A 2009-ben alakult Új Idők zenekar elsősorban saját számokat játszó tapolcai rockbanda. Fazekas Ádám az ütőhangszereket kezeli, Czilli Dániel a basszusgitárt, Szijártó János a szóló- és ritmus gitárt kezeli, valamint a gitár mellett énekel, ő írja a szövegeket és a zenét is.
2016-ban jelent meg az Új Idők első CD-je, 11 saját dallal. A lemez kiadásának előzménye az volt, hogy az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tapolcai hőseinek emlékére, valamint Tapolca újbóli várossá nyilvánításának ötvenedik évfordulója alkalmára KOKÁRDÁK ÉS KOSZORÚK címmel 3 felvonásos zenés színművet állított össze N. Horváth Erzsébet és Szijártó János. A zenét és a szövegeket Szijártó János írta, illetve 2009 óta működő zenekarát bővítette több taggal, új hangszerek bevonása okán. Korábban meglévő saját számokat alakított át, illetve fele részben újakat is hozott a produkcióba. Tapolcán 4 + 1 telt házas előadás zajlott le, amelyet végül állva tapsoltak a nézők és énekelték a könnyen megjegyezhető ráadásszámot.
A helyi sikert, felfokozott érdeklődést látva, érzékelve láttak neki a zenei albumnak, amelyet a Stage Record stúdiójában rögzítettek, leszámítva az (a nem szerkós) ütőhangszereket. Azok mérete és súlya miatt, a helyi zeneiskola hangversenytermében vették fel a csodálatos hangzásvilágot biztosító különleges hangszerek szólamait.