Joe Cocker (Sheffield, 1944. május 20.) angol blues- és rock-énekes.
Életpályája kezdetén szegény munkásgyerek volt: lakatosként, gázszerelőként, benzinkutasként dolgozott. Ekkoriban Ray Charles volt a kedvence. Első együttesében, a Cavaliersben Vance Arnold művésznéven próbálkozott. Amikor 1968-ban felfedezte a Procol Harum együttes menedzsere, első lemezén olyan nagyságokkal együtt szerepelt, mint Jimmy Page és John Paul Jones, akik később a Led Zeppelin együttessel lettek világhírűek. Részt vett a Woodstocki fesztiválon és a Beatles együttes A Little Help from My Friends című dalának 7 perces változatával világszerte ismertté vált. Bár ezután szinte évenként jelentkezett egy-egy nagylemezzel, az 1970-es években nem tudta megismételni korábbi sikereit – ivott és kábítószert fogyasztott. Csak 1983-ban „jött fel” ismét, mégpedig az Egy tiszt és egy úriember című film betétdalával (Up Where We Belong), amelyet Jennifer Warnesszal együtt adott elő. Ezután Ray Charles klasszikus, Unchain My Heart című dalával aratott sikert. 1986-ban ismét filmdal következett: a bluesos hangvételű You Can Leave Your Hat On a 9 és fél hét című filmben, melyben Kim Basinger „vetkőzőszáma” alatt hallható. Az 1990-es években ismét újítani tudott – igaz, mások (például John Lennon, Paul McCartney vagy a U2) slágereit adta elő. Gyakran koncertezik, ott volt például a berlini fal ledőltét ünneplő hangversenyen. 2005-ben Brassóban lépett fel, az Aranyszarvas-fesztivál nyitókoncertjén. Sikerei jellegzetes rekedtes, mély hangján és egyszerű, szuggesztív előadói stílusán alapulnak.
Karrierje során már elnyert több Grammy-díjat, Golden Globe-díjat és Oscar-díjat is dalaival. 2007-ben a Brit Birodalom Érdemrendjét is átvehette.
Joe Cocker egy legenda. De minden sikere és milliós eladása ellenére sem feledkezik meg azokról, akik kevésbé szerencsések, mint ő. Ezek után nem meglepő, hogy amikor a tehetségkutató versenyekről kérdezik (az amerikai és a francia változatban is fellépett már), nem tűnik szomorúnak amiatt, hogy nem akkoriban rendezték ezeket a versenyeket, amikor ő még fiatalabb volt. "Ha arra a sok vesztesre gondolsz, akik eltűnnek a süllyesztőben...számomra kiábrándító lett volna egy ilyen élmény. Jobb úgy megalapozni a karriered, hogy pubokban zenélsz és úgy válsz ismertté." Nehéz róla elhinni, de annak ellenére, hogy generációk nőttek fel a zenéin, akik számára ő valódi ikon, mégsem úgy tekint magára, mint egy győztesre.
A többi előadóval ellentétben, akik azt állítják minden egyes lemez után, hogy az az addig legjobban sikerült lemezük, Joe Cocker nem hisz ebben a "mindig az éppen aktuális a legjobb" - szövegben és rajongóira bízza, hogy eldöntsék, az aktuális lemez hol helyezkedik el a többi között.
