Bejelentkezés

x
Search & Filters

Overkill

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1980

További képek

Biográfia: 

Az Overkill egy amerikai thrash metal együttes, mely 1980-ban alakult New Jerseyben. Nevüket a Motörhead 1979-es Overkill című albuma után választották.

A punk és heavy metal korai ötvözésével az Overkill egyike volt a legelső thrash metal zenekaroknak. A kezdetek óta folyamatosan jelen vannak a színtéren, és intenzív élő fellépéseikkel komoly elismerést vívtak ki maguknak a stílus rajongóinak körében. Pályatársaik többségével ellentétben soha nem oszlottak fel, habár az évek során a felállás többször változott. Az énekes Bobby "Blitz" Ellsworth és a basszusgitáros D.D. Verni számítanak a kezdetek óta az Overkill motorjának .

D. D. Verni gitáros és Rat Skates dobos 1976-ban, a középiskolában találkoztak egymással, s a közös zenei érdeklődés (KISS, Black Sabbath, The Ramones, Generation X) hamarosan már egy punk bandába is sodorta őket. Skates egy konzervatív polgári családban nőtt fel New Jerseyben. Iskolás éveiben művészetet tanult; gördeszkás tudását pedig profi versenyzői szintre fejlesztette. 15 éves korában jazzdob leckéket vett, néhány évvel később pedig munkahelyén ismerkedett össze a Misfits alapító Jerry Onlyval, aki meghívta őt egy próbadobolás erejéig stúdiójukba. A bemutatkozás azonban elmaradt, mert Skates képtelen volt anyja kocsijával zöldágra vergődni. Miután punk csapatuk is feloszlott, hirdetést adott fel a helyi metal magazinban társakat keresve. A jelentkezők közül Bobby Blitz Ellsworth énekes és a későbbi Anthrax gitáros, Dan Spitz tagsága mellett döntöttek. Indulásként a Scorpions nagylemezének hatására Virgin Killer néven futottak, melyet nem sokkal ezt követően a Motörhead album után Overkill-re cseréltek. Két dolog inspirálta őket igazán: az egyik a Misfits-Alice Cooper-Twisted Sister képviselte horrorisztikus külsőségek, a másik pedig az ekkortájt formálódó Metallica-Slayer-Megadeth féle thrash irányzat. Skates grafikusként megtervezte az Overkill teljes arculatát. Az ő nevéhez fűződik a csapat emblematikus figurája, Chaly, a denevérszárnyú, zöldszemű koponya megrajzolása is.

Első nagylemezük 1985-ben jelent meg Feel the Fire címmel. Egy lány véráldozatát bemutató címadó dalukban mindjárt arról értekeztek, hogy „az Ördögöt idézem meg a vérzéseden nevetve / Készülj az új életedre / A Sátán vár ma éjjel”. De a lemez valamennyi dala a gyilkosságot, a zombikat, a rothadást éltette énekesük halálsikolyaitól kísérve. Blitz egyébiránt annyira kíméletlenül sikoltozott mind a stúdiófelvételek, mind az élő fellépések alkalmával, hogy torkát kis híján teljesen tönkrevágta. Azt, hogy mai napig képes énekelni Don Lawrence torokspecialistának köszönheti, valamint énektanárainak akik torokkímélőbb technikára szoktatták.

A soron következő 1987-ben kiadott Taking Over albumon a kereszt megtagadására uszították (Deny the Cross) hallgatóikat és annak az „Úrnak az elfogadására” ösztökéltek, akinek „nevét minden gonosz rettegi” (Fear His Name). Folytatták az előző lemezen útjára engedett Overkill trilógiát, melyben a „Sátán dühe” gyilkolászik széjjelszana, s akinek halállistáján „a Bibliát olvasó apa és fia” egyaránt szerepel. A lemez megjelenését követő, Helloween-nel közös turné során szembesült Rat Skates a zeneipar viszontagságaival, s az állandó utazások terheivel, mely mély depresszióba és masszív alkoholizmusba döntötte. Nem is maradt számára más lehetőség, mint a csapatból való távozás. Nem sokkal később Skates keresztény hitre jutott és megnősült. Házasságából három fia született, jelenleg dokumentumfilmesként tevékenykedik, valamint igyekszik felhívni az ifjú sztárjelöltek figyelmét, az iparág buktatóira. A banda viszont folytatta tovább gyilkos gyűlöletük megéneklését (Time To Kill, I Hate) és kiadta az abszolút világsikert meghozó The Years of Decay albumot, mely ezúttal már négy millió példányban talált gazdára. A kilencvenes években tovább folytatódtak a tag- és stílus cserék, melynek köszönhetően olykor a groove (I Hear Black), máskor meg a hardcore (The Killing Kind) világába eveztek át, ahogy épp a divathullámok hozták. Dalaik tematikáját kiegészítették okkultizmussal (Horrorscope) és spiritizmussal (Ghost Dance) is, de természetesen továbbra sem szálltak le a Krisztus gyalázásról (God-like, Stone Cold Jesus). A kilencvenes évek végén énekesüknél az orr-rák egy igen agresszív válfaját diagnosztizálták, majd az eltávolítást követően, 2002 nyarán szélütést is kapott németországi koncertjén, mely három napra kómába döntötte. Ám az őt ért megpróbáltatások, az azóta megénekelt dalszövegei ismeretében, mégsem valószínű, hogy elgondolkoztatták volna…

Videók

  • Overkill - Spiritual Void
  • Overkill - Bring Me The Night
  • OverKill - Electric Rattlesnake
  • Overkill - Elimination
  • Overkill - Bastard Nation
  • Overkill - Rotten To The Core
  • Overkill - Horrorscope
  • Overkill - The Years Of Decay
  • Overkill - Overkill
  • Overkill - Hello From The Gutter

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Bobby "Blitz" Ellsworth
ének
Dave Linsk
szólógitár
vokál
Derek "The Skull" Tailer
ritmusgitár
vokál
D.D. Verni
basszusgitár
vokál
Ron Lipnicki
dob