Bejelentkezés

x
Search & Filters

RockBand

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
2004

További képek

Biográfia: 

„1996-tól létezett egy zenekar TRB (Tunyogi Rock Band) néven. Tagjai az egykori P.Mobilból: Tunyogi Péter, Kékesi "bajnok" László, Donászy Tibor és Zeffer András mellett a Piramis együttes gitárosa, Závodi János volt. Két stúdió album, (A tegnap itthagyott és Szárnyakon szédülő címmel) két koncert lemez, egy angol nyelvű lemez és egy koncert videókazetta jelent meg ezen a néven, de ők játszották fel a zenei alapokat a Som-Závodi lemezre, Zefi szerzői albumára és közreműködtek Tibi szólólemezén is. Több ezer koncerten játszották együtt az ismert és kedvelt dalaikat.

2004-től a zenekar névadó alapítója, Tunyogi Péter kiválása után the RockBand néven folytatták tovább. Ekkor csatlakozott hozzájuk Magyarország egyik legnagyobb tehetségű gitárosa, Lukács Peta. Megjelentettek két stúdió Cd-t, (ezek közül az egyik az Echo Quartet vonósnégyessel közös Unplugged lemez, a másik  Születtem, szerettem címmel) egy koncert CD-t és koncert DVD-t , amit 2005-ben a Pecsa Szabadtéri Színpadán megrendezett önálló, nagyszabású, teltházas koncertjükön rögzítettek.

Így működtek egészen 2006-nyaráig, amikor is Zeffer András súlyos betegsége miatt a zenekar szüneteltette működését. Zefi, felgyógyulása után, -mivel az addigi zenésztársak már más zenekarokban helyezkedtek el- egy egészen új csapattal állt ki /Borbély Zsolt, Vámos Zsolt, Kozma Tamás, Lőrincz Viktor, Mészáros Péter/ 2007 októberében a Petőfi Csarnoki visszatérő koncertjén, mely koncertről DVD is megjelent. 2008-ban Zefi megalakította a Mobilmánia együttest, ahol az egykori Mobilosok (Vikidál, Tunyogi, Rudán, Kékesi, Zeffer) mellett az akkori RockBand zenészei muzsikáltak a koncerteken és az első lemezen is. 2008-ban a Pecsa nagytermében rendeztek közös RockBand-Mobilmánia koncertet, melyről hang és filmfelvétel készült, ami megjelent DVD-n.

2010. januárjától kialakult a mostani felállás: újra együtt a három réges-régi zenésztárs: Donászy Tibor a doboknál- aki 10 évig volt TRB-RB tag, de előtte már a P.Mobilban is dobolt- Bajnokkal (ének, basszusgitár) és Zefivel (ének, zongora, Hammond orgona), akik idén már 31 éve zenélnek együtt.

És a RockBand két fiatal, tehetséges gitárosa: Kozma Tamás, (2007-től), valamint Szentkirályi Jani, (2010-től). A zenekar hetedik tagjának tekintik Horváth Attila szövegíró barátjukat, aki többek közt az összes TRB és RockBand dal szövegírója.

A zenekar büszke állandó közönségére, akikkel nem csak koncerteken, de kirándulásokon, baráti összejöveteleken is találkoznak. Koncertjeikre jellemző a profizmus és a jókedv. Műsorukon saját dalaikat, TRB, RB és P.Mobil számokat is játszanak.

A zenekar tagsága Rudán Joeval kiegészülve alkotja a Mobilmánia együttest, természetesen teljesen más repertoárral.

Videók

  • RockBand - Születtem, szerettem
  • RockBand- Öregesen
  • RockBand - Szárnyakon szédülő
  • RockBand - Honfoglalás
  • TRB - A tegnap itthagyott
  • TRB - A hétköznapok legyenek jók
  • TRB - Boszorkányrepülés
  • TRB - Bárcsak tudnánk vigyázni rád...

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Zeffer András
ének
billentyűsök
Szentkirályi Jani
gitár
Kozma Tamás
gitár
Kékesi „Bajnok” László
basszusgitár
Donászy Tibor
dob