Bejelentkezés

x
Search & Filters

A T&N a Slave To The Empire videójával indít



A Dokken-ből eredő zenekar, a T&N a Slave To The Empire című számuk videójával indít, amit lejjebb megtekinthettek. A basszusgitáros Jeff Pilson adta a főbb éneket ahhoz a dalhoz, amelyben szerepel a gitáros George Lynch és a vendégdobos, Brian Tichy is – ez utóbbi a múlt héten jelentette be, hogy távozik a Whitesnake-től annak érdekében, hogy Sass Jordan-nel a Sun-ra összpontosíthasson.

A T&N az állandó dobbossal, Mick Brown-nal más a második albumon dolgozik. Csakúgy, mint debütálásuk, a tervek szerint ez is nyolc új számot és négy Dokken feldolgozást fog tartalmazni.

Pilson nemrégiben azt mondta, hogy nem gondolta, hogy a zenekar fenyegetést jelentene a Dokken örökségét tekintve, amire a magyarázata a következő volt: " Don most és mindörökké a Dokken hatásának felbecsülhetetlen értékű része. Soha senki nem akarja ezt egy szemernyire sem elvitatni tőle. De nekünk hármunknak volt időnk letesztelni ezt a csodálatos hatást, és mivel ezeknek a daloknak mi is az írói voltunk az írói, úgy érzem sok mindent ki tudunk fejezni. Ha valami, hát éppen ez a Don iránti tisztelet méltó kifejezése, és nem valamiféle versengés.

 

Címkék: 
T&N