A megújult, mára már Európa 27 országában közel 1.000 koncertet adó
Insane zenekar elkészítette vadonatúj lemezét Daniele Nelli
(Adrenaline Studio/Tasters) és Szűcs Szabolcs vezényletével. A Concord
The World névre keresztelt korong 2012. Június 2-án látott napvilágot.
A 2009-ben Fonogram díjjal is jutalmazott csapat egy tömör (22perc),
ám igen ütős lemezzel rukkolt elő, mellyel valószínű, hogy sokkolni
fogja a hazai rajongókat.
Egyrészről ezt a stílust, melyet az Insane képvisel a Concord The Word
címre keresztelt lemezen, még nem játszotta magyar zenekar ilyen
szinten, másrészről a korong megszólalásában abszolút felveszi a
versenyt a nyugati és tengerentúli "sztárbandák" lemezeivel.
Akik nyitottak az új dolgokra, azoknak mindenképpen csak ajánlani
tudjuk! A hazai és külföldi médiák is elismerően nyilatkoztak, a lemez
eddig szinte mindenhol tízből hét és kilenc pont között lett
értékelve.
A srácok egyből a lemez megjelenés után egy 30 állomásos nyári
fesztivál turnét bonyolítottak le, ahol szinte az összes hazai
fesztiválon részt vettek, mellette pedig számos külföldi fesztiválra
is meghívást kaptak.
A nyár befejeztével egy nagyszabású országos turné keretében lesznek
hallhatóak a srácok a Subscribe, a Leander, az Idoru és a Csakazértis
társaságában.
Lemezek
Concord The World (2012)
Our Island – Our Empire (2008)
King Of Fools (2005)
XXI. Century Poison (2004)
Searching For Thoughts (2002)
Kislemezek
2006: EP Egyetlen a sorban (2006)
2004. EP ICbad (2004)