Bejelentkezés

x
Search & Filters

Mastodon

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1999

További képek

Biográfia: 

A progresszív, sludge, noise, jazz, és hardcore motívumokkal tarkított metalt játszó Mastodon 1999-ben alakult, amikor a korábban a Today is the Dayt erősítő Brann Dailor és Bill Kelliher Atlantában csatlakozott Troy Sanders és Brent Hinds kettőséhez, hogy egy olyan bandát alapítsanak, amelynek muzsikája egyszerre komplex és rock and rollosan lendületes.

A következő évben egy 9 számos demót is felvettek, még az eredeti énekessel, Eric Sanerrel. (2006-ban ez az anyag remasterelve, Call of the Mastodon címmel jelent meg Relapse Records gondozásában.) Első hivatalos anyagukra egy évet kellett várni, ez a 2001-es Lifesblood EP volt, amely meglehetősen szélsőséges formában tartalmazta azt a fajta sajátosan ritmizált, csak a Mastodonra jellemző zenét, amelyet a későbbiekben is írtak. Mint például az első nagylemezükön, a 2002-es Remissionön, amelyre már némiképpen letisztultabb formában fogant dalok kerültek fel, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy az album alig rejt páros ütemet.

A Remission kétéves, hazánkat is érintő turnéját követően 2004-ben jelentkeztek újra hanghordozóval, jelesül a Hermann Melville Moby Dick című regényét Leviathannal. A lemezen a már jól ismert védjegyek mellett felbukkannak a dallamosabb énektémák, no és olyan vendégek, mint Neil Fallon, a Clutch frontembere, vagy Scott Kelly, a Neurosis énekese. Az album óriási siker, a zenekar megfordul az összes jelentős turnén, és fontos zenei magazin címlapján, valamint (a már említett Call Of The Mastodon gyűjtemény, és a and The Workhorse Chronicles DVD megjelenítése után) elhagyják a Relapse Recordsot, és egy multihoz a Warnerhez szerződnek.

2006 szeptemberében itt jelent már meg a Blood Mountain nagylemezük, amely egyfajta szintézise eddig munkásságuknak, hiszen a Remission dinamikája, és a Leviathan melódiái ugyanúgy megtalálhatók rajta, elődjéhez hasonlóan szintén konceptalbum, és ugyancsak neves vendékek működnek közre rajta, Scott Kelly mellett Joshua M. Homme, a Queens of the Stone Age énekes/gitárosa, valamint a The Mars Volta két tagja, Cedric Bixler-Zavala énekes, és Isaiah Ikey Owens billentyűs.

 

Videók

  • Mastodon - Oblivion
  • Mastodon - Blood And Thunder
  • Mastodon - Curl Of The Burl
  • Mastodon - Divinations
  • Mastodon - Colony Of Birchmen
  • Mastodon - Dry Bone Valley
  • Mastodon - March of the Fire Ants

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Troy Sanders
ének
basszusgitár
Brent Hinds
gitár
ének
Bill Kelliher
gitár
vokál
Brann Dailor
dob
vokál