Alvin és a Mókusok a Barba Negra Music Clubban!
A Nyíregyházáról indult trió azon kevés hazai bandák egyike, mely több mint 20 éve örvend töretlen népszerűségnek. Igaz, hogy első koncertjük óta már egy teljes generáció felnőtt, a punk-rock attitűd mit sem változott az idő előrehaladtával. A bakancsos, kötött pulcsis tinédzserek ugyanúgy az első sorokban csápolnak rájuk most is, a lazábbak mellett pedig az sem meglepő, ha épp szüleik rázzák a fejüket. A zenekar mindezek ellenére sem ücsörög babérjain, s két év után itt a Konfliktus című nótával felvezetett új nagylemez, A bölcsek meg hallgattak, melyet élőben december 13-án a Barba Negra Music Clubban mutatnak be Alvinék.
Friss hír, hogy egy koncert erejéig visszatér a dobok mögé Figula Gergő kisegítőként. „Ennek szomorú oka, Márió halaszthatatlan műtéte, így a december 13-i, budapesti koncert erejéig visszatér hozzánk régi csapattársunk, Figula Gergő és vele fogjuk az estét végigzenélni! A tervezett műsor nem sokat fog változni, bemutatjuk az új lemezt, talán a 21. születésnap egy kicsit nagyobb szerepet fog kapni az este folyamán! Lesznek fúvósok és egy nagyon pörgős műsor! Máriónak gyógyulást kívánunk és december 19-én, Szombathelyen már várjuk vissza a dobok mögé.“ -írta a csapat.
A koncert felhozatalát két vendégzenekar, a Fatal Error és a Magic Cats Rockabilly trió teszi teljessé.
A menetrend:
20.00 - Kapunyitás
20.15 - Magic Cats Rockabilly trió
21.00 - Fatal Error
22.00 - ALVIN ÉS A MÓKUSOK
Belépő elővételben: 2.000 Ft.
Belépő a helyszínen: 2.500 Ft.
Elővételes jegyárusító helyszínek:
- Barba Negra Music Club (XI. ker, Prielle Kornélia utca 4.)
- Headbanger (V. ker. Múzeum krt. 17.)
Online jegyértékesítés: A Barba Negra Music Club hálózatában, a Ticketportal rendszerében, a Broadway Jegyiroda rendszerében.
Facebook event: https://www.facebook.com/events/895622113781593/
Facebook kommentek