A Harem Scarem egy kanadai melodikus rock banda Torontóból. Népszerűségére Japánban tett szert, hazájukban, Kanadában pedig az 1990-es években. A Harem Scarem 1987 és 2008 között tevékenykedett. Karrierjük során 12 nagylemezt adtak ki, valamint számos élő felvételt és válogatásalbumot.
Korai éveik
A Harem Scarem-et 1987-ben alapította a gitáros Pete Lesperance és az énekes Harry Hess, a Blind Vengeance korábbi tagja, ami egy heavy metal lemezt jelentetett meg a 80-as évek végén. A névsor Darren Smith dobossal és Mike Gionet basszistával lett teljes. 1990-ben felvettek egy demó CD-t, ami a figyelem középpontjába állította őket, hiszen ekkor még mindenki kazettára vette fel demóját. Ütős demójuknak köszönhetően szerződtek a Warner Music-kal és felvették első lemezüket. Ez a rajongóknak készült demó CD gyorsan elfogyott.
Kereskedelmi siker
1991-ben a Harem Scarem kiadta önálló debütáló albumát, ami 68. helyet ért el a kanadai albumlistán. A banda egyik dala, a Slowly Slipping Away sláger lett, és 25. helyre ugrott a kanadai kislemez listán. Még két számmal is listások lettek, a Honestly-vel és a Love Reaction-nel. A következő évben a Harem Scarem nem kis hírnevet szerzett magának, mikor 8 dal a debütáló lemezükről a kanadai tini sorozat, a Degrassi Junior High-ban és az abból készült mozifilmben, a School's Out-ban újra és újra felcsendült.
Rövid életű siker
1995-ben az együttes kiadta harmadik albumát Voice of Reason címmel. A lemez változást mutatott a banda zenei stílusában, sötétebb hangzású lett, mint előző két kiadásuk. A Blue című szám előzetes kislemezként adták ki, és videoklipet is forgattak hozzá, bár a listákra nem került fel. A basszista Mike Gionet a Voice of Reason után személyes okokra hivatkozva távozott, és a korábbi Blue Bones-tag, Barry Donaghy lépett a helyére.
Következő két lemezük, a Karma Cleansing (ami Believe címmel jelent meg Japánban) és a Big Bang Theory a Harem Scarem hangzásbeli modernizációját mutatta. Barry Donaghy a Big Band Theory-ről való Sometimes I Wish című dalban debütált mint a Harem Scarem énekese. Mindkét album és a kislemezek is lecsúsztak a slágerlistákról. 1998-ban a csapat kiadta utolsó kereskedelmi kislemezét So Blind címmel.
Rubber
1999-ben a Harem Scarem Rubber-re változtatta nevét, és két lemezt is kiadott ezen a néven Kanadában. Bár Japában és a világ többi részén még a Harem Scarem nevet használták. Pete Lesperance a Trip című dallal debütált énekesként, ami a banda új névadó albumáról, a Rubber-ről való. Sunshine című számukhoz videoklipet is készítettek, amiben a színészek hasonlítottak Jay és Néma Bobra, és parodizálták az akkoriban megjelenő filmeket, például az Amerikai pitét. A második Rubber név alatt kiadott lemez, az Ultra Feel-en mutatkozott be új dobosuk, Creighton Doane (Melanie Doane testvére) helyettesítve Darren Smith-t. Smith hirtelen gitárra váltott és csatlakozott a Helix-hez mint turnézó tag. A banda hamar ejtette a Rubber nevet, és visszatért az eredeti Harem Scarem-hez.
Kései éveik és a feloszlás
A 2002-es Weight of the World (néhány üzletben Rubber albumként árulták) visszanyúlt a Mood Swings korai hangzásához. 2003-ban a Higher követte. A lemez hangzása inkább egy keveréke volt a klasszikus melodikus rock-nak és a modern kivitelezésnek. Szintén ezen az albumon jelent meg a Higher című power ballada. A 2003-as év Harry Hess debütáló szólóalbumát is hozta, a Just Another Day-t, amit a rajongók igen jól fogadtak. 2004-ben Pete Lesperance kiadta debütáló szólólemezét Down In It címmel (Mike Turner-rel újra felvették és a Fair Ground név alatt kiadták 2006-ban).
Folytatva a nagylemezek bőséges listáját, a 2005-ös Overload-ot a Human Nature követte 2007-ben. Az Overload japán verziója tartalmazta az AC/DC klasszikusának, a You Shook Me All Night Long című számnak a feldolgozását.
2007.július 19-én az énekes Harry Hess bejelentette, hogy „a Harem Scarem már csak egy nagylemezt fog készíteni, és 20 év után eldöntöttük, hogy más dolgokkal kezdünk foglalkozni.” A végső album, a Hope 2008 júliusában jelent meg.
„Utólagos szakítás”
2010.június 21-én a Frontiers Records bejelentett egy új stúdió projektet First Signal néven, beleértve az ex-Harem Scarem tagokat, Harry Hess-t és Darren Smith-t. Az album 2010.augusztus 27-én jött ki.
A Harem Scarem majdnem összes eddigi munkáját újra kiadták 2010 szeptemberében, extra dalokkal. Az újra kiadásban benne voltak a korábban csak Japánban kiadott lemezek is, mint a B-Side Collection, a Rocks és a Ballads.