A Black Veil Brides ízelítőt adott az ’In The End’ klipjéből
Lent láthatjátok a színpadias Black Veil Brides rockzenekar ’In The End’ című videoklipjéhez tartozó rövid ízelítőt. A dal az együttes új nagylemezéről, a ’Wretched And Divine: The Story Of The Wild Ones’-ról származik, melyet a Lava/Universal Republic fog megjelentetni január 8-án. A CD producere John Feldmann volt (Papa Roach, The Used, Atreyu), és annyi már biztos, hogy ez egy kiforrott konceptalbum lesz, habár az énekes, Andy Biersack még nem fedte fel a pontos narratívát. „Ami számomra a legfontosabb volt, az azt kitalálni, hogy hogyan lehet dalszövegekkel egy összefüggő történetet elmondani” nyilatkozta a Revolver magazinnak. „Az volt a kérdés, hogy hogyan tudnánk egy különálló történetet többé-kevésbé beleszőni olyan dalokba, amiket egyébként személyes tapasztalatok alapján írtunk.”
A Black Veil Brides ezúttal még a zenei múzsáik körét is kiszélesítették. „Olyan követendő példákat, olyan módszereket vettünk most alapul, melyeket dalszerzőként még nem igazán próbáltunk ki” mondta az énekes a magazinnak. „Az új lemezünk olyan együttesektől is merített inspirációt, mint például a Sisters of Mercy, a Nine Inch Nails; de legalább ugyanennyire követtük a Social Distortion, a Metallica vagy a Slayer lábnyomait.


