1968-ban Essex-ben jött létre a "Szerény Lepény" névre keresztelt együttes, közismert zenészekből. Peter Frampton a Herd, Steve Marriot a Small Faces kiválósága volr, míg Greg Ridley a Spooky Tooth-ban tűnt fel. Kezdetben hagyományos blues alapú rockzenét játszottak, méghozzá nagyon jót. Első kislemezük, a Natural Born Boogie rögtön a slágerlisták Top Ten-jében landolt, ami megnyitotta számukra az utat az első nagylemez felé. Az As Safe As Yesterday Is egy kiváló korong, melyen a zene jellegét elsősorban Marriot és Frampton határozta meg. Kemény blues-zene ez a javából bár akadnak a számok között folk jellegűek is. Még ugyanabban az évben megjelenik második nagylemezük is a Town And Country, melynek zenei anyagával hosszú és sikeres amerikai turnéra indulnak. Meglepő de a lemez szinte akusztikus, lágy és kellemes blues, egyeltalán nem illik bele a megszokott Humble Pie képbe. Ezután menedzserváltás következett, ami a zenei stílusukra is kihatott. Keményebb lett a hangzás, több a hard vagy éppenséggel metál elem. A 71-es nagysikerű Performance megjelenése után Frampton kivált a bandából és szolókarrierbe kezdett. Hiányát hamar pótolták, Clem Clempson érkezett a Colosseum-ból. Ezzel a zenei stílus ismét változott, a soul elemei jelentek meg a Pie muzsikájában.
1972-ben jelent meg legsikeresebb albumuk a Smokin'. A következő évben megjelenő dupla korong, az Eat It szintén a sikerlisták élén debütált. De zenéjük lassan kezdett ellaposodni, és a 74-es Thunderbox valamint a 75-ös Street Rats, kereskedelmi szempontból sikertelen maradt. Ennek következtében a zenakar felbomlott. Shirley a Natural Gas alapítóembere lett, Clempson és Ridley pedig Cozy Powell-hez csatlakoztak a Strange Brew-ben, Marriot pedig visszatért az újjáalakult Small Faces-be.
1979 végén azonban Marriot és Shirley újraalakították a Humble Pie-t, Bobby Tench és Anthony Jones segítségével. 1980-as lemezük az On To Victory nem aratott különösebb sikert mint ahogy a 81-es Go For The Throat sem. A banda ismét feloszlott. 1991-ben Marriot és Frampton épp az eredeti formáció újraélesztésén dolgoztak amikor Marriot váratlan halála véget vetett ennek az álomnak. 2002-ben még egy Humble Pie album látott napvilágot, a Back On Track, amelyen Shirley, Ridley, Tench és Dave Colwell zenélnek.
Facebook kommentek