2005 óta tartó, közel hét éves pályafutása során az öt fős Shapes o Distortion zenekar rengeteg változáson ment keresztül hogy elérje jelenlegi formáját. Jópár tagváltás, két nem hivatalos demo felvétel, pár szükségszerű szünet, különböző zenei irányzatok kipróbálása és számos klubkoncert után 2010-re alakult ki a zenekar sajátos hangzása, és zenei világa.
Ez a világ pedig sokszor sötét és kaotikus, azonban a káoszt néha megtöri a béke és az egységesség. Igyekszünk zenékkel kitapasztalni, milyen irányokba tudjuk előre vinni a modern metalt. Az eredmény súlyos, néha már-már death metalba hajló őrlések és darálások, valamint az ezeket ellensúlyozó lágyabb, hallgatóbarátabb, sokszor stílusidegen motívumok egyvelege.
A célunk az, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk ebből a meglehetősen egyedi zenéből. Sohasem akartuk meghódítani a világot, csak elérni a lehető legtöbb, zenénk iránt fogékony embert.
2011 utolsó napján megjelent az első EP-nk Beneath címmel, ami átfogóan mutatja be elképzeléseinket. Az 5 számos korong ingyen letölthető és hallgatható online, illetve megvásárolható igen korlátozott példányszámban.