Bejelentkezés

x
Search & Filters

Erőből, nem dühből - Angertea, Sicambria, Plasmapress, Ballabox beszámoló

Azt már átéltem, hogy el kell menni egy időre ahhoz, hogy képes legyek elismerni, újra felfedezni saját városom adottságait, szépségeit, ami esetemben Szentest jelenti. Nem gondoltam azonban, hogy ugyanez a mechanizmus működik a kisváros zenei értékei vonatkozásában is. Természetes, hogy a generációk változnak, a fiatal együttesek jönnek fel, mint a talajvíz, és ha – önhibáján kívül - nincs ott az ember kb. havi rendszerességgel a sarkukban, előbb-utóbb úgy rájuk csodálkozik, hogy a száját is elfelejti becsukni. Hát, így jártam én most!

Mert szó nincs arról, hogy a koncertszervező azért rántana össze lokális programot, mert megspórolná a benzinpénzt, a francot! Sokkal inkább azért, mert ha léteznek olyan nívójú helyi értékek, amit hiba lenne meg nem mutatni, ha pedig akad köztük, aki a világszínvonalat verdesi, erkölcsi kötelesség! Még akkor is, ha stílus-kavalkáddá fajul a történet, ám sebaj: így jöhetnek-mehetnek az emberek (mármint a közönség), hiszen egyiküket az egyik banda érdekli inkább, másikukat másik. Engem – szokatlan módon – az első és az utolsó fellépő fogott meg különösen, holott nem történt más, mint ami ilyenkor általában történni szokott. Hogy egy kvázi gimnáziumi zenekar kezd. Oké!

Csakhogy ebben az együttesben (Ballabox a neve) egy gimis tanár: nevezetesen Szebeni Zoltán dobol, ami messze nem általános jelenség, kivált ha hozzávesszük, hogy a tanár úr egy évtizeddel ezelőtt a helyi OB I-es vízilabda csapat oszlopos tagja volt. Nem árt azonban tudni, hogy Szentes gimnáziuma ún. drámai tagozatot is működtet, amivel érthetőbbé válik a dolog, hiszen alapos nyitottságot és művészi hajlamokkal bőven megáldott/megvert közeget feltételez, és már nincs is min csodálkozni. (Itt volt középiskolás Alföldi Róbert és Gáspár Sándor, Kárász Zénó és hosszú még a sor.)

Szóval a Ballabox. Amely sajátos módon szintetizálja a magyar underground rock hagyományait a „korszerű” szinti- és gitárpopos törekvésekkel. Hogyan is? Úgy, hogy a gitáros Varga Péter szabálytalan futamai távolról a Hajnóczy Csabáét (Kampec Dolores) idézik, Szebeni Zoli extra feszes dobolása felett. Az énekes (és közben általában szintetizátort, kevesebbszer gitárt nyüstölő) Balla István karizmája egyszerre Menyhárt Jenőé (Európa Kiadó) és Beck Zolié (30Y), de leginkább önmagáé, persze. A dalszövegek pedig nagyon okosan (olykor áttételesen, olykor direkt módon) feszegetik a mai kor problémáit. A kvalitásaik alapján tehát máris az országos élbolyban lenne a Ballabox helye, legalábbis a küszöbön állók hosszú sorában. A többi azon múlik, hogy tudnak-e hamarosan jó időben lenni jó helyen? Nem kérdés, hogy szurkolok nekik!

A Plasmapress mindig is Ladányi János szabadon szárnyaló, olykor el-elszálló jazzes, rockos gitárjátékára épült. Most is, miután ismét átalakult a banda, trióra (gitár, basszusgitár, dob) redukálódva. Mindig mondtam, amikor módomban állt, amit most: a tehetségük alapján jóval több van bennük a hobbizenekari státusznál. (Velük láttam utoljára dobolni szegény Farkas Petit, aki az est főzenekarának számító Angertea alapító tagja volt, és a csongrádi Tisza-híd felújításakor egy elkerítetlen, kivilágítatlan beton munkagödörbe esve halt szörnyet évekkel ezelőtt, egy szerencsétlen nyáréjszakán. A független magyar bíróság azóta sem volt képes megtalálni a felelősöket.) Egy instrumentális trió szárnyalása akkor az igazi, amikor a közönséget is képes magával ragadni. Ezen az estén középmagas repülések épp úgy előfordultak, mint felhő felettiek. Egy biztos: a trombitajátékkal megbolondított korszakukra momentán szívesebben emlékszem.

A szentesi rock zenekarok népesedő táborát gyarapítja a Sicambria is egy idő óta. Ami a jó hír, hogy remek rock-gitárost lőttek Füsti M. Lajos személyében. A rossz, hogy szövegeik nívója nem képes felülemelkedni a műfaj sablonjain. Aki képes elfogadni ez utóbbi tényt, örömét lelheti bennük. A magam részéről úgy fogtam a koncertjüket, hogy ez a (közel sem életfogytig tartó) bünti is letelik egyszer. Holott a zenéjükkel, a mondandójukkal gondom nem volt egy pillanatig sem, viszont a dalszövegeik színvonala alulról közelíti az e tekintetben nem túl acélos Kárpátiáét...

Nem úgy, mint az Angertea agyas muzsikája! Nem fürdök nap mint nap nyakig metálban ahhoz, hogy halál-biztosan tudjam: az experimentális grunge-metál bigmágocsi világszabadalom-e, vagy a licenszét birtokolják „csak” egyedül ők Magyarországon? Egy biztos: ezen a lemezbemutatón (az aktuális CD a Nr. 4: songs exhaled címet viseli) nem létezett önismétlés, két egyforma tizedmásodperc! Mi több, mások ötletei sem ismétlődnek náluk, mert alapból fel sem merülhet ilyesmi!

Ez a trió bizony, kikövetelte magának a közönség ráfigyelését, száz százalékos koncentrációját, szombatról vasárnapra virradóra is! Hihetetlen, elementáris erő áradt a produkcióból, megfejelve olykor megkapó lírai pillanatokkal. Mindez valami egészen sajátos harmóniába ágyazva, kifogástalan megszólalás közepette. Olyan koncertet hallhattunk az alföldi kisváros egyik legnagyobb méretű sörözőjében, amelyik a világ bármelyik színpadán, bármely fesztiválján elsöprő sikert aratna a metál-szcénában! Ki kell mondani: Mihály Gergő (gitár, ének), Peralta Miguel (basszusgitár) és Bárkai László (dob) triójának muzsikája világszínvonalú! Bár csak minél többen megismerhetnék az Angertea-t, Európában sőt azon túl is! A fiúk már megtették a magukét. A többi alighanem a norvég kiadójuk, és a szerencse dolga.

Kár, hogy az aktuális CD-jükön vendégeskedő Bill Gould (Faith No More) nem ért rá ezen az estén Szentesre látogatni. Büszke lett volna a mentoráltjaira, ahogyan mi is büszkék vagyunk rájuk, egy kicsit helyette is!

Olasz Sándor

 

 

 

 

 


 

Címkék: 
angertea
Sicambris
Plasmapress
Ballabox