1969-ben a Pink Floyd még mindig az útját kereste Syd Barrett-től való megválása után. A Pink Floyd második lemeze, az ’A Saucerful Of Secrets’ után megmaradt olyan hibrid felállásban, ami még mindig magába foglalta az alapító frontembert. Amikor Barrett hivatalosan is távozott, a ’More’-on hallható néhány szám világosan kijelölte az új irányt.

A lemez a ’Cirrus Minor’-ral kezdődik, ami hamarosan a Floyd hangzás irányadójává válik, amit álomszerű természetes hangok követnek. A hangulatot hamarosan félbeszakítja a Floyd valószínűleg leghangosabb és legagresszívebb dala, a ’The Nile Song’. A brutális és erőteljes szám fejbe veri a hallgatót a proto-metal rockkal. Ez lehet a banda egyik legjobb elfeledett dala.

A ’The Crying Song’ visszavesz a tempóból. A dalt Roger Waters írta, aki minden szám megírásában kivette a részét, ez a gyönyörű dal pedig tökéletesen illik a szöveg hangulatához: „We cry and cry, sadness passes in a while”. David Gilmour énekét hallhatjuk a gitárok, vibrálások és a minimál dobok mellett – ezek összessége pedig olyan atmoszférát teremt, ami inkább kísértő, semmint pszichedelikus.