Mátyás Attila énekes, dalszerző, rockgitáros idén lesz ötven éves. Ez idő alatt soha senki nem kérdezte meg tőle, hogy mi a kedvenc étele. Sőt, ezt a kérdést saját magának sem tette fel. Az idő súlya megnehezít minden választ. És néha borongóssá teszi a faggatást. De egyszer mindenki számára eljön a szembenézés pillanata. Még ha erre néha ötven évet kell is várni.

A könyörtelen, és módfelett ravasz kérdést 2013. április 4-én éjjel 22:35-kor, minden bizonnyal a legmegfelelőbb pillanatban, hosszú, tipródó kivárás után végül is én tettem fel az underground és a mocskos rockzene magyar nagymesterének. A csillagok állása kedvezett, és minden alkalmasnak ígérkezett, hogy a hűvös éjjelen beteljesüljön – egy régi jóslat. Sokat ígértek a csillagok fényszögei: léptem, hogy megtudjam végre a titkot, amit ezeddig senki nem tudott.

A mester telefonszáma először foglaltat jelzett (talán Jerabek úrral egyeztetett e késői órán, elvégre újra F.O. System koncerttel sejlő idő közeleg), de másodszorra már felvette. A férfihang, melynek zendülésétől egykoron női alsóneműk felhői hulltak lágy halmokba (vagy még a mai napig is így van ez?), beleszólt a telefonba. Nem haboztam egy pillanatig sem, hiszen a szokatlan időpont álmatagsága és a meglepetés ereje egyaránt engem támogattak. Parancsvarázsként csattant a sötét kérdés e késői órán:

- Attila, mi a kedvenc ételed?

- Tessék?

- Mit szeretsz leginkább enni?

- Nem tudom.

Megfogtam a nagymestert. A meglepetés ereje és a késői varázs. Tudom, ha kéznél lett volna fekete gitárja, – s kéznél lettem volna jómagam-, nem úszom meg épp bőrrel a kalandot. De a hangátvitel-mágia, és a hallótávolság most engem segített. Éreztem, hogy nem hagyhatom csak úgy, ennyiben. A feszültség nőttön-nőtt, és én még tovább feszítettem:

- Hogyhogy nem tudod?

- Nem gondolkoztam ezen még soha. Tényleg.

- De csak van valami, amit a legjobban szeretsz enni?

- Csak azt tudom, mit nem szeretek.

- Attila, én még nem találkoztam senkivel, aki ne tudta volna, hogy mi a kedvenc étele!

- Most már igen…

Mátyás Attilával 1988-ban találkoztam először a Fekete Lyukban. Esős, nyárvégi éjszaka volt. Ő az F.O. System-mel nyomult, én a Rituális Rémtettek csodaszép énekesnőjével. Röviden eszmét cseréltünk Andrew Eldritch énekéről és munkásságáról. Arról az emberről beszélgettünk, aki a sötét rockzene skót nagymestere (és egyben atyja) volt akkoron, Sisters of Mercy nevű zenekara élén. Eldritch nagymester kezdett elsőként olyan rettentő mély hangon énekelni – Leonard Cohen által inspirálva – amiből aztán az egész Dark-Gothic stílus kinőtte magát. Az a borongós, dallamos, halálosan és reménytelenül szomorú-szép rockzene.

- Csirkepörkölt nokedlivel, vagy krumplistészta? Melyik a jobb? – nem hagyhattam annyiban.

- Nem is tudom. Megfogtál. Engem csak a zene érdekelt, mióta az eszemet tudom, a konyha soha. – ő sem adta egykönnyen.

- Csak eszel néha valamit?

- De még mennyire, szeretem a finom ételeket – még ha ez nem is látszik rajtam – de ötven év alatt nem is gondoltam erre.

- Ötveeen????

- Már annyi.

Az F.O. System annak idején mindent vitt. Elképesztőek voltak. Úgy hiszem, tíz évvel előzhették meg a korukat, valami hasonló hangzást tudtak már akkor, mint amivel jóval később, a kilencvenes évek közepén a Moonspell nemzetközi sztár lett. Az F.O. System fénykorában nálunk még javában szuszogott a kommunizmus szörcsögő tüdeje, bár talán éppen ezekben az években kezdett el végérvényesen hörögni, és nem aztán is húzta sokáig. “Csak egy pillanat, és elmúlik minden, ez a jövő túl sötét, hát ne maradj itt velem!” Énekelte Mátyás Attila, aztán egy pillanat alatt tényleg el is múlt minden – majd harminc év Sex Action-östől, tajtékos bulistól- mindenestől, a végtelen idő hömpölygő ködében. Ha a nagymester Londonban született volna, ezt a cikket most talán a TIMES hozná ünnepi kiadásban. A mi, akkori, kommunista, és az azt követő álszemérmeskedő, fene tudja milyen valóságunkban – szerintem – az “Öngyilkos vágyak” című dal szövege miatt nem lehetett soha komolyabb szerződése és nyilvánossága az F.O-nak. Attila ötven éve szúrta el. Ott, és akkor, amikor leugrott arról a felhőről. Ha csak néhány száz kilométerrel ügyesebb, Ausztriában egy világsztár születhetett volna a hatvanas évek elején. Elvétette.

- Könyörgöm! Nevezz meg egy ételt!

- Sok dolgot szeretek.

- Mégis…?

A Sex Action országfelforgató bugyiszaggatásai után csendes évek következtek. A nagymester az Agnus Dei összetettebb, filozofikusabb világába merült hosszú-hosszú évekre. Talán a befelé fordulás, a csendes transzformáció évei voltak ezek, amelyek megelőzték azt a kirobbanó újjászületést, ami a legutóbbi években bontakozott ki az énekes/ gitáros zenei világában, a Mátyás Attila Band megalakításával.

- Itt az ideje, hogy legyenek kedvenc ételeid, és összerakj magadnak végre egy valódi csúcsmenüt!

- Nehéz lesz. Talán egyik nagynéném jósolta meg gyermekkoromban, hogy “Attila, ha csak a gitárokon jár az eszed még evés helyett is, akkor konyhai analfabéta maradsz mindörökre, és kedvenc ételed se lesz soha!”

- Attila, te szoktál főzni? – erősödött fel bennem a gyanú.

- Nem. Soha. Semmit. Tényleg, konyhai analfabéta vagyok. – bizonyosság hát.

- Ezek szerint beteljesült a jóslat!

- Az meglehet!

- Törjük meg! – biztattam.

- Akkor legyen, mondjuk nyúl. Vagy bárány. Sütve. Nem! Inkább a nyúl! Nyúl vadasan. Zsemlegombóccal. Azt nagyon szeretem – mondta ki végre.

- Aperitif?

- Pálinka. Valami jó, minőségi pálinka.

- Bor a nyúlhoz?

- Rosé. És persze lehet leves is előtte. Sütőtök krémleves, csak ne túl édesen.

- Desszert?

- Volt nyúl, akkor legyen répa is. Répatorta. Répatortát szeretnék.

- Tök – nyúl – répa. – hejj, ez bizony a régi, szép tajtékos időket idéző kombó!

- A Sex Actionnel készülsz tán az ötvenediket ünnepelni?

- A Sex Action-nel is. Meg az F.O. System teljes felállásával, na meg egy kis Agnus Dei-jel és persze mostani zenekarommal, a Mátyás Attila Band-del. Egy hatalmas buli lesz az összes eddigi zenekarom részvételével, az A38 Hajón, november 15-én.

A nagymester óvatlan volt, így megtudtam féltve őrzött titkainak talán legbecsesebbjeit, sőt még azt a titkot is, ami annyira titkos volt, hogy maga a nagymester sem tudta eddig. De tovább megyek: van nekünk egy közös titkunk is, amit most, ennek a sikernek az örömére megosztok a világgal: a www.konyha.tv zenéjét is Mátyás Attila szerezte, mert ő (titokban?) szerintem igencsak ütős filmzenéket ír.

Az énekes/gitáros születésnapjára a Konyha.tv is készül…

Klacsán Gábor – www.konyha.tv