Az Apocalyptica elhozta 2024 egyik legkülönlegesebb zenei élményét (koncertbeszámoló) - 2024.11.25., Barba Negra
Apocalyptica, Arctis – 2024.11.25., Barba Negra Red Stage
Az év egyik legizgalmasabb koncertjének ígérkezett az Apocalyptica aktuális budapesti fellépése, mivel a finn csellósok 28 év után ismét egy olyan lemezzel jelentkeztek, amelyen Metallica dalok feldolgozásai szerepelnek és a koncertprogramot is kizárólag ezekből állítottak össze.
Vendégként a Eicca Toppinenék honfitársai, az Arctis tagjai melegítették be a terepet, akik annak ellenére, hogy 2018-ban alakultak, bizonyos szempontból még az útjuk elején járnak, hiszen debütáló albumuk alig egy hónapja jelent meg, méghozzá a Napalm Records gondozásában, és nyilván biztató előjel, ha egy ilyen neves kiadó fantáziát lát egy viszonylag új bandában. A csapat zenéjére többnyire simán csak modern metalként hivatkoznak, amibe ugyebár sok minden belefér, de igazából főleg az Amaranthe-tal vonhatunk párhuzamokat. Zeneileg nagyon hasonló a helyzet: a svédekhez hasonlóan a finnek is ügyesen ötvözik a metalos, a popos és az elektronikus elemeket, de míg Elize Ryd mellett egy férfiénekes és egy hörgős is áll a fronton, Alva Sandström-nek egyedül kell boldogulnia. A többiek is rokonszenvesek persze, de egyértelmű, hogy az énekesnő a banda csodafegyvere, aki valóban kincset ér, mivel kedves, barátságos és kifejezetten csinos jelenség, emellett pedig a hangi adottságaira sem lehet panasz. Nyilván nem az
Arctis találta fel a spanyolviaszt, de kétségtelen, hogy a dalaik fülbemászók és könnyen befogadhatók, ez pedig hosszú távon igencsak kifizetődő lehet.
Arctis
Az Apocalyptica mindig is üde színfolt volt a metalos palettán, mert bár a folk metalnak köszönhetően hangszerek egész garmadája jelenik meg a színtéren, a cselló azért még mindig kuriózumnak számít, itt pedig három is van belőle, hiszen a már említett Eicca mellett Paavo Lötjönen és Perttu Kivilaakso is ezt a vonós hangszert választotta annak idején. Az évek során ugyan többször volt rá példa, hogy egy énekes is erősítette a csapatot, ráadásul Franky Perez kifejezetten jól illett a képbe, ezúttal azonban nincs se ő, se más, és a három főhős csak Mikko Kaakkuriniemi-vel egészült ki, aki idén váltotta Mikko Sirén-t a dobok mögött.
Kicsit nehezen megfogható és bekategorizálható a jelenlegi helyzet, hiszen az Apocalyptica-nak szép számmal vannak saját szerzeményei is, a Metallica-hoz azonban mindig is különleges viszony fűzte őket és a debütáló albumukon is James Hetfieldék dalait dolgozták fel – alapvetően nyolcat, de a 2016-os remaszterizált kiadáson három további átirat is szerepelt. A finnek idén elérkezettnek látták az időt ahhoz, hogy visszanyúljanak a gyökereikhez, méghozzá az „anyazenekar”, valamint a tragikusan fiatalon elhunyt Cliff Burton családjának támogatásával. A kölcsönös tiszteletet mi sem bizonyítja annál jobban, minthogy a The Four Horsemen-ben Rob Trujillo, a One-ban pedig Hetfield működött közre.
Egy ilyen felállás persze még a veterán koncertlátógatoknak is különleges élmény, hiszen ritkán láthatunk olyan produkciót, amelyben három csellista „tépi” a húrokat vagy éppen ülve prezentálnak lágy dallamokat, amelyek kivétel nélkül valamelyik Metallica nótához tartoznak. Talán ennek is betudható, hogy eleinte mintha egy kis megilletődöttség érződött volna a közönségen, amiben nyilván az is közrejátszott, hogy instrumentális feldolgozásokról beszélünk, de idővel aztán sokan így is dalra fakadtak. Énekes hiányában klasszikus értelemben vett frontember sem volt a színpadon, de a tagok azért szóltak néhány szót a magyar rajongókhoz, így megtudhattuk, hogy már az első Metallica-s album után felmerült a folytatás elkészítésének ötlete és izgalmas kihívást jelentett számukra, hogy valami újat adjanak hozzá a jól ismert nótákhoz, vagy olyan részleteiket emeljék ki, amelyekre eddig nem kaptuk fel a fejünket. A The Call Of Ktulu-t Cliff emlékének ajánlották, hozzátéve, hogy a zenei öröksége sosem fog feledésbe merülni, ezt pedig természetesen hatalmas ováció fogadta, de némi meglepetésre még az ezt követő St. Anger-nek is zajos sikere volt, pedig az eredeti dal és azonos című album még több mint 20 év távlatából is finoman szólva megosztónak számít a Metallica-táboron belül.
Bár ezenkívül is akad néhány igazi gyöngyszem a két lemezen szereplő feldolgozások között – ilyen például a Harvester Of Sorrow a 96-os korongról – a setlist elsősorban a legismertebb és legnépszerűbb dalokra épült, így hallhattuk többek közt az Enter Sandman-t, a Master Of Puppets-t, a Nothing Else Matters-t, valamint a ráadásban a Seek & Destroy-t és a One-t, vagyis lényegében egy Apocalyptica-féle Metallica best of programot kaptunk ezen az estén, amivel mindkét banda rajongói elégedettek lehettek.
November végére az Apocalyptica valóban elhozta 2024 egyik legizgalmasabb és legkülönlegesebb zenei élményét, ami sokkal több volt egy egyszerű rockkoncertnél és egyhamar valószínűleg nem is élhetünk át semmi ehhez foghatót. Ami a folytatást illeti, nem lennék meglepve, ha a finn srácok valamikor elkészítenék majd a harmadik Metallica feldolgozáslemezüket, hiszen alapanyag van még bőven, arról pedig élőben is megbizonyosodhattunk, hogy mennyire szenzációs ez a koncepció.
A koncerten elhangzott dalok:
01. Ride The Lightning
02. Enter Sandman
03. Creeping Death
04. For Whom The Bell Tolls
05. Battery
06. The Call Of Ktulu
07. St. Anger
08. The Four Horsemen
09. Blackened
10. Master Of Puppets
11. Nothing Else Matters
Ráadás:
12. Seek & Destroy
13. One
Tóth Mátyás
Fotók: Béres Máté (további képekért klikk ide!)
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
