Bejelentkezés

x
Search & Filters

Slipknot

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1995

További képek

Biográfia: 

A Slipknotot 1995-ben alapította Shawn Clown Crahan, Paul Gray, valamint Anders Colsefini (ex-énekes). A tagok korábbról is jól ismerték egymást és már 1993-ban kitalálták, hogy bandát fognak alapítani, de Shawn hegesztőmunkásként dolgozott és nem rendelkezett eleinte elég szabadidővel ahhoz, hogy zenéljen. A csapat azonban mégis összeállt, majd Donald Steele és Quan Nong gitárosokkal kiegészülve zenélni kezdett Meld néven. Sajnálatos módon azonban Quan pár próba után kilépett, állítása szerint hozzá inkább az alternatív/punk zene állt közelebb, így a megmaradt tagok nélküle folytatták tevékenységüket, immár The Pale Ones néven. Ez alatt az időszak alatt Shawn volt az egyedüli dobos.

Paulnak időközben eszébe jutott korábbi csapattársa, Joey Jordison, akivel még a Body Pit nevet viselő együttesben zenélt. Az új bandája legalább annyira elnyerte tetszését mint amennyire a régit unta, úgy érezte, nem hagyhatja ki a régi cimboráját egy ilyen jó buliból. Meglátogatta hát Jordisont egyik este a munkahelyén, a Sinclairs nevű étteremben, és felajánlotta neki, hogy nézzen meg egy pár próbát, nem kap-e kedvet a dologhoz. Joey elfogadta a meghívást, jóllehet két alkalommal is le kellett mondania munkahelyi okok miatt, végül csak eljutott addig, hogy megnézhesse a csapatot Andersék pincéjében. A látvány siralmas volt, nem elég, hogy a tagok alig fértek el a kis helységben, a hangszigetelést a közeli állatmenhelytől lopott szőnyegekkel oldották meg, minek hatására az egész pincében macskavizelet szag terjengett. A legelső dal amit Joey hallott a csapattól a SlipKnoT volt, amit a Gently, végül a Fur követett. A kiábrándító környezet ellenére ezek a dalok annyira meggyőzőek voltak Joey számára, hogy azonnal csatlakozott a bandához, Shawn-ra pedig így az ütőhangszerek kezelése hárult. Egy új banda született. A lerobbant pincében percek alatt megszülettek az első komoly projectek: a Killers are Quiet, a Bitchslap, a Do Nothing, a Confessions, a Some Feel, a Part Of Me, valamint a Tattered And Torn. Paul, Shawn és Joey egyre többet találkoztak a Sinclairs-ben, hogy a csapattal kapcsolatos új ötleteket, a jövőt megvitassák.

Emellett Joey és Shawn fejéből kipattant az ötlet a háromdobos felállásról. Shawn egy jobb, egy baloldali valamint egy hátsó dobost szeretett volna, aki az egésznek az alapját adja, mintegy első rétegként. Joey játsza tehát az alapritmust, így ő a fő dobos, aki a banda hangzását összetartja. Shawn az agresszív dobos, aki a dobhangzás durvaságát, keménységét adja, a harmadik személy a ritmusképletben pedig Anders volt. A Sinclairs-ben Shawn és Joey rájött arra is, hogy a tökéletes hangzáshoz mindenképpen kell még egy gitáros is, így felvették Josh Brainard-ot, aki Modifidious és az Inveigh Chatarsis által vált ismertté. Vele együtt már hatan voltak.

Rövid időn belül a csapat új nevet talált ki, játszottak elsőnek a Pyg System névvel, de végül a jóval egyszerűbb és könnyebben megjegyezhetőbb SlipKnoT mellett döntöttek (ami egyben a legelső daluk neve is volt). A Des Moines-i emberek ilyenkor már hallottak felőlük mint frissen alakult rockegyüttesről, de a zenéjüket még fellépések híján senki sem ismerte. Rövid időn belül egy rövid élő koncertje volt a csapatnak, ahol kifestve, zöld fényárban léptek fel a tagok. Ez ihlette részben a maszkok viselésének ötletét is, így egyik nap a próbára Shawn a híres bohócálarcában ment el, minek hatására csapat Donnie kivételével egyhangúlag megszavazta a maszkok viselését. Joey ekkor kerítette elő a minden érzéstől mentes kabuki álarcát, ami mintegy jelképe is lett az egyik fő szabályuknak, miszerint tesznek a trendre. Ezután Shawn felvette a kapcsolatot Mike Lawyerrel, hogy egy kis stúdióidőt próbáljon kiharcolni. Mike-nak volt egy szerelő/producer pozíciót betöltő embere, Sean Mcmahon, aki egyből felkarolta a fiúkat, és közösen elkezdték felvenni a Mate.Feed.Kill.Repeat albumot. Minden lehető alkalmat megragadtak a gyakorlásra és a felvételre a SR Audio Stúdión belül, a falakat poszterekkel, fényekkel és egyéb tárgyakkal rakták tele, szinte az otthonukká vált. Rengeteg vicces, maradandó élmény történt itt velük, többek között a döglött tetemek eltávolítása az útról és Joey meztelen dobolása voltak a legmaradandóbbak.

1996-ban februárjában Donnie Steele gitáros életében nagy változás történt: mélyen vallásossá vált. Rájött, hogy nem tud többet a bandában zenélni, a hit fontosabb számára, a többiek pedig elfogadták döntését. A csapat Joey előző bandája, a Modifidious alapítótagjának személyében találta meg az új gitárost, aki nem más volt mint Craig Jones. A váltás során a MFKR már a keverési állapotban volt, ami minden volt csak nem zökkenőmentes. Minden számot legalább tucatnyi alkalommal újramixeltek, attól függően, hogy melyik tag éppen mit gondolt, vagy milyen hangulati állapotban volt éppen, ráadásul a csapat rendkívül elégedetlen volt a CD masteringjével is, mivel az eredeti elképzeléstől eltérően azt nem Sean csinálta.

Az első komolyabb koncertjére végül a Des Moines-i Safari cluban került sor, 1996. április 4-én, 200 ember előtt. A csapat Joey kocsijával érkezett a helyszínre, természetesen minden tag maskarával felszerelve. Paul feje fáslival volt körbetekerve amit áthúzott a fülbevalóján és a piercingjein, Josh hóhérálarcot, Craig pedig egy reklámszatyrot viselt álarcként. Joey és Shawn a szokásos bohóc és kabuki álarcot vették fel. Miután a csapat fellépett a színpadra Joey hangosan elkezdte az I need a little Christmas in my drink mondatot ismételgetni, egyre hangosabban és hangosabban, majd a húrok közé csaptak. A party két szempontból is nagyon fontos volt, az egyik az, hogy Paul itt találta meg az új maszkját a buli alatt, a disznó maszkot, másrészt pedig olyan bandával játszhattak együtt mint a Stone Sour, ami akkor már egy eléggé ismert és jólmenő zenekar volt Des Moines-ben. A koncert után a Slipknot állandó vendéggé vált a Safariban, egy hónap alatt hétszer is felléptek.

A csapat tehát folyamatosan adta a koncerteket, amik természetesen sokkal obszcénebbek és durvábbak voltak mint amilyeneket ma látunk tőlük, hiszen nem kellett attól félni, hogy a média botrányt csinál belőle. Még nem viseltek egyenruhát, mindenki hülyébbnél hülyébb szerkókban lépett a színpadra, Shawn például gyakran hordott egy Barney (egy idióta lila dinoszaurusz, az amerikai gyerekek között divat) jelmezt, ami mellé a többiek nővérruhát, kisestélyit vettek fel. A koncertek általában félelmetesek, sötétek és elborultak voltak, jóllehet mindig megőrizték humoros mivoltukat. Stroboszkóppal kezdődtek, Shawn pedig sarokcsiszolóval szikrákat szórt a közönség feje fölé...

Joey azonban még mindig kicsit üresnek érezte a hangzást; Craiget áthelyezték a sampler posztra, ezáltal a zenéjük egy új színezetet kapott. Helyette a frissen beállt Mick Thomson foglalta el a gitáros posztját. A hosszú keverések és elhúzódott felvételek ellenére a MFKR viszonlyag korán, 1996. november elsejére, pont Halloween napjára elkészült. A Safariban minden eddiginél több, 400 fős tömeg gyűlt össze. Az albumot rengeteg embernek elküldték és egy Sophia nevű hölgy a helyi rádiónál felfigyelt a tehetséges zenészekre. Az ő hatására indult el a SlipKnoT a bandák csatáján, ahol a helyi együttesek mérték össze tudásukat. A rendezvény többfordulós volt, hetekig elhúzódott és a döntőben kezdett igazán izgalmassá válni, mivel ellenfelük a Stone Sour volt. A SlipKnoT nyert, a nyeremény összege pedig új távlatokat nyitott a jövőt illetően.

A bandák csatáján rengeteg neves kiadó is részt vett, köztük a Roadrunner Records is, de akkor még nem akartak a SlipKnoTtal szerződést kötni, mondván, hogy az énekesük képességei túlságosan behatároltak, több dallamot kellene belevinniük a vokál részekbe. Sophia pedig a csapat első menedzsere lett, kapcsolatai és a banda iránti szeretete révén. Ettől kezdve azonban a dolgok egyre rosszabbra fordultak; Shawn megvette a Safari klubot ami egyre több idejét kötötte le, nem próbálhattak többet Anders pincéjében és a dolgok elkezdtek szétesni. Shawn és Joey között kiélesedtek az ellentétek, a gyakorlásokhoz pedig nem volt hely. Ettől függetlenül még sikerült nekik elérniük, hogy a júniusi Dotfest-en, a környék legnagyobb rendezvényén részt vehessenek. Életük legnagyobb közönsége előtt játszottak, 12 000 ember előtt, akik közül a legtöbb nem igazán az ő stílusukért rajongott. Ráadásul a hangosításukat is eltolták, a koncert folyamán egyre inkább ment el a hang, a közönség idegességében csirkecsontokat kezdett el dobálni a színpadra. A koncert közben az izgalmasabb látvány érdekében statisztákat is hívtak, valamint egy igazi dublőrt is, aki úgy volt öltözve mint Shawn, a fő attrakció pedig az ő meggyújtása lett volna, a konzervatív közönség azonban már a gondolatát sem értékelte amikor látták mi készül. Anders elvágta a karját és CD-ket dobott át a kerítésen kifelé menet a rajongóknak. Joey kilépett, de újra átgondolta a dolgokat és visszatért. Minden rosszban van azonban valami jó, és a negatív reklám is reklám, a csapat rengeteg új rajongót szerzett a Dotfesten és megismertették magukat Sid Wilsonnal (annak ellenére, hogy nem beszéltek vele személyesen). A csapat végül saját kárán okulva rájött, hogy a sikerhez jobb énekesi adottságok szükségesek, és megpróbálták megnyerni maguknak a rivális banda, a Stone Sour énekesét, Corey Taylort.

Joey, Shawn és Mick meglátogatták munkahelyén, a The Adult Emporium sexshopban és közölték vele, hogy megverik ha nem jön át hozzájuk. Nagyon csábító volt az is, hogy a SlipKnoT tudott valamit amit a Stone Sour nem: ki tudtak mozdulni Des Moines-ből. Corey tehát elkezdett velük próbálni, Anders pedig háttérvokálos és mélydobos lett. Új dalszövegeket is írtak, a Me Inside-ot, és jóllehet az új énekessel ilyen hamar új dalt írni egy felettébb kísérletezős ötlet volt, kíváncsiak voltak, hogy mi fog belőle kisülni. A következő koncertjük egy jótékonysági buli volt a Safariban, jó lehetőség az új felállásnak a bemutatkozásra. Corey őrült mennyiségű sminkkel lépett a színpadra, a szemeire nagy kereszt alakú ábrát festett, rendkívül sötét kinézetet kapva ezáltal. Sajna a technikai ördöge közbeszólt, a hangosítás a lehető legrosszabb lett, megölve ezzel a bulit. Koncert után Joey idegességében fel-alá pattogott az öltözőben, innen kapta a Superball becenevet.

Következőnek szeptember 17-én találkozhatott velük a közönség, csaknem egy évvel a MFKR kiadása után. Mielőtt a szokásos záró dalhoz értek volna, Anders bejelentette: ez az utolsó koncertje a SlipKnoTtal. Ez mind a közönséget, mind a többieket rendkívüli módon meglepte. A meglepő változás után a csapat visszatért a stúdióba felvenni az addig még névtelen új albumot, ezúttal Anders nélkül, ami a következő számokat tartalmazta volna: Gently, Do Nothing, SlipKnoT, Tattered and Torn, Me Inside, Carve, Coleslaw, Scissors, Windows, valamint a May 17th, ami Shawn szerzeménye volt. Anders helyére új tagot vettek fel, aki nem más volt mint Greg Cuddles Welts. Az új tag rendkívül őrült és agresszív volt, képes volt darabokra törni a dobkészletét és a közönségbe dobni. 1998 nyarán volt az első alkalom amikor fellépett a csapattal, azonban ő volt az egyetlen tag a banda életében aki ha munkáról volt szó bőségesen hagyott kívánnivalót maga után. Rendkívül megbízhatatlan és lusta volt, hamar ki is lépett, Dél-Dakota államban nyitott egy tetováló szalont ami aránylag hamar befuccsolt. Őt Brandon Darner követte, aki mindössze egy koncert erejéig volt a tagja a SlipKnoTnak. Egyik este Shawn és Joey szórakozásképpen megnézett egy koncertet amit a The Sound Proof Coalition Clan adott. Ez egy híres amerikai DJ-kből összeállított csapat volt, A-Rock, Loodachris, Phase II, Rek, Sub Two, Iniversoul és DJ Starscream voltak a tagjai. Az utóbbi volt Sid Wilson, aki a bemutatkozott nekik és elmondta, hogy fantasztikusan élvezte a koncertjüket a Dotfesten. Shawn azt mondta, hogy ha szükségük lesz DJ-re akkor ő lesz az első akinek szólnak, majd meghívta őt, hogy nézze meg hogyan próbálnak. A próbák során tesztelték Sidet, majd miután össze mert fejelni Shawn-nal, úgy döntöttek, hogy elég őrült ahhoz, hogy ő is csapattag legyen.

Cuddles posztja azonban még mindig üresen állt, így hát hirdetéseket adtak fel, amin keresztül rátaláltak Chris Fehnre. Korábban már megismerkedtek ugyan vele, de akkor még csupán roadie, azaz állandó személyzettag akart lenni, most azonban, hogy dobosnak jelentkezett természetesen felvették, megfelelő beavatás után. Ezt a beavatást hallhatod a SlipKnoT album titkos számában, mely röviden arról szól, hogy mind a kilenc tag együtt megnéz egy rendkívül mocskos pornófilmet, aminek során szegény újonc Chris gyomra annyira felfordul, hogy elhányja magát. Nem sokkal később kitalálták az overállok és a vonalkódok viselését, valamint új dalt is írtak, Spit it Out volt a címe. A menedzserük, Sophia elküldte Ross Robinsonnak a demo kazettájukat, aki azonnal Des Moines-be utazott egy élő SlipKnoT koncertre. A látvány és a zene annyira komoly hatással volt rá, hogy egyből elvállalta a producerkedést a SlipKnoT hivatalos albumán, valamint elintézte, hogy a Roadrunner Records kiadónál legyenek elhelyezve. Ezek után az Indigo Ranchre utazott a csapat, hogy befejezze a hivatalos debütálóalbum felvételét.

Ross új szintre emelte a Slipknot zenéjét; rávette Corey-t, hogy a dalszövegeket fejtse ki érthetőbben a többiek számára, így a többiek is könnyebben átélték a dalok érzelemvilágát. Ez egy új, érzelmesebb irányba tolta el a banda világát; nem voltak többé agyatlan zúzók, az emberi lélek kivetülését is meg lehetett találni a dalaikban.

A sors fintora, hogy újabb tagtól kényszerültek megválni; Josh úgy döntött, családi okokra hivatkozva felhagy a turnézással és a sok távolléttel ami ezzel jár. A banda már a távozásakor tudta, hogy kit fognak a helyére rakni: James Root, az Atomic Opera és a Stone Sour gitárosa megfelelő alanynak bizonyult a poszt betöltésére. Először nemet mondott a felkérésre, ám a csapat szerencséjére egy rossz koncert után megromlott a viszonya a bandájával és utólag elfogadta a felkérést. A SlipKnoT azonos nevű hivatalos debütáló albuma a Roadrunner Records történelmének legnagyobb sikere lett. Az emberek megismerték őket Iowa határain túl is, a zenéjük súlykoló agresszivitása ellenére a rajongótáboruk folyamatosan nőtt. 1999-ben életük legnagyobb fellépését vállalták el, az Ozzfest keretén belül a Coal Chamber társzenekaraként léphettek színpadra. Látványviláguk, színpadi mozgásuk a szó legszorosabb értelmében tarolt, a rendezvénysorozat legsikeresebb koncertbandáit megszégyenítő sikert arattak.

Az MTV folyamatosan játszotta a következő klippes dalukat, a Wait and Bleed-et, aminek hatására az egész világ megismerte őket. Milliók fogytak el a SlipKnoT albumból, a csapat világkörüli turnéra ment, aminek során mindenütt hatalmas tömegek, rajongók tízezrei előtt játszottak. Elérték a bandát az első komolyabb támadások is, a média egyes helyeken sátánistának és társadalomellenesnek titulálta a megjelenésüket és a zenéjüket, ami rendesen felingerelte a fiúkat; mintegy szünet nélkül, a turné után 2000 végén 2001 elején nekiálltak az Iowa albumnak, producere ismét Ross Robinson volt. A csapat válasza a támadásokra az új album volt; tempójuk, agresszivitásuk a sokszorosára emelkedett, sátánista jelképek, őrült klipek, még őrültebb maszkok jellemezték őket. Tulajdonképpen egy hatalmas fuck off volt a médiának és mindenkinek aki ellenük támadt, a rajongók pedig vevők voltak a csapat őszinteségére és jogos dühöngésére. Az IOWA is hatalmas siker lett, Angliában már a megjelenéskor a toplista első helyére ugrott.

2002 februárjában felvették élő DVD-jüket, de az év vége felé kiéleződtek a tagok közötti ellentétek. Majdnem három éve folyamatosan egymás nyakán voltak, szünet nélkül turnéztak és zenéltek, nem csoda hát ha már szinte rosszul voltak egymás látványától is. 2002 végén tehát úgy tűnt, a SlipKnoT végleg feloszlott. Corey Taylor és James Root visszatért a Stone Sourba, Joey Jordison megalapította a punkos/glames Murderdollst, Shawn kiadta a To My Surprise CD-t, úgy tűnt a banda végleg szétesett. 2003 augusztusában azonban megtörtént a csoda: a SlipKnoT újra összeállt. Új irányvonal, új gondolatok és új ötletek; hátrahagyván az ellentéteket a fiúk egy teljesen új projectet indítottak útjának, ami az újjászületésük szimbóluma és a megújulásuk megtestesítője volt: ez volt a Vol. 3 (The Subliminal Verses). Visszatérésük a Jagermeister amerikai koncertsorozattal vált teljessé, az egész USA-t bejárták, hangosan hirdetve: A SlipKnoT újra él! Az első kislemez, a Duality a Launch.com-on a Top 5-on előkelő helyet foglalt el, valamint mind az MTV, mind a világ rádiócsatornái folyamatosan játszották.

Időközben a csapat útját hatalmas platinahegyek övezték, a Vol 3. 1x, a Disasterpieces DVD 2x platina lett. A fiúk azonban nem lógatták a lábukat a babérjaikon ülve, hanem nyomták tovább, kihoztak 3 új klipet, a Vermiliont, Vermilion Part II-t és a Before I Forgetet. Ez utóbbiban megtették azt, amit senki nem hitt volna korábban: levették a maszkokat. Ez persze nem jelenti azt, hogy felfedték kilétüket, a klipet ugyanis úgy vágták meg, hogy a srácok arcát nem lehet látni. Mindazonáltal sokakban felmerül a kérdés (tegyük hozzá jogosan): 'Vajon ezek után mi lesz a következő lépés? Lehet, hogy előbb utóbb véglegesen eltűnnek a maszkok?' A csapat szerint ettől nem kell félnünk. Meglátjuk mit hoz a jövő... A Before I Forgetet újabb turnék követték, amelyekben a banda olyan helyeken járt, ahol még soha: koncerteztek Dél-Amerika különböző országaiban, jártak Kelet-Ázsiában, év végére pedig egy 2 CD-s Live albummal lepték meg rajongóikat, 9.0 LIVE címmel. A live albumot egy újabb klip követte a 2005-ös turnék különböző állomásain felvett képanyagokból összevágva a ThE NaMeLeSs című Vol 3-as nóta 9.0:Live-es változatából. Év végén Joey komoly szerepet kapott a Roadrunner Records 25. évi fennállásának a megünneplésében, ami egy Roadrunner United nevet viselő, a kiadó legjobb zenészeiből összeállt zenekarként testesült meg. 2006 februárjában a SlipKnoT megnyerte a Grammy-t metal kategóriában a Before I Forgettel. A 2005 végi Final Volume turné után a banda 'feloszlott', ezzel elindítva a tagok mellékbandáinak újjászületését. Augusztus 1-jén megjelent a Stone Sour: Come What(ever) May című második lemeze, Augusztus végén pedig DJ Starscream: The New Leader című debütáló albuma. Joey a Ministry világkörüli turnéjának a dobosa volt. 2006. december 5-én jelent meg a SlipKnoT Voliminal: Inside The Nine címet viselő DVD-je, amelyen rengeteg belső, színfalak mögötti információhoz juthatunk. A banda várhatóan 2007 végén, illetve 2008 elején fog újra összeállni, hogy felvegyék a negyedik stúdióalbumukat.

2008 augusztus 20.-án végül megjelent at All You Hope Is Gone című negyedik nagylemezük, amely a Billboard lista első helyén nyitott.
2010. május 24-én, a Slipknot basszusgitárosát, a 38 éves Paul Grayt holtan találták egy hotelszobában, halálát morfium és fájdalomcsillapító túladagolása okozta. Corey Taylor, a Slipknot énekese a halálesetet követően úgy nyilatkozott, hogy "nem lenne sok értelme" tovább folytatni Gray nélkül.

2011 nyarán M. Shawn Crahan a Facebook felületét használta fel arra a bejelentésre, ami hónapok óta izgatta a Slipknot rajongóinak fantáziáját, tehát arra, hogy mégis mi lesz a banda jövője. Bejegyzésében úgy nyilatkozott, hogy 2012 nyarán ismét amerikai turné következik majd a zenekar számára, de nem terveznek kimozdulni innen, és mindemellett sem új dalokat, sem új lemezt nem terveznek, mert több időre van szüksége a bandának most arra, hogy máris ebben tudjanak gondolkodni. Egyelőre az a legfontosabb a zenekar számára, hogy össze tudjanak hangolódni, és amint sor kerülne erre, egyből jelezni fogják a közönség irányában. Mindemellett azt is meg kell jegyezni adalékként, hogy a 2011-ben tízéves Iowát a Roadrunner október 18-án ismét kiadja egy különleges újrakiadás formájában, ami egy bónusz CD-t és egy DVD-t is fog tartalmazni.

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Corey Taylor
ének
Mick Thomson
gitár
Jim Root
gitár
Sid Wilson
lemezjátszó
Craig "133" Jones
sampler
Shawn "Clown" Crahan
ütőhangszerek
vokál
Chris Fehn
ütőhangszerek
vokál
Alessandro Venturella
basszusgitár
Jay Weinberg
dob