Bejelentkezés

x
Search & Filters

John Mayall

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1956

További képek

Biográfia: 

Angol gitáros, billentyűs,énekes, harmonikás, szerző (1933. november 29. Macclesfield, Anglia).

A brit blues atyjaként számontartott Mayall, az angliai Macclesfieldben, Manchester közelében jött világra 1933. november 29-én. Zenekedvelő, gazdag lemezgyűjteménnyel rendelkező családban nőtt fel, így aztán ő maga is fiatalon rákapott e szenvedélyre. A sok hangszeren - gitáron, billentyűsökön és szájharmonikán - játszó Mayall későn robbant be a zenei életbe. Az ötvenes években, koreai katonáskodása alatt tanult meg gitározni. Amikor hazatért, megalakította első együttesét, a Powerhouse Fourt. Fiatalon képzőművészettel is foglalkozott, ezt később lemezborítók készítésénél hasznosította. A hatvanas évek elején megismerkedett a brit blues másik kiemelkedő egyéniségével, a ma már halott Alexis Kornerrel, akinek tanítása alapján 1961-ben Blues Syndicate néven alakított együttest, egy évvel később pedig megszületett a Bluesbreakers, amely rövid megszakítással mindmáig működik. A fehér blues kiemelkedő jelentőségű társulata 1965-ben jelentette meg első lemezét, amelyet napjainkig több mint negyven követett, nem számítva a válogatásokat. Zenéjét alapvetően a Chicago-blues stílus jellemzi, de összetettségében sokkal szigorúbb, szerkesztettebb, kevésbé jellemzi a hajlításokra épülő improvizáció. Korongjai közül mestermunka: a Bluesbreakers with Eric Clapton, a Blues from Laurel Canyon, a Blues Alone, a So Many Roads, a Turning Point és a Jazz Blues Fusion. Az újabb lemezei közül az 1999-es Padlock On the Blueson John Lee Hookerrel, színes bőrű tanítómesterével énekel. Kitűnő a 2001-es Along for the Ride, amelyen korábbi zenésztársai és barátai közül játszik Eric Clapton, Gary Moore, Dick Heckstall-Smith, Jeff Healey, Mick Taylor A fentieken kívül zenélt vele Jack Bruce, Mick Fleetwood, John McVie, Peter Green , Aynsley Dunbar. Tagja volt együtteseinek a Rolling Stones, a Colosseum, és a Manfred Mann több tagja. A hetvenes években szünetelt a Bluesbreakers, majd 1982-ben újjáalakult és hangzásvilágában ismét jelentős szerepet kaptak a jazz-ből átvett elemek.

Bár a blues nem kimondottan slágertermelő műfaj, Mayallnak közönségsikerei is akadtak szép számmal, például a Room to Move, a The Law Must Change, a Key to Love, a Telephone Blues és mások. John Mayall és a Bluesbreakers hétszer lépett magyar közönség elé. A hosszú fehér haját lófarokban viselő, rendkívül energikus blueskirály Budapesten kívül Debrecenben és Szegeden is koncertezett.

A szakma őt tartja a műfaj legnagyobb tanítómesterének, olyan központi figura, akinek a zenekarában játszani szinte kötelező. Aki egyszer megfordult az együttesében, annak többé már nem kell szakmai ajánlólevél, a Bluesbreakersből egyenes út vezet a csúcsra.

Mayall neve és mindenkori együttese a minőséget jelenti a blues és a rock történetében. Feltűnő, hogy nincs egyetlen Grammy-díja sem és nem tagja a rock and roll halhatatlanjai családjának sem. Nem ritka, hogy az együttesében játszó zenészek egyike-másika a fejére nő. Ez nem bántja, sőt kifejezetten örömét leli a Bluesbreakers állandó megújításában. Hetvenedik születésnapja igazi bluesünnep volt: a kerek születésnapra rendezett koncertről CD és DVD is készült. A koncerten fellépett Chris Barber, a brit blues egyik nagyapja, Eric Clapton és Mick Taylor. A Bluesbreakers jelenlegi (2006) felállása: Buddy Whittington gitár, Joe Yuele dob, Hank Van Sikckle basszusgitár, Tom Canning billentyűs hangszerek.