Bejelentkezés

x
Search & Filters

A Zöld Pardonban kezdi a nyarat a 30 éves Pál Utcai Fiúk



Évadnyitó koncertet ad május 9-én, csütörtökön a ZP-ben az idén 30 éves Pál Utcai Fiúk zenekar. Ez lesz az egyetlen nyári budapesti szabadtéri fellépésük. A legendás alternatív banda természetesen teljes életművéből csemegézik majd, és ezúttal nemcsak a fiatal, de az idősebb generációhoz tartozó rajongóik megjelenésére is számítanak Lecsóék.

1983-ban, azaz kereken 30 éve egy szigetszentmiklósi garázsból indult hódító útjára a Pál Utcai Fiúk együttes, ami az évek során az ország egyik legnépszerűbb alternatív formációjává lépett elő, ma pedig igazi legendának számít a műfaj szerelmeseinek körében. Ezt a 30 évet idén több koncerttel is megünnepli a banda, ezek közül az első és egyben utolsó szabadtéri budapesti helyszínül a ZP szolgál majd.

- Amióta a Zöld Pardon elindult, minden évben játszottunk ott, így ez idén sem lesz másképp. Sőt, ezúttal ott nyitjuk a nyári évadunkat, és ami Budapestet illeti, ott is zárjuk, hiszen a nyár folyamán már csak vidéki helyszíneken fogunk megfordulni, úgyhogy a fővárosiaknak mindenképpen érdemes eljönniük erre a bulira – mondta Leskovics Gábor, a csapat frontembere.

A PUF 30 év alatt semmit sem veszített népszerűségéből, így nem meglepő, hogy közönségükben ugyanúgy megtalálhatóak az egyetemista fiatalok, mint a velük egykorú rajongók. Ezúttal azonban Lecsóék túlnyomó részben mégis inkább a régi ismerős arcokra számítanak:

- Az évek során már kialakult egy olyan közönségünk, akik minden évben ott vannak a ZP-s bulijainkon. Ők azok a rajongóink, akik akár már a ’80-as, vagy a’90-es évek óta szeretik a zenekart, de azóta esetleg családot is alapítottak, és már nem járnak  el minden kisebb koncertünkre. Viszont ők sokkal szívesebben jönnek el egy nagy, szabadtéri helyszínre, mint egy 200 fős, zsúfolt klubba, hiszen ide akár még a gyermekeiket is elhozhatják magukkal. – magyarázta az énekes.

A zenekar egy igazi best of műsorral készül az estére, így biztosan mindenki megtalálja majd a repertoárban a kedvenc PUF dalát, korosztálytól függetlenül:

- Igyekeztünk egy teljes karrierünket átfogó, pörgős műsort összerakni, úgyhogy garantáljuk, hogy senki nem fog unatkozni. Mi már nagyon várjuk a bulit, és számítunk minden 0 és 99 év közötti PUF rajongóra május 9-én, csütörtökön, este 8 órától, a ZP-ben!  - tette hozzá Lecsó.
A koncertre a belépő 600 forintba kerül.

Az esemény meghívója:
https://www.facebook.com/events/370402826408509/

Részletek:
https://www.facebook.com/pages/P%C3%A1l-Utcai-Fi%C3%BAk/147391848646747
http://palutcaifiuk.frissnet.hu/
https://www.facebook.com/zoldpardon/

 


 
Címkék: 
Pál Utcai Fiúk
zöld pardon