Bejelentkezés

x
Search & Filters

pszichedelikus rock

A pszichedelikus rock olyan zenei stílus, melyet a drogok – cannabis, pszilocibin, meszkalin és különösen az LSD – tudatmódosító hatása inspirál, és a módosult tudatállapot hangulatát igyekszik visszaadni. A pszichedelikus zenének több más típusa van, mely ugyanonnan ered, de később eltért a divatos rockzenétől. A rockzene történetében a pszichedelikus rock kapocs a korai, bluesalapú rock és a későbbi progresszív rock és heavy metal között.

A pszichedelikus rock azon formáját, melyet a világ 1967-ben ismert meg, a következő tulajdonságok jellemzik: modális dallamok; ezoterikus szövegek, melyek gyakran álmokról, víziókról, hallucinációkról szólnak; hosszabb dalok és hosszú hangszeres szólók; a drogok hatását idéző effektek, például torzítás, visszhangok, visszafelé vagy késleltetve lejátszott hangok és a fáziseltolódás (phasing). Az első album, mely a szélesebb közönséggel is megismertette a pszichedelikus rockot, a Beatles 1966-os Revolver című albuma volt.

Míg az első zenészek, akik pszichedelikus drogokat használtak, a dzsessz és folk köreiben forogtak, a „pszichedelikus” kifejezést a popzenében először a Holy Modal Rounders használta, 1964-ben. A kifejezés első, rockhoz kapcsolódó használatát általánosan a 13th Floor Elevators nevű zenekarhoz kötik: 1966-ban megjelent albumuk címe The Psychedelic Sounds of the 13th Floor Elevators. Efféle hangzással azonban a Grateful Dead és a Pink Floyd már egy évvel előttük próbálkozott. Az egyik első pszichedelikus dal Donovan "Sunshine Superman"-je.

1962-ben létrejött a brit rock, mely a Brit Invázió révén az USA-ra is nagy hatással volt. A folkzenészek is kísérleteztek más zenei stílusok hatásaival. Sok dzsessz- és blueszenész kezdett drogokat használni és dalaikba drogos utalásokat is elhelyeztek. 1965-ben Bob Dylan a Beatles hatására felvette első „elektromos” albumát, a Bringing It All Back Home-ot, de a Byrds túltett rajta, amikor "Mr. Tambourine Man" című dalát (sokan pszichedelikusnak tartják szövege, témája miatt) feldolgozták, és sláger lett.

Az USA az 1960-as években

A pszichedelia New Yorkban kezdődött, ahol a Holy Modal Rounders először 1964-ben használta a kifejezést. Egy hasonló zenekar, a san franciscói Mother McCree's Uptown Jug Champions 1965-ben a Byrds és a Beatles példájára elektromos hangszerekre váltott. Nevüket Warlocksra változtatták, majd 1965 novemberében találkoztak Ken Kesey „LSD-meghajtású”, Merry Pranksters nevű csoportjával; nevüket decemberben újra megváltoztatták: ők lettek a Grateful Dead. A Dead a Pranksters "Acid Test"-jein zenélt, műsorukban helyet kapott a vizuális élmény fokozására kifejlesztett „light show”: pulzáló képeket, geometriai formákat, esetleg rövidebb filmeket vetítettek. Zenéjüket hamarosan acid rocknak kezdték nevezni, melyet a széles közönség 1966 januárjában, a Trips Festivalon ismerhetett meg; fellépett itt egy másik új zenekar, a Big Brother and the Holding Company is. A rendezvényt a Fillmoreban tartották nagyjából 10 ezer néző előtt. Legtöbbjük ekkor találkozott először az acid rockkal és az LSD-vel.

San Francisco zenéje 1966 folyamán virágkorát élte, a Fillmore, az Avalon Ballroom és a Matrix klub egyre több helyi zenekart szerződtetett. Az ekkoriban létrejövő "San Francisco Sound" sok helyi zenekarból hírességeket csinált; a legismertebbek: Eric Burdon & The Animals, The Charlatans, Quicksilver Messenger Service, Country Joe and the Fish, The Great Society és a Jefferson Airplane, melynek debütáló albuma 1966 augusztusában jelent meg. A Jefferson Airplane Takes Off volt az első san franciscói album ebből az időből, és elég jól fogyott ahhoz, hogy felkeltse a város zenéje iránti érdeklődést. 1967-ben még híresebbek lettek a "White Rabbit" és a "Somebody to Love" című dalokkal, melyek az első pszichedelikus slágerek között voltak. A két dalt eredetileg a The Great Society játszotta, de énekesnőjük, Grace Slick magával vitte őket, amikor csatlakozott az Airplanehez.
 

Legjobbak

John Densmore (The Doors)

Születés / Halálozási dátum: 
1944. december 01. péntek
Születési hely: 
Los Angeles - USA
blues rock
progresszív rock
pszichedelikus rock
Zenekar: 
Származás kategória: 
Külföldi

Biográfia: 

John Paul Densmore (Los Angeles, 1944. december 1. –) amerikai zenész és dalszerző. Leginkább a The Doors dobosaként ismert, melynek 1965 és 1973 között volt a tagja.

Élete

John Paul Densmore 1944. december 1-jén született a kaliforniai Los Angeles-ben. Tanulmányait a Santa Monica College-ben és a northridge-i California State University-n végezte. 1965-ben lett a The Doors dobosa, és 1973-ig maradt az együttes tagja. Riders on the Storm című könyvében azt írta, hogy Jim Morrison egyre inkább önpusztító életmódja miatt egyszer otthagyta az együttest, de másnap meggondolta magát. Többször javasolta, hogy hagyjanak fel a turnézással, de Ray Manzarek és Robby Krieger nem támogatta az ötletet. A helyzet a Doors utolsó Morrisonnal adott – botrányos – koncertje után változott meg, melynek során az énekes többször földhöz vágta mikrofonját és nem volt hajlandó énekelni. Morrison 1971-ben bekövetkezett halála után a Doors trióként működött tovább, végül 1973-ban oszlott fel.

Densmore érdeklődése az 1980-as években a színjátszás felé fordult. Első színpadi szerepe 1984-ben volt saját Skins című egyfelvonásos darabjában, amit a New York-i La MaMa Experimental Theatre Club mutatott be. A Tim Robbins által rendezett Methusalem című darab zenéjéért 1985-ben elnyerte az LA Weekly Theater Award-ot. Densmore több tévéműsorban is feltűnt és olyan filmekben szerepelt, mint a Get Crazy (Malcolm McDowell partnereként) és Oliver Stone The Doors című munkája.

Densmore ’Riders on the Storm’ című önéletrajzában a The Doors tagjaként töltött éveiről írt. Ez a könyv adta Oliver Stone filmjének alapját. Az együttes három élő tagja nagyra becsülte Val Kilmer Morrison-alakítását, ám a film egészével már nem voltak megelégedve. 1993-ban a zenészt a Doors tagjaként a Rock and Roll Hall of Fame tagjai közé választották.

2002-ben Manzarek és Krieger újraalapította a Doorst, ám Densmore nem csatlakozott hozzájuk és nem járult hozzá a név használatához. Az együttes zenéjének reklámokban való használatát sem engedélyezi, mert szerinte az nem egy árucikk. 2002-ben a környezetvédelemre hivatkozva visszautasította a Cadillac 15 millió dolláros ajánlatát a Break on Through (To the Other Side) című dalért.

Densmore Tribaljazz nevű együttesének 2006-ban jelent meg az első nagylemeze. A zenész állítólag első regényén dolgozik, emellett – ha ideje engedi – egyetemi előadásokat is tart.

Tovább a The Doors oldalára.

 

Forrás: wikipédia
 

Egyéb képek: 

The Doors - The End
http://www.youtube.com/watch?v=ZDN9y2vTdUs
The Doors - Break On Through
http://www.youtube.com/watch?v=CbiPDSxFgd8
The Doors - Light My Fire
http://www.youtube.com/watch?v=vw40NMa_0RM
The Doors - People Are Strange
http://www.youtube.com/watch?v=K3CHi_9sxj0
The Doors - Touch Me
http://www.youtube.com/watch?v=PECk9A-07Pw
The Doors - Hello, I Love You
http://www.youtube.com/watch?v=hzM71scYw0M
The Doors - Roadhouse Blues
http://www.youtube.com/watch?v=KNg1EL2aubA
The Doors - L.A. Woman
http://www.youtube.com/watch?v=JskztPPSJwY
The Doors - Riders On The Storm
http://www.youtube.com/watch?v=lS-af9Q-zvQ
The Doors - Love Me Two Times
http://www.youtube.com/watch?v=_G8DCFJ4vr4

Robby Krieger (The Doors)

Születés / Halálozási dátum: 
1946. január 08. kedd
Születési hely: 
Los Angeles - USA
blues rock
progresszív rock
pszichedelikus rock
Zenekar: 
Származás kategória: 
Külföldi

Biográfia: 

Robby Krieger (1946. január 8.) Los Angeles-i (Kalifornia, USA) rock and roll gitáros. Játszott a The Doors-ban és alkalomadtán dalokat is írt, például Light My Fire és Runnin' Blue. Jim Morrison halála után átvette az énekesi szerepet, azonban így már nem értek el sikereket. Krieger gitározott a Blue Ösyster Cult néhány számában, 2002-ben pedig újraalakította a The Doors-t Ray Manzarek billentyűssel, Ian Astburry-vel és Stewart Copelanddel (a Police dobosával).

Kollégiumi évei alatt tanult meg gitározni a Menlo School-ban (San Francisco Bay Area, Kalifornia, USA). Eleinte a flamenco gitárokhoz hasonlóan hangolta fel ukele gitárja alsó négy húrját. Később, 1963-ban egy karácsonyi szünet alkalmával vásárolt egy igazi flamenco gitárt Puerto Vallartában és kitanulta a stílust, anélkül, hogy órákat vett volna. Később azonban egyre inkább belefáradt ebbe az irányzatba és segített megalapítani a Back Bay Chamberpot Terriers with Bill Wolff nevű börtönzenekart (a Peanut Butter Conspiracy utódját). Tehetségénél fogva sikereket ért el jazzgitárosként a The Doors időszak után, számos albumot rögzítve az 1970-es és 1980-as évek során, többek között Versions 1983 és No Habla 1986.

A The Doors feloszlása után (1973) saját zenekart alakított The Robby Krieger Band néven, amely azonban rövid időn belül fel is oszlott. Ray Manzarek haláláig az újjáalakított Doorsban játszott.

Tovább a The Doors oldalára.

 

Forrás: wikipédia
 

Egyéb képek: 

The Doors - The End
http://www.youtube.com/watch?v=ZDN9y2vTdUs
The Doors - Break On Through
http://www.youtube.com/watch?v=CbiPDSxFgd8
The Doors - Light My Fire
http://www.youtube.com/watch?v=vw40NMa_0RM
The Doors - People Are Strange
http://www.youtube.com/watch?v=K3CHi_9sxj0
The Doors - Touch Me
http://www.youtube.com/watch?v=PECk9A-07Pw
The Doors - Hello, I Love You
http://www.youtube.com/watch?v=hzM71scYw0M
The Doors - Roadhouse Blues
http://www.youtube.com/watch?v=KNg1EL2aubA
The Doors - L.A. Woman
http://www.youtube.com/watch?v=JskztPPSJwY
The Doors - Riders On The Storm
http://www.youtube.com/watch?v=lS-af9Q-zvQ
The Doors - Love Me Two Times
http://www.youtube.com/watch?v=_G8DCFJ4vr4

Jim Morrison (The Doors)

Születés / Halálozási dátum: 
1943. december 08. szerda - 1971. július 03. szombat
Születési hely: 
Melbourne (Florida) - USA
blues rock
progresszív rock
pszichedelikus rock
Zenekar: 
Származás kategória: 
Külföldi

Biográfia: 

Jim Morrison (1943. december 8. – 1971. július 3.) énekes, dalszövegíró és költő.

James Douglas Morrison néven született Melbourne-ben (Florida, USA). A népszerű amerikai The Doors rockzenekar vezető énekese és dalszövegírója volt. Számos verseskötete is megjelent, a filmezés is foglalkoztatta.

Apja, George Stephen Morrison tengernagy az USA Haditengerészeténél szolgált, anyja, Clara Clark Morrison. Jimet szigorú, konzervatív szellemben nevelték, azonban ő minden alkalmat megragadott, hogy ellenkező nézeteinek hangot adjon. Óriási hatással volt rá Baudlaire, Rimbaud, Verlaine, William Blake, Joyce, Nietzsche, Poe, Jack London, Oscar Wilde, Keats, Percy Bysshe Shelley, Walt Whitman költészete, Kerouac Úton c. műve és a görög mítoszvilág.

Gyermekkor

Morrison szerint élete egyik legfontosabb eseménye 1947-ben történt egy új-mexikói családi kirándulás alkalmával. Az eseményt a következőképpen írta le:

"Az első alkalom, amikor rádöbbentem mi is az a halál… amikor én, anyám, apám és nagyapám és nagymamám a hajnali sivatagon hajtottunk keresztül éppen. Egy teherautónyi indiánba beleszaladt egy másik autó, vagy valami hasonló történhetett – az indiánok szét voltak szóródva az autópályán és véreztek, elvéreztek. Én még gyerek voltam, ezért az autóban kellett maradnom, amíg apám és nagyapám kiszálltak. Nem láttam semmit, csak fura piros festéket és embereket feküdni szanaszét, de tudtam történt valami, mert meg lehetett markolni az emberek vibrálását körülöttem, és hirtelen rájöttem, hogy ők sem tudnak többet arról ami történt, mint én. Ez volt az első eset, hogy félelmet éreztem… és tényleg úgy gondolom, hogy egy-két halott indián lelke ott rohangált rémülten körülöttünk, majd a szívemben lenyugodtak. Olyan voltam mint egy szivacs, kész voltam ott ülni és magamba fogadni őket."

Morrison később felidézi ezt az eseményt a "Dawn's highway" című dalban: "Indians scattered on dawn's highway bleeding/ Ghost crowd the young child's fragile egg shell mind."

The Doors

Az 1960-as évek kezdetén Morrison a Florida State University-re járt, amit később abbahagyott és érdeklődése inkább az új irányvonalak és szenzációk felfedezése felé fordult. Bohém életet élt Kaliforniában amíg a University of California, Los Angeles (UCLA) filmes tagozatára járt, sodródva kanapék és lakások között, Venice-ben (Los Angeles, Kalifornia, USA) lógva és mohón olvasva különböző könyveket.

Miután otthagyta a UCLA-t, Morrison felolvasta néhány költeményét egy iskolatársának, Ray Manzarek-nek és azon nyomban egy rockzenekar alapítása mellett döntöttek. A csapathoz csatlakozott még Robby Krieger és John Densmore is. A The Doors név Aldous Huxley könyvéből, The Doors Of Perception-ból ered, aki William Blake-től kölcsönözött néhány sort: "When the doors of perception are cleansed/ Things will appear as they are, Infinite" („Ha az érzékelés ajtói megtisztulnának, minden úgy tűnne fel az ember előtt, amilyen valójában: Végtelennek.” fordította: Szenczi Miklós). Felhasználta egyedi énekstílusát és kiaknázta a költeményekben rejlő misztikus utalásokat.

Morrison felvette a „Mr. Mojo Risin” becenevet, mint a Jim Morrison anagrammáját és ezt fel is használta az L.A. Woman című szám refrénjében. Hívták még őt The Lizard King-nek (Gyíkkirály) is, ami híres költeményéből, a Celebration of the Lizard-ból ered. A költemény egy része megjelent a Waiting For The Sun című albumukon és musical is készült belőle az 1990-es években.

Morrison már a The Doors megalakulása előtt fogyasztott kábítószereket, rendszeresen ivott alkoholt és részt vett bacchanalia fesztiválokon. Emiatt sokszor előfordult, hogy a felvételek alatt is illuminált állapotban volt (a Five To One dal felvételén lehet hallani, ahogy csuklik). Jim Morrison előadásmódja több emberre is befolyással volt, többek között Patti Smithre. Élő előadásai gyakran sámánista elemeket is tartalmaztak.

Halála

27 évesen, 1971. július 3-án halt meg Párizsban, a fürdőkádjában találtak rá; rajongók és biográfusok találgatnak, hogy halálát kábítószer-túladagolás vagy az amerikai kormány által megrendezett merénylet okozta-e. Morrison halála előtt többször is megjegyezte, hogy ő a harmadik. Ezzel arra utalt, hogy valószínűleg ő lesz a harmadik ember, aki rejtélyesen hal meg Jimi Hendrix és Janis Joplin után. A hivatalos jelentés szívinfarktust jelölt meg a halál okaként. Morrisont a híres Père-Lachaise temetőben temették el Párizs keleti részén, azonban rajongói sok kellemetlenséget okoznak a temetőnek, ott szemetelve és összefirkálva a sírokat, ezért felmerült, hogy új nyugvóhelyet kellene keresni neki.

Posztumusz

Feltámadásáról szóló történetek szinte közvetlenül a halála után megjelentek, amikor a Bank of America-val állítólag kapcsolatba lépett Jim Morrison. 1975-ben a Zeppelin Publishing CO megjelenette a "The Bank Of Amerika of Lousiana" című könyvet, aminek a nyitószavai a következők:

"Ez a Történet egy halott hollywood-i szuper hippy rocksztár jól nevelt lousiana-i bankárként történő újra megjelenéséről szól. Az egész tényeken alapszik, azonban arra nincs garancia, hogy az egész könyv ragaszkodna a tényekhez, mivel néhány dolgot – például neveket – meg kellett változtatni, különben újra bíróság elé kerültem volna. Ez egy regényes regény, s a két hasonlóan leírt szóból az első melléknév és a második a főnév. A bírósági eljárás megkönnyítéséhez megjegyzem, hogy az egész csupán kitaláció."

The Doors állítja, hogy a szerző WE Casselberry – vagyis Casselberry az Morrison (Egy Casselberry-t megemlítenek, azonban a könyv szerzői joga Morrison-é.)

"Egy nagy tüzes üstökösnek, egy hullócsillagnak látom magamat. Mindenki megáll, felnéz és elakad a lélegzete "Azt nézd meg!" Azonban akkor – huss, már el is tűntem… és soha többé nem fognak olyat látni, de nem is lesznek képesek elfelejteni engem – soha." – Jim Morrison

2013-ban Morrisonról neveztek el egy ősi, 40 millió éve élt óriásgyíkfajt, mely a Barbaturex morrisoni nevet kapta. A kutatást vezető Jason Head azt nyilatkozta, hogy gyakran hallgatta a Doors lemezeit, és mivel Morrisont gyakran gyíkkirálynak nevezték, adta magát az ötlet.

Tovább a The Doors oldalára.

 

Forrás: wikipédia
 

Egyéb képek: 

The Doors - The End
http://www.youtube.com/watch?v=ZDN9y2vTdUs
The Doors - Break On Through
http://www.youtube.com/watch?v=CbiPDSxFgd8
The Doors - Light My Fire
http://www.youtube.com/watch?v=vw40NMa_0RM
The Doors - People Are Strange
http://www.youtube.com/watch?v=K3CHi_9sxj0
The Doors - Touch Me
http://www.youtube.com/watch?v=PECk9A-07Pw
The Doors - Hello, I Love You
http://www.youtube.com/watch?v=hzM71scYw0M
The Doors - Roadhouse Blues
http://www.youtube.com/watch?v=KNg1EL2aubA
The Doors - L.A. Woman
http://www.youtube.com/watch?v=JskztPPSJwY
The Doors - Riders On The Storm
http://www.youtube.com/watch?v=lS-af9Q-zvQ
The Doors - Love Me Two Times
http://www.youtube.com/watch?v=_G8DCFJ4vr4
admin1 képe

Jelmezben lépett fel a Korn a texasi Freakers Ball-on

A Korn már október 25-én este megünnepelte a Halloweent, és jelmezben lépett színpadra a texasi...

Oldalak