Ahol a különböző ízlések találkoznak - Rats With Broken Tails interjú
Nemcsak a fiataloknak áll a világ, ezt pedig tökéletesen megmutatja a Rats With Broken Tails csapata is. A trió minden tagja különböző háttérrel érkezett és különböző stílusú zenéken is nőtt fel. Ebből született meg a formáció, amit pontosan még őket maguk sem tudnak behatárolni (persze ez nem is szükséges), de talán a post-punk az, ami a legközelebb áll hozzájuk. Az interjúban most a világaik találkozását és a közelgő debütáló nagylemez anyagát boncolgattuk.
Rockbook: Mindannyian különböző zenei háttérrel érkeztetek. Hogyan jellemeznétek a saját zenei ízléseteket egy-egy mondatban?
Chucky Ramone: Az én ízlésem rettentő vegyes. A komolyzenétől a hardcore-ig mindent hallgatok. Tanyán nőttem fel, tehát a mulatós zene sem áll messze a szívemtől. Én a klasszikus rock n’roll stílussal kezdtem (AC-DC, Motörhead, Deep Purple), később pedig jött a punk zene, ami nagy hatással volt rám.
Spitzer Zsolti: Nálam ez a Pink Floyd-tól a thrash metálig terjed.
Tisóczki Gyuszi: Én alapvetően mindenevő vagyok az irányzatokat tekintve, kivéve a mulatós és a mostaság felkapott rap-trap vagy tudom is én milyen stílusú tucat zenéket. Ebben a műfajban is vannak kedvencek, de azok inkább a 90-es évek nagyjai, Beastie Boys, Public Enemy, RDMC 1-1 dalai. Alapvetően az elektronikus zene az, ami igazán a szívem csücske (synthpop, EBM, new wave).
Rockbook: Hogyan tudjátok ezt a három világot úgy összehangolni, hogy abból végül egy egységesebb zenekari hangzás szülessen?
Gyuszi: Egyszerű a válasz. Legyenek nyitottak a tagok az újra és ne zárkózzunk el a kompromisszumoktól.
Zsolti: Azt én sem tudom, de úgy látszik működik. 
Chucky: Szerintem van egy olyan összhang közöttünk, ami egységessé teszi. Mindenkinek van egy ötlete, amit közösen csiszolunk készre, majd a végén születik egy olyan dal, ami sokszor eltér az eredeti koncepciótól, mégis sokkal jobb lesz belőle.
Rockbook: Mennyire célotok, hogy a jövőben egy adott műfajt képviseljetek? Esetleg megmaradtok kísérletezőnek és mindig újat próbáltok majd nyújtani?
Chucky: Szerintem nem lehet minket egy adott műfajba beskatulyázni. Talán a kísérletező jobban illik ránk. Mindig kap az ember valami külső ingert, akár más zenei stílusból, amit kicsit átgondolva a saját szájíze szerint be tud építeni. Nekem a Viagra Boys adta meg például, hogy legyen szinti a zenekarban.
Zsolti: Úgy gondolom maradunk ezen a vonalon amin elindultunk.
Gyuszi: Részemről nem cél egy stílus vagy irányzat. Kísérletezni kell és ez egy jó dolog. Pont ettől lesz valami egyedi és talán felismerhető.
Rockbook: Pont e miatt a kicsit vegyes hangzás miatt merült fel bennem a kérdés, hogy előfordulnak köztetek kreatív összecsapások az alkotási folyamatok során?
Gyuszi: ”Kreatív összecsapások” nálunk kérem nincsenek! Itt kérem egy diktatúra üzemel!! Az van, amit Chucky kifundált! (Nagy röhögés) Aztán végül megdöntjük.
Chucky: Összecsapások nincsenek. Én talán kicsit indulatosabb tudok lenni, de próbálom magam visszafogni. Nem vagyunk egy veszekedős zenekar, inkább mindenki magában tartja, aztán ha mindenki megnyugodott megy tovább minden. Ha valamiben esetleg nem értünk egyet, akkor azt pihentetni szoktuk. Legyen az hangzás vagy egy dal összetétele. Később újra elővesszük és hirtelen beugrik az a hiányzó dolog és már meg is született.
Zsolti: Igazán nem szokott lenni konfliktus. Mindenki beleteheti a saját ötleteit, gondolatait.
Rockbook: Kérlek, meséljetek kicsit arról, hogy hogyan kezdtétek a zenei pályátokat! Volt első hangszer, első koncertélmény, első kudarc vagy első siker, ami ösztönzött titeket?
Chucky: Nekem a punkzene és az első gitár 14-15 éves lehettem, de mivel érdekelt minden hangszer, így elkezdtem dobolni, utána jött a basszusgitár, zongora és szépen sorban ami csak a kezembe akadt azon megtanultam valamilyen szinten játszani. 17 évesen álltam először “színpadra” egy Orosházi kocsmában. Mai napig szinte az egész napra emlékszem és az egész koncertre. Onnantól kezdve csak ennek akartam élni. Utána persze minél több koncert volt, annál inkább akartam csinálni és jobb lenni.
Zsolti: Én már gyermekkoromban szerettem volna gitározni, de valahogy elhalványult bennem ez a dolog. Amikor leszereltem a katonaságtól, elmentem az egyik jó barátom próbájára. Ő basszusgitározott az akkor működő kiskunfélegyházi OverDrive nevű zenekarban és ott úgy éreztem, hogy nekem is zenekarban kell játszanom.
Gyuszi: Na, ez jó kérdés… Egyszer volt hol nem volt, a 90-es évek vége felé, összehozott a sors a melóban egy zenész (mint kiderült) kollégával. Ő már régóta ezt a mesterséget űzte (gitár, ének, dalszövegek) rock zenei és egyéb irányzatokban. Felmerült benne, hogy kellene valami szinti hangzás a bandába.
Én mint a Titkolt Vangelis, J.M. Jarre, Koto, Kraftverk virtuóz, bele is mentem a buliba. Sikerült venni egy Casio-t, 36-havi részletre. Próbahely is összejött, mehetett a buli. Részemről katasztrófa volt. Nem tudom mennyit gyurmázott rajtam, hogy legalább ütemben legyek, de volt hozzám türelme. Később jött a Metamorf együttes, ahol Zsolti a jelenlegi gitárosunk basszerozott. Saját dalok, kisebb-nagyobb fellépések. Aztán sok év kihagyás után, itt vagyok. Hiányoztak az igazi hangszerek.
Rockbook: Ha vissza lehetne ugrani az időben, lenne valami, amit másképp csinálnátok akár már az indulás pillanatában?
Gyuszi: Nem!
Zsolti: Személy szerint kihagynám azokat a zenekarokat amelyekben sok évet elvesztegettem a feldolgozásokkal.
Chucky: Ennél a zenekarnál semmit. Ez az első tényeges olyan bandám, ahol látom, megér minden fáradtságot és belefeccölt energiát. A kezdetektől együtt fejlődünk és húzzuk egymást. Szerintem ez a legfontosabb.
Rockbook: Számotokra mit jelent maga a zenélés? Terápia, önkifejezés, lázadás vagy esetleg valami egészen más?
Zsolti: Egyértelmű, hogy a legjobb terápia.
Chucky: Ebben a sorrendben. Sok mindent ki tud adni magából az ember egy egy dalban. Ki tudja fejezni akár a jelenlegi, akár a múltbéli lelki állapotát. Legyen az öröm, csalódás vagy egy életmód ami végigkíséri az életét. Én személy szerint sok mindent bele tudok tenni egy dalba magamból.
Gyuszi: Menekülés valamilyen formában, de az alkotás az, ami engem inspirál. Aztán ha másnap meghallgatom ami jónak tűnt, legtöbbször egy kalap szar.
Rockbook: Mennyire fontos számotokra az üzenet, amit a dalaitokkal közvetítetek? Tudatosan építetek mondanivalóra vagy szimplán ösztönből írtok?
Gyuszi: Itt Chucky a kompetens.
Zsolti: A szövegeket Chucky írja, de fontos, hogy legyen mondanivalója és ezeknek úgy gondolom bőven akad.
Chucky: Hogy pontosan mi egy üzenete egy adott dalnak, az mindig a végén derül ki számunkra. Amikor megírom a szöveget, az sokszor nem tudatos. Csak látok magam előtt egy szituációt vagy egy képet, amit aztán sorokba öntök. Vagy éppen beugrik 1-2 mondat amit leírok és utána már hozza a többit magával, mintha csak olvasnám vagy hallanám, de már készen a fejemben van. De előfordul olyan is, hogy 1-1 dalszöveg 1-2 hónapig készül, mert többször neki kell fussak.
A zenei alapokat nagyjából összerakom otthon és felveszem csak, hogy hallják a fiúk mi is az alap ötletem, később ezt gyúrjuk teljes dallá közösen. A borús szövegvilág pedig véletlen, most pont ezt a vonalat kaptuk el.
Rockbook: Épp az első nagylemezeteken dolgoztok. Hogyan lehet szerintetek kitűnni manapság egy új anyaggal, amikor napi szinten kerülnek elő újabbnál újabb előadók?
Zsolti: Ez jó kérdés. Talán úgy lehet kitűnni, ha megpróbálsz valami újat és egyedit létrehozni, ha egyáltalán még lehet.
Chucky: Nem kifejezett célunk kitűnni. Próbálunk valami olyan dolgot csinálni, ami egyedi és talán nem lehet rá azt mondani, hogy tömegzene. Én személy szerint nem sok hasonló zenekarral találkoztam, aki hasonló világban mozog mint mi, persze biztos, hogy van és csak én nem vagyok eléggé tájékozódott. Úgy érzem, van valami a mi dalainkban, a szövegekben vagy hangzásban, ami egyedivé tud minket tenni ahhoz, hogy az emberek megjegyezzék, melyik is ez a zenekar.
Gyuszi: Az egyediség.
Rockbook: A fiatalabb generációs zenekarok könnyebben haladnak a korral, akár az aktuális zenei trendeket, akár a közösségi médiában való természetes jelenlétet nézzük. Ti hátrányban érzitek magatokat ebből a szempontból?
Gyuszi: Nincs hátrányban senki szerintem. Mindenki úgy használja ki a lehetőségeket, ahogy a kedve és az intuíciói engedik. Merni kell! Ez visz előre vagy taszít a mélybe.
Chucky: Én úgy gondolom mind a hárman ilyen téren régimódiak vagyunk. A trendekkel abszolút nem foglalkozunk, sem azzal, hogy tukmáljuk a zenekart mindenhol. Amennyire tudunk jelen vagyunk Facebook-on és YouTube-on, ahol tudunk az emberekkel kommunikálni és megosztani a friss infókat vagy akár az új dalokat. A napi szintű posztolás nem a mi stílusunk és még annyira ismertek se vagyunk hogy az emberek ilyen szinten figyeljenek ránk.
Rockbook: Végül, ha csak egyetlen mondatban kellene megfogalmaznotok, mi is az a Rats with Broken Tails, mit mondanátok?
Zsolti:Törött farkú patkányok. Egyedi név, akár a stílus.
Chucky: Igazi utca vegyes. Mindenből és mindenkiből van benne egy kicsi.
Gyuszi: Szórakozás és szórakoztatás.
Matyi-Szabó Nóri
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
