Bejelentkezés

x
Search & Filters

Eternal Tears Of Sorrow

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1994

További képek

Biográfia: 

Az Eternal Tears of Sorrow (rövidítve EToS) egy finn melodikus death metál együttes, amit 1994-ben alapítottak Pudasjärvi-ban. Dalszövegeik, illetve a lágy szintetizátor dallamok a Gothic metal hatását mutatják.

Jarmo Puolakanaho, Altti Veteläinen és Olli-Pekka Törrö 1994-ben alapították a zenekart, számos próbálkozás után. Az első az Andromeda volt, ami death/doom/thrash metált játszott, de az háttérbe került, mert 1992-ben leégett próbatermüket nem tudták pótolni, ezért egy kisebb projektbe kezdtek (Moshington D.C., röviden M.D.C. néven) és elkészítették demójukat, 1993 őszén, Beyond The Fantasy címmel.

1994-ben újra demófelvételekbe kezdtek, ez volt a The Seven Goddesses of Frost. Ekkor döntöttek úgy, hogy nevüket egy sokkal komolyabbra cserélik, ez lett az Eternal Tears of Sorrow.

1994 és 96 között néhány daluk válogatásalbumokon is szerepelt, amik Európában és Kanadában jelentek meg, ezután vették fel bemutatkozó albumukat a Sinner's Serenade-t, de legalább egy évig tartott, míg az megjelenhetett az X-Treme Records (kis svéd undeground kiadó) gondozásában. Miután a saját pénzükből felvették második, Vilda Mánnu címet viselő albumukat, szerződést kötöttek a Spinefarm Records-al. Harmadik nagylemezükön, a Chaotic Beauty-n már három új tag dolgozott, míg Olli-Pekka Törrö elhagyta a bandát. Ezután közös európai turnéra indultak a szintén finn Nightwish és Sinergy együttessel.

A negyedik albumuk az A Virgin and a Whore felkerült a finn albumeladási legjobb negyven helyezettje közé, ezt követően pedig bejelentették, hogy szünetet tartanak, majd 2003 januárjában felbomlottak. 2005 februárjában bejelentették visszatérésüket és kiadták a Before the Bleeding Sun címet viselő ötödik nagylemezüket 2006 áprilisában (Oroszország és Japán kivételével, ahol később jelent csak meg). Ez az album szintén felkerült a finn albumeladási listára, ezúttal a 26-ik helyre. A 66 hónapig tartó koncertszünetet 2006 végén szakították meg, Petri Sankala és Janne Tolsa helyett átmenetileg Tuomo Laikari és Veli-Matti Kananen állt be koncertek alkalmával.

2008-ban Jarmo Kylmänen, aki 2005 óta dalszerzőként erősítette a csapatot, teljes jogú taggá vált. Nem sokkal később Petri Sankala kilépett az együttesből egészségügyi okokra hivatkozva. 2009 áprilisában pedig Risto Ruuth hagyta el a bandát, aki helyére Mika Lammassaari érkezett és rögtön próbálni is kezdtek az eredetileg májusra tervezett, de elhalasztott fellépésekre.

A hatodik nagylemez a Children Of The Dark Waters 2009 májusában jelent meg. Finnországban a Suomen Musiikki, Európa többi részén a Massacre Records volt a kiadó, míg Ázsiában a Marquee/Avalon vállalta a lemez terjesztését. Az albumról pedig megjelent a Tears of Autumn Rain című kislemez Európában és Japánban, valamint az együttes Myspace oldalán. A címadó számon kívül helyett kapott rajta a második lemezükön szereplő Vilda Mánnu is. A Children of the Dark Waters ezúttal már a 19. helyet érte el a finn albumeladási listán.

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Altti Veteläinen
ének
basszusgitár
Jarmo Kylmänen
ének
Jarmo Puolakanaho
gitár
Mika Lammassaari
gitár
Janne Tolsa
billentyűsök
Juho Raappana
dob