Bejelentkezés

x
Search & Filters

Valentin-napi klip és nagykoncert a Carbonfoolstól

Valentin-napi meglepetésként mutatta be az Opened Doors című dalához készült új videóklipjét a Carbonfools.  A közönség ezt a számot is hallhatja élőben február 23-án, szombaton este a budapesti Barba Negra Klubban, ahol a fiúk a szokásosnál hosszabb műsorral lépnek színpadra a tavaszi turnéindító koncerten.

Kellemes hangulatú, új, fekete-fehér, internetre szánt videóklippel ajándékozta meg rajongóit Valentin-napon, vagyis február 14-én a Carbonfools. A táncolható elektronikus alapokat és az élő hangszeres zenét ötvöző, egyre népszerűbb magyar zenekar választása az Opened Doors című dalra esett, amely a novemberben megjelent Carbonsweet című stúdióalbumon szerepel.
- Napról napra, fellépésről fellépésre tapasztaljuk a felénk áradó szeretetet, amit ezzel a gesztussal szeretnénk viszonozni a rajongóinknak. Az új klipet Kőrös Gergely rendezte, a társrendező pedig a dobosunk, Kelo volt. A fiúk forgattak a tavaly novemberi, dupla teltházas lemezbemutató koncertünkön az A38 hajón, de ott voltak a próbákon, dedikálásokon, sőt időnként elkísértek minket interjúkra is. Reményeink szerint az Opened Doors klipjének képsorai visszaadják, mennyire pozitív a hangulat és baráti a légkör a zenekarban, és milyen gördülékenyen tudunk együtt dolgozni – mondta Fehér Balázs, a Carbonfools énekese.

A közönség legközelebb február 23-án, szombaton este a budapesti Barba Negra Klubban hallhatja élőben a Carbonfools dalait.
- A megszokottnál valamivel hosszabb műsorral és a hely hangulatához illő látványtervvel készülünk erre a koncertre. A programban természetesen helyet kapnak a Carbonsweet című lemezünk dalai és a korábbi nagy slágerek is, de előveszünk egy-két régebbi szerzeményt is, amelyeket ritkábban szoktunk játszani. Ez a budapesti fellépés egyben a tavaszi turnénk nyitóállomása is, hiszen március-áprilisban folyamatosan járni fogjuk az ország nagyvárosait – tette hozzá Fehér Balázs.

A Carbonfools koncertjére a belépőjegyek elővételben 1600, a helyszínen pedig 2000 forintba kerülnek.

The Carbonfools: Opened Doors

 


 
Címkék: 
the carbonfools