2010 január elsején alakult a zenekar azzal a céllal, hogy igényes pop/rock zenét játszhassunk. Ennek első bizonyítéka a 2011-ben, szerzői kiadásban megjelent Tuned for soul című, 12 dalt tartalmazó lemezünk, amelyhez két klippet is készítettünk (Awakening, Don't wake me up) Végh Zoltán barátunk és csapata segítségével. A megalakulásunk óta több alkalommal játszottunk már a Dürer Kertben, az A38-on, a Silenus pub-ban, illetve a Club 202-ben, valamint előzenekara voltunk a Finn Negative együttesnek a megboldogult Diesel clubban. Az idei VOLT Fesztivál Voice nevű tehetségkutatóját pedig a mi énekesünk, Erik lett a bronzérmes és többek között ennek is köszönhető, hogy a kalocsai Korona Rádió már nyár közepe óta játsza a legújabb dalunkat is (Can't let you go), amelyet hivatalosan szeptember 12-én engedtünk útjára.
Már javában dolgozunk a második lemezen (Lovesongs), amelyről már most jól tudjuk, hogy kifejezetten változatos lesz, hiszen a disco tempótól a rockon át egészen a tiszta akusztikus dalig igen sok stílus képviselteti majd magát. Ennek a lemeznek az előfutára a Can't let you go című dance/pop/rock stílusba illeszthető dalunk.
A zenekar jelenleg 3 tagú (koncerten is), de szívesen vesszük jó képességű basszusgitáros és DJ (vagy a kettő egy személyben) jelentkezését.