzíteniük. A stúdióban a dalok nagy részét élőben, elsőre sikerült felvenniük. Morrison és Manzarek rendezett egy merész népszerűsítő filmet is a Break On Through című számhoz, ami fontos mérföldkő volt a zenei videó műfaj számára is.

A The Doors album 1967-es megjelenése szenzációt keltett zenei körökben. A kislemezen elsőként megjelent Light My Fire óriási siker lett, megalapozva a zenekar elismertségét a kor többi nagy zenekara között (például Jefferson Airplane, The Grateful Dead). Lehengerlő jóképűségével, megragadó színpadi jelenlétével és szűk bőrnadrágjával Morrison kora egyik legnagyobb szex-szimbóluma lett, habár ő hamar csalódott a sztárok életével járó gáncsoskodásokban.

A második nagylemez, Strange Days majdnem akkora siker volt mint az első és ez még inkább elismertté tette a zenekart. A harmadik nagylemez, Waiting for the Sun azonban már azt mutatta, hogy a repertoár kimerülésével a zenekar elkanyarodott az eredeti iránytól és új dalokat írtak. Ez lett az első #1 nagylemezük és a Hello, I Love You pedig az első #1 kislemez az USA-ban. Szintén rajta volt a The Unknown Soldier című szám is, amiből egy kitűnő – saját rendezésű – videoklipet is készítettek, valamint a Not To Touch The Earth, ami egy részlet a legendás 30 perces darabjukból, a Celebration of the Lizard-ból. (Amiből sajnos a hírek szerint nem sikerült egy kielégítő verziót összehozni egy önálló nagylemezhez.) Körülbelül ebben az időben lett sikeres a Touch Me című kislemezük is, amiben a legendás Curtis Amy (szaxofon) és egy szimfonikus zenekar is játszott.

A dalszövegek többnyire szociális, pszichológiai és politikai töltéssel bírtak és legtöbbjüket Jim Morrison, The Lizard King írta. John Densmore jazz-es dobolása, Ray Manzarek kavargó billentyűzetjátéka – bal kezével az általában basszusgitáros részeket játszotta – valamint Robby Krieger gitározása, ami tartalmazott flamenco-s, indián, blues és klasszikus elemeket is egyedi zenévé állt össze. A rockzenekarokkal ellentétben a The Doors-ban nem volt basszusgitáros, hanem Manzarek játszotta a basszusrészeket Fender elektromos orgonáján. Néhány számban azonban a Morrison Hotel című albumon Lonnie Mack (gitáros), az L.A. Woman -on pedig Jerry Scheff (Elvis Presley basszusgitárosa) játszott vendégként.

Sok számuk született közös munka eredményeként, amihez Morrison általában a szöveggel és a dallammal járult hozzá, míg a többiek megkomponálták a ritmust és összeállították a dalt. Egyszer, amikor Morrison és Manzarek a kaliforniai tengerparton sétáltak, elhaladt mellettük egy afro-amerikai lány – erre írta Morrison a Hello I Love You című dalt egyetlen éjszaka alatt. A lányra a dalban mint homályos gyémántra hivatkozik. Többen bírálták a dalt annak hasonlósága miatt a Kinks 1965-ös sikeréhez, az All Day And All Of The Night-hoz.

Sikerek és problémák: 1969-1971

A The Doors gyorsan elismerést vívott ki kihívó és szórakoztató élő előadásaival, lázadó magatartásával. Egy 1967-es élő fellépés során az Ed Sullivan Show-ban az American Broadcasting Corporation hálózatán a cenzorok azt kívánták, hogy változtassák meg a Light My Fire című dalt és a "Girl we couldn't get much higher" helyett használják a kevésbé kétértelmű "Girl we couldn't get much better"-t, mert azt nem lehet drogokra való utalásként értelmezni. Ennek ellenére Morrison az eredeti verziót énekelte az élő adásban és CBS nem tudta megakadályozni a sugárzást, mert a műsor késleltetés nélkül ment. Ed Sullivan olyan mérges volt, hogy az előadás után meg sem rázta a kezüket és soha többé nem hívta meg őket a show-ba.

Morrison teljesen megváltozott, amikor színpadra lépett. Manzarek szerint megszűnt önmaga lenni és átváltozott pörgő dervissé, vagy sámánná, ősi eredetű mutatványokat előadva. Grace Slick énekes visszaemlékezése szerint egy koncerten Morrison annyira felpörgött a kábítószerektől, hogy úgy kellett őt lerángatni a színpadról.

Egy 1969-es Miami, koncerten Morrison állítólag még a nemi szervét is megmutatta. Viselkedése miatt vádat emeltek ellene, azonban sosem sikerült bizonyítani és ítélet sem született. Morrison a következőket mondta: "Sok időt elvesztegettem a perrel Miami-ban. Körülbelül másfél évet. De azt hiszem megérte, mert a per előtt elég gyermeteg képem volt az amerikai igazságszolgáltatási rendszerről. Most már tisztábban látok."

Mialatt Morrison vezető énekesként híressé vált és a lemezborítókon is egyre nagyobb kép jelent meg róla ő a zenekar számára követelte meg az elismerést. Egy koncert előtt, amikor a bemondó "Jim Morrison és a The Doors"-ként konferálta fel őket Morrison nem volt hajlandó addig színpadra lépni, amíg újra fel nem konferálták őket egyszerűen a "The Doors"-ként.

Élete utolsó két évében kevesebb kábítószert fogyasztott és keményen inni kezdett, ami hamarosan észrevehető lett az előadásaiban is a színpadon és a stúdióban egyaránt. A The Lizard King előli menekülésben - amely teljesen eluralta őt - meghízott és vastag fekete szakállat növesztett. Ez arra kényszerítve a kiadóját, hogy az 1969-ben megjelent Absolutely Live című nagysikerű lemezre egy korábbi fényképét tegyék. Ezen az albumon az 1968-69-es ameriaki koncertkörúton készült felvételek és a "The Celebration Of The Wizard" teljes veriója szerepelt.

A negyedik nagylemezükkel, a The Soft Parade-del (1969) a zenekar igyekezett folytatni a lendületet; megpróbálva kiterjeszteni a zenei hangzást vonósokkal és basszussal. Ez lett a legkevésbé sikeres nagylemezük Morisonnal, aki addigra komolyan inni kezdett és egyre nehezebb volt együtt dolgozni vele a stúdióban. Mindez azt eredményezte, hogy a felvételek, amelyek korábban egy két nap alatt megvoltak most hetekre is elhúzódtak.

Az 1970-ben megjelent Morrison Hotel című nagylemez azonban újra sikeres lett. 1971-ben pedig az L.A. Woman-nel visszatértek amerika elismert előadóinak körébe. Úgy értékelték, hogy ez egy "vissza a kezdetekhez" album, ami ismét a blues-os és R&B-os gyökereket pedzegeti, habár a próbák során komoly próbatétel volt Rotchild távozása. Az új repertoárt koktél zenének nevezte és átadta az irányítást Botnick-nek. Az eredmény szinte klasszikusnak számít a kitűnő anyagokkal és a legjobb lemez lett az 1967-es bemutatkozás óta. A hangulatos Riders On The Storm évtizedekre a rádióállomások alapdarabjává vált.

Morrison halála után: 1971-1989

1971-ben, az felvételei után Morrison úgy döntött, hogy szünetet tart és barátnőjével (Pamela Courson) Párizsba költözött. Ott halt meg rejtélyes körülmények között 1971. július 3-án. Halálát az általánosan elfogadott nézetek szerint kábítószer túladagolás okozta (talán heroin), azonban amint később kiderült sosem boncolták őt fel, mielőtt eltemették őt a Pere-Lachaise temetőben Párizsban.

Évekig keringett az a hír, hogy Morrison csak megrendezte a halálát hogy megszökhessen a reflektorfényből, valamint az is hogy Morrison valójában egy párizsi éjszakai klubban halt meg és testét titokban vitték vissza a lakásába. Azonban a Wonderland Avenue című könyvében Morrison korábbi munkatársa Danny Sugerman azt állítja, hogy a Courson-nal való utolsó találkozásán – ami nem sokkal azelőtt volt, hogy ő is meghalt heroin túladagolástól – beismerte Sugerman-nak, hogy Morrison a heroint korábban vele próbálta ki, és mivel Morrison félt a tűktől, ő adta be neki azt az adagot, amibe belehalt.

A The Doors maradék része egy darabig folytatta a zenélést. Eleinte megpróbálták Morrison-t más énekessel helyettesíteni, Krieger és Manzarek átvette a vokált és két albumot is megjelentettek. 1971 Other Voices és 1972 Full Circle. Other Voices jó kritikákat kapott ugyan, de sikeres nem volt. Emiatt sokat kritizálták őket és kereskedelmi szempontból sem érte meg a lemez. Az ezután következő Full Circle megjelenése után a zenekar feloszlott, érezve hogy Morrison nélkül már nem az igazi.

A 90-es évek és ami utána jött

1991-ben Oliver Stone megjelentette filmjét, a The Doors-t Val Kilmer-rel a főszerepben, aki Morrison-t játszotta (a filmben Densmore is megjelent). Amíg sokakat lenyűgözött Kilmer játéka a filmben sok tévedés volt és a zenekar tagjai később kinyilvánították elégedetlenségüket Stone-nak, aki sokszor irányíthatatlan őrültként ábrázolta Morrison-t a filmben.

2002-ben Manzarek és Krieger újraalakította a The Doors-t The Doors 21st Century néven. Morrison helyét egy angol énekes, Ian Astbury vette át, aki a The Cult együttes énekese volt és Angelo Barbera Krieger zenekarából lett a basszusgitáros. Az első koncertjükön bejelentették, hogy John Densmore nem lép fel – betegség miatt nem tudott játszani.

Később Densmore többször is kijelentette, hogy őt meg sem hívták az együttesbe. 2003 februárjában felszólítást hozott korábbi társainak, ami azt tartalmazta, hogy nem használhatják majd a The Doors nevet. Ezt bíróságon megtámadták és májusban elvetették, azonban Manzarek többször is kijelentette nyilvánosan, hogy Densmore meghívója az új zenekarba még mindig érvényes. Mindezek mellett Morrison és Courson családja is csatlakozott Densmore-hoz próbálva megakadályozni Manzarek-et és Krieger-t a The Doors név használatát.

Densmore-t eleinte Stewart Copeland helyettesítette, aki korábban a Police-ban játszott, de ő néhány előadás után visszavonult és a helyére Ty Dennis került, aki Krieger zenekarában játszott.

A The Doors-ra máig sámánista élő előadásaiért emlékeznek. A "Szervezet" néhány embere úgy gondolta, hogy ők is csak az amerikai rock egyik lázadója voltak. Jim Morrison azt mondta: "Szeretek minden reakciót, amit a zenével váltok ki. Bármit, amitől az emberek gondolkodni kezdenek. Úgy értem, hogyha egy egész helyiséget meg tudsz tölteni részeg, belőtt emberekkel akkor ideje felébredni és elgondolkodni, hogy sikerült valamit elérni."

A folyamatos népszerűségük bizonyítéka, hogy a korai lemezeik folyamatosan jól fogynak.
 

Utolsó felállás: 

NévHangszer
Jim Morrison
ének
Robby Krieger
gitár
vokál
Ray Manzarek
billentyűsök
ének
John Densmore
dob