Bejelentkezés

x
Search & Filters

We Are Harlot

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
2011

További képek

Biográfia: 

Danny Worsnop (Asking Alexandria) és Jeff George Bruno Agra (Revolution Renaissance) közösen demókat készítettek, melyeket Wornsop szóló albumára szántak, azonban csatlakozott hozzájuk Brian Weaver, mint állandó basszista, így 2011-ben egy új zenekar született meg. Ettől fogva komolyabban vették a zenekart, s 2014-re szándékoztak kiadni egy albumot, azonban ez elcsúszott egészen 2015 márciusának végére.Már a kiadás előtt is voltak fellépéseik, a 2014-es Rock on Range-n is felléptek We Are Harlot néven, ezt követően még számtalan fellépésük volt a világ több pontján.

Egyébként először Harlot volt a nevük, de végül megváltoztatták We Are Harlot-ra, így legálisabb a nevük. Később szerződtek a Roadruner Records-sal.

A lemez kiadása után egyébként Worsnop elhagyta fő zenekarát, az Asking Alexandriá-t, hogy jobban koncentrálhasson az eredetileg side-projectként induló We Are Harlot-ra, illetve azt is bejelentette, hogy többé nem akar „kemény” zenét készíteni. Jelenleg is turnéznak, még a neves Download Festival-on is fel fognak lépni – így tehát sikerük kétségtelen.
 

Videók

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Danny Worsnop
ének
Jeff George
gitár
Brian Weaver
basszusgitár
Bruno Agra
dob