Bejelentkezés

x
Search & Filters

Mike Keneally

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1985

További képek

Biográfia: 

Michael Joseph Keneally amerikai gitáros, billentyűs, énekes és zeneszerző, született 1961. december 20-án. Az Allmusic szerint: „Széles körű tehetsége és a szinte bármilyen zenei szituációban való kreatív képessége a Zappa utáni korszak vezető progresszív géniuszává emeli.”

A New York állambeli Long Islandben született, fiatalon San Diegóba költözött és része volt a helyi zenei világnak a kultikus Drop Control nevű zenekarának megalapítása, azaz 1985 óta. Bár saját jogán is elismert zenész, Keneally legnagyobb ismertségét mégis a Frank Zappával való együttműködésnek köszönheti, mint az 1988-as turné gitárosa és egyik billentyűse.
Keneally az 1988-as turné törlése miatt nem sokáig lehetett Zappa mellett. A fiatalabb Zappákhoz csatlakozott hát, Dweezil szólólemezein működött közre, illetve a "Z" zenekarban.

Keneally 1992 óta 11 szólólemezt jelentetett meg, nagyon sok és sokféle koncert és turné résztvevője volt, a legismertebb talán a Steve Vai zenekarában való részvétel. Gitáron és billentyűs hangszereken játszott olyan zenészekel, mint Yo Miles!, Wadada Leo Smith, de részt vett egy Miles Davis emlékzenekarban is.

1998-ban Vai felkérésére néhány darabját Keneally zongorára hangszerelte át – az 1999-ben felvett lemez végül 2004-ben jelent meg "Vai: Piano Reductions Vol. 1" címmel. 2008-ban Keneally tovább dolgozott a lemez második részén.

2006 novembere óta a The Paul Green School of Rock Music zenei igazgatója ("National Musical Director").

Keneally 2007 októberében Magyarországon is járt: Ed Mann és a Modern Art Orchestra társaságában a "100% Zappa" fesztivál vendége volt.