A Tool dobosa szerint az új album „nagy valószínűséggel” 2014 elejére várható
A Loudwire eheti interjújában a Tool dobosát, Danny Carey-t faggatták ki, és nem meglepő módon feljött az új album témája is. „Egyelőre még mindig csak mi hárman vagyunk [Carey, Adam Jones és a basszista Justin Chancellor],” magyarázta Carey „De hamarosan visszatér az énekesünk is [Maynard James Keenan], tudod, hogy mindenki elkezdhessen a saját részén dolgozni, és közösen összehozhassuk a számokat. Az már szinte tipikusnak számít, hogy mindenki menne a saját feje után, de akárhányfelé húzunk is, legvégül akkor is sikerül jellegzetes Tool zenét csinálunk. Minden egyes nap dolgozunk a lemezen, és egyelőre szuperül megy. Remélhetőleg az év vége-felé már a stúdióban leszünk.”
Mikor arról kérdezték, hogy 2013-ban megjelenhet-e az az új Tool CD, Carey a következőt felelte: „Kétlem. Mivel ebben a pillanatban még a pontos számlista sincs kidolgozva, szinte lehetetlen lenne. Elképzelhető, hogy az album még 2013 végére készen lesz, ez lehetséges – de annak a logisztikája, hogy fizikai testet öltsön az album, és azonnal megfűzni a kiadót, satöbbi… hát, ezért is kétlem, hogy karácsony előtt kiadható lenne a lemez. Majd meglátjuk hogy sikerül. Nagy valószínűséggel 2014 elején fogjuk piacra dobni.”