2005-ben született Budapesten, a rock zenével viszonylag hamar kapcsolatba került ugyanis szülei és főleg édesapja rengeteg ikonikus rock zenét hallgatott.
Élete és pálya futása:
A zenélést édesapja hatására kezdte el,először dobolni tanult de rájött hogy nem neki való ezért nem folytatta,ezután szintetizátoron kezdett játszani, teljesen autodidakta módon tanult billentyűzni.
Legnagyobb hatással voltak rá:Jon Lord,Derek Sherinian,Steve Stevens.
Konstantin az IDOLS - BILLY IDOL TRIBUTE BAND-ban tevénykenkedik mint koncert szervező és produkció felelős ezenfelül a zenekarnak a billentyűse is és néhány számban mint 3.számú gitáros.
Koncertek: Az első koncertek a délegyházi falunapokon volt ami kisebb nagyobb sikerrel zajlott,ezután Érden a blues tanyán léptek fel az Idolssal ahol tikkasztó hőség ellenére is nagy bulit csináltak,decemberben már plusz egy taggal játszott az IDOLS a BIG BIKE PUB nevű helyen ahol a FEUER FREI nevű RAMMSTEIN tribute léptek fel.
Ezután a koncert után a zenekar pihenőre tért és több tag cserén ment keresztül végül egy régi ismerős csatlakozott a csaoatba néhány buli erejéig és így a Délegyházi napokon ismét nagyszabású koncert adott a zenekar,októberben a szegedi városi rockkluban lépett fel az IDOLS ahol felejthetetlen bulit csapott a zenekar és máig emlékezetes a zenekarnak.
Hangszerei:
- Yamaha P-85 digitális zongora
- Roland Juno D
- Casio WK 7600
Egyéb eszközök/programok amiket használ koncerteken:
- Collab3 B3 HAMMOND VST PLUGIN
- BMI STRATOCASTER GITÁR