Bejelentkezés

x
Search & Filters

Escape The Fate

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
2005

További képek

Biográfia: 

Az Escape the Fate egy amerikai post-hardcore együttes, ami Las Vegasban alakult meg, 2005-ben. A nevükhöz fűződik három kislemez és három teljes hosszúságú stúdióalbum. A debütáló albumuk a ’Dying Is Your Latest Fashion’ volt, az egyetlen olyan lemez, amin Ronnie Radke töltötte be az énekes szerepét; a 2008 októberében kiadott ’This War Is Ours’ vokalistája ugyanis már Craig Mabbitt volt. A harmadik nagylemezük, a 2010-es ’Escape the Fate’ már a DGC/Interscope kiadón keresztül jelent meg, ami az összes közül a legsikeresebb albumuk.

Megalakulás és debütálás (2005-2006)

Az Escape the Fate létrejötte előtt Ronnie Radke (ének), Max Green (basszusgitár), Bryan Monte Money (szólógitár), Omar Espinosa (ritmusgitár) és Robert Ortiz (dob) már számos különböző együttesben szerepeltek együtt.

2005 szeptemberében az Escape the Fate megnyert egy helyi rádiós pályázatot, amit a My Chemical Romance bírált el. A nyereményük az volt, hogy felléphettek a „zsűri” önálló koncertje előtt; így történt, hogy később az Epitaph kiadó felfigyelt rájuk.

2006 májusában az Escape the Fate kiadta bemutatkozó kislemezét, a ’There’s No Sympathy for the Dead’-et. Az EP két dalát később az első nagylemezükön, a 2006-os ’Dying Is Your Latest Fashion’-ön hallhattuk viszont, ez volt az az anyag, ami hírnevet szerzett az együttesnek a kiadók és a rajongók körében is.

Az együttes ezt követően komoly felállásbeli változáson esett át. Először Carson Allen, majd Omar Espinosa, végül Ronnie Radke távozott a zenekarból. Ez utóbbit 2008 júniusában sokszori törvényszegése miatt börtönbüntetésre ítélték. Max Green így jellemezte az időszakot: „Előbb csak az országot nem hagyhattuk el, később már az államon kívül sem léphettünk fel többé.”

Mabbitt érkezése és a ’This War Is Ours’ (2008-2010)

Radke távozását követően a Blessthefall egykori énekese, Craig Mabbitt lépett be az együttesbe, előbb csak ideiglenesen, később állandó tagként.

A ’This War Is Ours’ 2008 októberében került a boltokba; ez tartalmazta a ’The Flood’, a ’Something’, a ’10 Miles Wide’ és a ’This War Is Ours’ című, kislemezekként is kiadott dalokat. A ’This War Is Ours’ turnéja előtt a zenekar még sosem járt végig egy teljes fellépésorozatot. Október 16-ai kezdettel azonban csatlakoztak a Hollywood Undead és az Atreyu-höz azok őszi turnéin, melyet decemberben egy európai turné követett.

2010 februárjában az Epitath Records bejelentette, hogy a ’This War Is Ours’ egy új, különleges CD/DVD formában kerül újbóli kiadásra. A lemez többek között két vadiúj számot (’Bad Blood’ és ’Behind the Mask’), egy a turnéjukról szóló dokumentumfilmet és a ’This War Is Ours’ zenés videóját foglalta magában.

Az együttes az év hátralévő részében Ausztráliában, a Soundwave Fesztiválon lépett fel.

A harmadik album (2010- napjainkig)

2010. július 24-ei kezdettel az Escape the Fate Dél- és Közép-Amerikát vette célba; turnéjukon érintették Brazíliát, Argentínát, Kolumbiát, Chilét és Venezuelát is.

2010. július 26-án az Escape the Fate bejelentette a Myscape oldalukon keresztül, hogy a készülő új album producere Don Gilmoe lesz, a kiadó pedig marad a DGC/Interscope. A megjelenés dátumát november 2-ára tűzték ki. Max Green így jellemezte a felvételt: „Az új albumunk gyógyír lesz azok számára, akik a modern zene „kórságában” szenvednek. Most tiszta lappal kezdünk, és újraírjuk a mindannyiunk által jól ismert rockzenét.” Nem sokkal később Max Green drogelvonóra kényszerült, így a zenekarnak le kellett mondania az Észak-Amerikát és Európát övező turnéjukról.

2010 augusztusában az együttes kiadta az első single-t, a ’Massacre’-t, melyet szeptemberben az ’Issues követett (a rádióadók hivatalosan ezt játszhatták le először). Az ’Issues’, és a harmadik kislemez, a ’City of Sin’ hamarosan Youtube-os videoklipek formájában köszönt vissza a rajongókra.

2011. augusztus 19-én az együttes a Facebook oldalukon jelentette be, hogy Monte Money egy ideig leáll a turnézással, de továbbra is a banda tagja marad. A távollétében Kevin Thrasher helyettesíti őt, aki már korábban is dolgozott az Escape the Fate-tel. Ezzel egyidejűleg Max Green, aki az esztendő első felét a drogelvonón töltötte, ismét beáll a tagok közé. „Már remekül érzem magam, és nagyon örülök, hogy újból a fiúkkal lehetek. Az Escape the Fate az életem. Közéjük tartozom.” – nyilatkozta Green.

Videók

  • Escape The Fate - Situations
  • Escape The Fate - Something
  • Escape The Fate - Issues
  • Escape The Fate - This War Is Ours
  • Escape The Fate - Gorgeous Nightmare
  • Escape The Fate - The Flood
  • Escape The Fate - Not Good Enough For Truth...
  • Escape The Fate - 10 Miles Wide
  • Escape The Fate - You Are So Beautiful

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Craig Mabbitt
ének
Bryan Money
szólógitár
billentyűsök
vokál
Max Green
basszusgitár
Robert Ortiz
dob
ütőhangszerek