Bejelentkezés

x
Search & Filters

Stone Temple Pilots - Chester Bennington teljesen felvette a banda ritmusát



A Stone Temple Pilots gőzerővel halad az új kislemeze valamint az azt követő őszi turné munkálataival, és új énekesük Chester Bennington is teljesen felvette a banda ritmusát.

 

A The Pulse Radio nemrégiben a zenekar gitárosával, Dean DeLeo-val beszélgetett arról, miért is a Linkin Park kiválóságát választották énekesi posztra:

„Egyszerűen úgy, hogy nem volt listánk, nem csináltunk meghallgatásokat, úgy gondoltuk Chester a megfelelő ember. Nagyon érdekes a történet, mert Chester elmesélte nekem, hogy amikor kilenc évvel ezelőtt randizni kezdett a feleségével elmondta neki, hogy egy nap kapni fog tőlünk egy felkérést, hogy legyen a zenekar énekese.”

A banda basszusgitárosa, Robert DeLeo egy rádiós interjúban azt fejtette ki hogy:

„Weiland elbocsátása a zenekar minőségének fenn- és életben tartásáról szólt. Mi azt szeretnénk, ha elmegyünk egy városba fellépni, akkor mindenünket beleadjuk abba a buliba. Ez a múltban nem így történt.”

 

Címkék: 
stone temple pilots
Chester Bennington